Lemondott Lőrinczy György, az NKA alelnöke

Vágólapra másolva!
A Magyar Idők szombati számában Kásler Miklós miniszter arról beszélt, hogy változás lesz a Nemzeti Kulturális Alap élén. Az Origo ezzel kapcsolatban megkérdezte Lőrinczy Györgyöt, az NKA alelnökét.
Vágólapra másolva!

Lőrinczy György a Budapesti Operettszínház főigazgatója is, vezetői ciklusa februárban lejár, és azt mondta, hogy a napokban beadja a pályázatát a következő időszakra. Az NKA tisztségével kapcsolatban a következőket mondta az Origónak:

- Személyesen is találkoztam korábban Miniszter úrral. A Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztsége a mindenkori miniszterhez kötődő, bizalmi feladat. Részben ezért, részben az Operettszínház főigazgatói pozíciójáért zajló pályázat, illetve a számomra oly fontos és egy ideig idő hiányában szüneteltetett egyetemi oktatói tevékenységem folytatása érdekében benyújtottam Miniszter úrnak a lemondásomat. Miniszter úr megköszönte a munkámat, és elfogadta az indokaimat a lemondásommal kapcsolatban. Egyébként, az irányításommal megálmodott és most szervezett, szeptemberben induló NKA 25 Fesztivál lebonyolításában azonban még részt veszek. Utódom kinevezéséig természetesen ellátom feladataimat.

Információink szerint tehát Kásler Miklós miniszter személyesen találkozott Lőrinczy Györggyel, elfogadta az indokait a lemondását illetően, és érdemeinek elismerése mellett megköszönte a munkáját.