Kilenc mentőautó lesz állandóan jelen a Szigeten

2018.08.08. 11:14

A Sziget Fesztivál egészségügyi biztosításának mentési feladatait az Országos Mentőszolgálat látja el. A mentők előre kidolgozott mentési terv alapján, a fesztivál minden napján 9 mentőautóval biztosítják a rendezvényt, szükség esetén pedig rendelkezésre áll az Országos Mentőszolgálat teljes háttérkapacitása is.

A rendezvény egészségügyi biztosítása a lakosság mindennapi mentőellátását nem érinti, mivel a rendezvényt az Országos Mentőszolgálat plusz kapacitásával, tartalék járműveivel és szabadnapos dolgozóival biztosítja.

A Sziget egészségügyi mentőbázisára érkező fiatalok egy első, az állapotuk súlyosságát felmérő betegvizsgálat után kerülnek az ellátóhelyre, vagy szükség esetén mentővel a megfelelő kórházba,

a „területen” pedig a fesztivál résztvevőinek egészségi állapotát figyelő önkéntesekből, a „Helperekből” álló elsősegélynyújtó rendszer is működni fog.

Fotó: Rockstar Photographers

A profi egészségügyi ellátás mellett az is fontos, hogy a fesztiválozók betartsanak néhány egyszerű szabályt egészségük érdekében, ezeket szedte össze az OMSZ a közleményükben:

  • A nagy meleg és a perzselő napsütés fokozott terhelést jelent a szervezetnek, amit leginkább megfelelő folyadékbevitellel lehet ellensúlyozni. Fontos, hogy a cukros üdítőital helyett inkább vizet kell inni, és legalább 3 liter folyadékot kell fogyasztani naponta. Alkoholt csak mértékletesen szabad fogyasztani, mivel az öntudatlan részegség életveszélyes.
  • A folyadékbevitel mellett a megfelelő táplálkozás is fontos. Naponta legalább egyszer meleg ételt kell enni, a reggeli és a vacsora is fontos, különösen a nagyobb fizikai megterhelés miatt.
  • A napközbeni hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV-sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt. Ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetjük a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.
  • Aki krónikus megbetegedésben szenved, vigye magával szokásos gyógyszereit, és ügyeljen azok tárolására. Ehhez az egészségügyi ambulancián szakszerű segítséget kaphat.
  • A láb sérülését, a fájdalmas rándulásokat, ficamokat megelőzheti, ha megfelelő, zárt cipőt visel.
  • Fontos, hogy a fesztiválozók vigyázzanak magukra és a körülöttük lévőkre is. Ha mégis megtörtént a baj, vegyék igénybe az elsősegélynyújtók vagy a biztonsági személyzet segítségét.