Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió előadói

2018.08.15. 18:28

Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió szombat esti csíksomlyói szabadtéri előadásának az előadói. Erről a helyszíni próbafolyamat megkezdése előtt tartott csíkszeredai sajtótájékoztatón beszéltek szerdán.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a darab rendezője a társulat legfontosabb turnéjának nevezte a csíksomlyói fellépést. Mint megjegyezte, az előadásnak a színház szempontjából is korszakos jelentősége van.

Zsuráfszky Zoltán, az előadás koreográfusa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes ügyvezetője elmondta, hogy a produkcióban fellépő táncosok öt-tíz néptáncegyüttesből jönnek. Felemelő érzésnek tartotta, hogy sikerült emberivé tenni a kétezer éves történetet.

Zs. Vincze Zsuzsa néprajzi szakértő, táncdramaturg kijelentette, hogy nem munka, hanem lelki megtisztulás volt a passiójáték előkészítése. Úgy vélte, Krisztus szenvedéstörténetének az előadása nagyon is aktuális, nagyon is a mához szól.

A Pilátus szerepét alakító Molnár Levente szerint, ez az előadás túlmegy a művészeten: ez már spirituális misszió. Az operaénekes arról is beszélt, hogy milyen nagy élmény számára olyan előadásban fellépni, ahol prózai szövegeket mondhat.

A Krisztust alakító Berettyán Nándor elmondta, hogy soha nem tapasztalt izgalom előzi meg a csíksomlyói bemutatót. Azt tartotta célnak, hogy mind az előadók, mind a közönség tagjai igazi spirituális élményt szerezzenek az előadás által.A mindig mókázó vándor szerepében fellépő Berecz András elmesélte, hogy míg Vidnyánszky Attila nem mondta, maga sem hitte volna, hogy a Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő passiójátékba belefér a bolondozás.

A Csíksomlyói passiót szombaton, helyi idő szerint 20 órától (közép-európai 19 óra) mutatják be a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat helyszínén. A nagyszabású előadást - amelyre több mint tízezer nézőt várnak - élőben közvetíti a Duna Televízió.