Egy igazi fekete párduc nyitja meg a Szigetet

2018.08.08. 09:46

A nyitónapon szokás szerint még nem minden helyszín üzemel a Szigeten, de ez senkit ne zavarjon, mert a kemény felütésről gondoskodik a Nagyszínpad. A szerda sztárfellépője napjaink rapperkedvence, Kendrick Lamar lesz, de fellép a Clean Bandit is, akikkel Demi Lovato a túladagolása előtt még közös dalt készített, ők nyitják meg a nagyszínpad idei programját. Nézzük, mit tartogat még a nyitónap.

Az egyszerűség kedvéért az idei Sziget Fesztiválnál már nem hallani mínusz 1. vagy akár nulladik napról, és ennek mi is nagyon örülünk, ennek megfelelően mutatjuk az idei Sziget első napjának, azaz a szerda legnagyobb dobásait. Az biztos, hogy akármilyen nevet kap is a nyitónap, az továbbra is maradni látszik, hogy ezen a napon még nem minden helyszín üzemel a fesztiválon. De nem kell megijedni, nem arról van szó, hogy néhány száz fesztiválozó ténfereg majd a Nagyszínpad körül, hiszen már vasárnap óta tart a beköltözés, sőt, szinte biztos, hogy a sátrasok több mint 90 százaléka már kint van. Ami pedig a helyszíneket illeti, a 23 nagyobb közül igazából csak 7 fog még szunnyadni az első napon. A sziget korábbi, nemzetközi bookingmenedzseréről, a 2016 júliusában elhunyt Dan Panaitescuról elnevezett nagyszínpad természetesen

nem alhat a nyitóbulin. 

A nagyszínpadnak és a szerdának is egyértelműen Kendrick Lamar a sztárja, aki headlinerként nyilván főműsoridőben, azaz 21:30-kor kezd. A 31 éves Lamar az utóbbi évek egyik legfelkapottabb rappere. Apja az egyik híresebb utcai galerinek is tagja volt, ennek ellenére Lamar egész jó tanuló volt. Mikor a 8 éves Lamar látta Dr. Dre és Tupac közös számához, a California Love-hoz készített klipet, saját bevallása szerint történt valami. Valami, talán elfogta egy érzés. Akármi is, az biztos, hogy pályára tette, és a pálya egyik, egyébként nagyon fontos állomás éppen Dr. Dre volt. Ő karolta fel annak idején a földijét, ugyanis

mindketten a kaliforniai Comptonban nőttek fel.

Ez már 2010-ben volt, amikor Lamar 23 éves volt, viszont tudni kell, hogy már gyerekkorában is zenélgetett, és első mixtape-jét 16 évesen, tehát jóval a 2010-es nagy áttörés előtt készítette.

Azóta viszont töretlen a sikere. Eddig négy stúdiólemeze jelent meg, és az eddig bezsebelt 12 Grammy-díja is jelez valamit. Legutóbbi lemeze, a Damn 2017 áprilisában jött ki, és azonnal a Billboard 200-as listájának élére került, már az első héten. Lamar volt a 2018-ban nagy sikerrel bemutatott film, a marveles Fekete Párduc zenéjének frontembere. Nyilván nem véletlenül, hiszen a rapper folyamatosan igyekszik tenni valamit az afroamerikai közösségért. 

A nagyszínpadon Lamar előtt még 3 fellépő lesz, és az utóbbi években már megszokott szünetbuli, ami szerdán strandlabdás lesz. A szervezők kiosztanak majd jó pár labdát  a színpad előtti tömegnek, aztán mehet a dobingálás. Lamar tehát zárja a nagyszínpadot, amit a brit Clean Bandit nyit 16 órakor. Tavaly végül

lemondták a szigetes koncertjüket,

helyettük a svéd elektroduó, a Galantis lépett fel, idén viszont a szigetes már a harmadik magyarországi fellépésük lesz. Májusban játszottak az Arénában, júniusban a VOLT-on, és a szerdai, szigetes bulival koronázzák meg a 2018-as ittlétüket. A formáció 2008-ban, éppen 10 éve alakult, és legutóbbi klipjük dalát a napokban túladagolással kórházba vitt Demi Lovatóval jegyzik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A Solo még májusban, jó két hónappal Lovato túladagolása előtt jött ki. Az együttes egyébként nem ontja a lemezeket, eddig egyetlen stúdióalbumuk jelent meg, a 2014-es New Eyes.

A Clean Bandit után jön Stormzy, 17:45-től. A gánai származású angol előadó 11 évesen kezdett rappelgetni, amit azóta sem hagyott abba, azaz 14 éve nyomja. Már kiskorában az idősebb rapperekkel töltötte szabadideje nagy részét Dél-Londonban. Állítólag az iskolában addig feszítette a húrt, amíg majdnem kirúgták, ennek ellenére saját bevallása szerint jó tanuló volt. Stormzy még csak 25 éves, és már vagy jó négy éve ismerni a nevét. Első kislemezét 2014-ben adta ki, ez volt a Dreamers Disease. Stormyz a londoni eredetű, főleg a hiphopból táplálkozó grime királya.

A már említett Ball Party, azaza a strandlabdás szekció után, de még Kendrick Lamar előtt lép fel a svéd Lykke Li. A hölgy nemcsak zenéléssel foglalkozik, dolgozott már modellként is. A művészi hajlam egyenesen a szüleitől jöhetett. Érdekes, hogy

a modellkedéssel és a zenével sikerült mindkettejük szakmáját érintenie.  

Vagy inkább rendesen megmártózni bennük. Anyja ugyanis fotós, apja pedig zenész. Egy egész ismert svéd punkbanda frontembere. Maga Lykke Li pedig elektropopban utazik, jelentős dreampopos hatással. Első albuma 2008-as, utána pedig 2-3 évenként jöttek az újabbak. A legutolsó a So Bad So Sexy, ami idén jött ki, és valószínűleg erről lesz a legtöbb szám a szerdai koncerten. 

Szerdán még nem üzemel a második legjelentősebb helyszín, az A38 és a Mastercard színpada, valamint az idén a harmadik helyre sorolt világzenei színpad sem. A Colosseumban viszont már szerda déltől lehet hallgatni a DJ-ket, aznap, pontosabban már csütörtök hajnalban, 2 órakor kezd az utolsó lemezcibáló. A feltörekvő európai bandákat szerepeltető Európa Színpad szinte

teljes erővel dübörög már szerdán is,

összesen 5 fellépőjük lesz, egy izraeli (Sol Monk & Jenny), egy portugál (The Poppers), egy szlovák (Strapo), egy ukrán (5'Nizza) és egy olasz (Willie Peyote) formáció játszik délután 16 óra 30-tól. Az utolsó fellépő 23 órakor kezdi nyomni a magáét. 

A Petőfi Rádió - Telekom VOLT Fesztivál közös színpadán pedig szokás szerint kizárólag magyar előadók lépnek fel. Ezen a színpadon a Sziget nyitónapján fellép a Mary Popkids, az Irie Maffia és a Lóci játszik is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK