Ennyit költött Justin Bieber az eljegyzési gyűrűre

Justin Bieber
Justin Bieber
Vágólapra másolva!
Justin Bieber körülbelül egy hónapja kezdett el újra randizni Hailey Baldwinnal, és már el is jegyezte. Azóta a rajongók próbálják kitalálni, hogy mennyibe kerülhetett a hatalmas gyémántgyűrű. 
Vágólapra másolva!

Justin Bieber évekkel ezelőtt jött össze először az énekesnő Selena Gomezzel, majd szakításuk után talált rá a mostani modell szerelmére, Hailey Baldwinra. Bár akkor még nem is sejtette, hogy vele fogja összekötni életét, mert rövid idő után szakítottak. Ezután újra összejött Gomezzel, márciusban pedig újra szakítottak. Egy hónapja ismét randizgatni kezdett Hailey Baldwinnal, és most szinte elválaszthatatlanok. Körülbelül egy hete eljegyezték egymást, azóta pedig

mindenki a hatalmas gyémántgyűrűről beszél, amit a modell egy pillanatra sem vesz le.

Jack Solow ékszerész közelebbről is megnézte az ékszerről készített fotókat, és azt mondta, hogy 6-10 karát között mozoghat a gyémánt.

A gyűrűért Bieber nagyjából félmillió dollárt, azaz közel 140 millió forintot fizethetett

– írta a TMZ.