Meghalt Aretha Franklin

2018.08.16. 16:14

76 éves korában meghalt Aretha Franklin. A soul királynője detroiti otthonában, családja körében halt meg. 

A hét elején írtuk meg, hogy Aretha Franklin állapota válságos, és a családja kéri a rajongóit, hogy imájukkal, gondolataikkal segítsék az énekesnő gyógyulását. A harc néhány napig tartott. Legtöbbször a soul királynőjeként emlegetett Aretha Franklin ugyanis csütörtökön meghalt. A 76 éves énekesnő detroiti otthonában volt, családja körében - írja a Hollywood Reporter

Aretha Franklin még 2011. december 5-én a munka ünnepe alkalmából tartott kampányrendezvényenForrás: MTI/EPA/Jeff Kowalsky

Aretha Franklinnél 2010-ben diagnosztizáltak rákot, de ez egyáltalán nem tántorította el a színpadtól, de igaz, 2017-ben több koncertet is lemondott orvosi utasításra. Legutóbb 2017 novemberében lépett fel, akkor Elton John AIDS Foundation elnevezésű, New York-i koncertjén. 

Nagyon fiatal volt, mikor már bőven kiderült, hogy Aretha Franklin elképesztő énektehetség. Ráadásul zongorázni is villámgyorsan megtanult. Apja baptista lelkész volt, és járták az államokat: különböző templomokban léptek fel kórusukkal. Apja lényegében menedzsere volt a már 14 éves Aretha Franklinnek. Ő intézte el első lemezszerződését is a parányi J. V. B. Recordsnál, amely 1956-ban ki is adta az akkor még szinte gyerek, de már anya Aretha Franklin első albumát, a Songs of Faith-et. Az apja templomában énekelt dalokat rögzítették a lemezen. A korán indult karriert

az anyai teendők lassították.

Első gyerekét 14 évesen szülte, a másodikat pedig két évvel később, 16 évesen. A zene és a család összeegyeztetésének nehézségei miatt az első albuma után mindjárt egy ötéves szünet jött, aztán 1961-ben, már a Columbia Records gondozásában megjelent első világi albuma, az Aretha: With The Ray Bryant Combo. A kiadó az együttműködésük következő hat évében rendre megjelentetett tőle egy-egy lemezt. Az énekesnő egyébként többször váltott kiadót, a Columbiánál az első nagy együttműködési szakasz után még kétszer adott ki egy-egy albumot.

Aretha Franklin 26 évesenForrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Express Newspapers

Berobbanás

A nagy áttörés 1961-es album egyik dala, a Won't Be Long-gal jött el. A szám fel is került a Billboard Hot 100-ra, és egészen a hetedik helyig jutott. Látva Franklin sikereit, a Columbia azonnal két másik lemezre is leszerződött vele. Következő lemezén szerepelt a Rock-a-Bye című dal,

ami már nemzetközi sikert is hozott:

Ausztráliában és Kanadában is a legjobb 40-be jutott. Hat évvel az első lemeze után, 1967-ben viszont Aretha Franklin nem hosszabbított szerződést a Columbiával, és átment az Atlantic Recordshoz. Első velük készített albumán kapott helyet a híres Respect, ami azóta nagyjából védjegye Aretha Franklinnek, de más pályát is befutott a dal. Teljesen érthető módon lett a polgárjogi mozgalom himnusza, és lehet, hogy ehhez már nem is kellett Aretha Franklin apja és Martin Luther King jó kapcsolata. A Respect egyébként az R&B és a pop slágerlistán is első helyig jutott.

Nagyon jót tett neki az 1980-as The Blues Brothers című film. Nagyjából a 70-es évek közepén kezdett komoly gázsikért egyre gyengébb dalokat elvállalni. És ezt sokan szóvá is tették annak idején. Az sem tett jót neki, hogy a 70-es években sok

mindent maga alá gyűrt a diszkó,

többek között Aretha Franklint is. Egyértelműen háttérbe szorult a klasszikus R&B stílusával az olyan fiatal diszkós énekesnők mellett, mint Chaka Khan vagy Donna Sommer. Ezen a háttérbe szorultságon segített a The Blues Brothers-ben játszott apró, pincérnői szerep. Nem teljes kudarcként kell felfogni ezt az időszakot, mert azért kivételek ezekben az években is akadtak. Ilyen volt a Bridge Over Troubled Water vagy a Spanish Harlem feldolgozása. Öt évvel a film után, 1985-ben durrantott egy nagyot a Who's Zoomin' Who című albumával, amelyen a Eurythmics nevű rockzenekarral játszik. Az album nagyszerűségét az is jelzi, hogy máig ebből adta el a legtöbbet. Pedig volt néhány. Jóval több mint 50 lemezt adott ki, ezek közül legalább 30 lett aranylemez. Két évvel az album után, 1987-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, ami önmagában is nagy megtiszteltetés, de fontos tudni, hogy Aretha Franklin volt

az első nő, akit ez a megtiszteltetés ért.

Aretha Franklin életművét nézve az egyik legnagyobb elismerés volt, mikor 2009-ben a Rolling Stone Magazin összeállította minden idők legjobb énekeseit soroló listáját. Ennek első helyére, Ray Charlest és Elvis Presley-t megelőzve került Aretha Franklin.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK