Egyhangúlag mondtak le a díjról az énekesnők Fábián Juli javára

2018.08.21. 23:09

Kedd este átadták a zamárdi Strand Fesztiválon a Petőfi Zenei Díjakat. Az év női előadójának járó díj posztumusz lett, mivel a tavaly meghalt Fábián Julinak ajánlották szintén jelölt pályatársai. A 66 éves Tátrai Tibor egy zúzós fellépéssel ünnepelte meg friss életműdíját. Ilyen volt a 2018-as Petőfi Zenei Díjak átadója.

Kedden este adták át a Petőfi Zenei Díjakat. Ez volt a harmadik díjkiosztó, és ezúttal Zamárdiban, a Strand Fesztiválon osztották ki az elismeréseket. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában ítélték oda, azt pedig már korábban bejelentették, hogy az életműdíjat – Bereményi Géza és Demjén Ferenc után – Tátrai Tibor kapja. A kategóriák 5-5 jelöltjét a Petőfi Rádióban 2017. március 1. és 2018. március 1. közöttlegtöbbet játszott 150 magyar dal alapján állította összeegy, zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület. A jelöltekre 2018. július 26-ig lehetett szavazni, és a szakmai testület is újra voksolt, a végeredményt pedig a szavazatok összessége adta.

Kattintson a képre a galéria indításához!
Ismerj fel! Ákos indította a díjkiosztó bulit
Forrás: Rockstar Photographers

A kétórás show-műsort Ákos indította két számmal, aztán színpadra lépett a két műsorvezető, Rókusfalvi Lili és Harsányi Levente, majd az MVM kommunikációs igazgatója, Lázár László bejelentette az első kategória, azaz Az év koncertje díjazottját, a Wellhellót. Utána a Cloud 9+ és a Halott Pénz énekese, Járai Márk foglalták el a színpadot, majd Medvegy Anikó, a Petőfi TV csatornaigazgatója átadta Az év videóklipjének választott Mosd fehérre című videó előadójának, azaz Rúzsa Magdinak a Petőfi-díjat. Az énekesnő azt mondta, hogy a klipben

a szívem, lelkem benne volt.

A következő díjat, Az év férfi előadójának, Lukács Lászlónak Kiki, az Első Emelet énekese adta át. A Tankcsapda frontembere annyit mondott, ebben a díjban „vastagon benne van a közönség is a szavazatai által”. A díjat megköszönte a Tankcsapda másik két tagjának, Sidinek és Fejes Tamásnak is. 

A képre kattintva galéria nyílik!
Rúzsa Magdi és Sena. Mellettük Az év női előadója kategória jelöltje volt még Schoblocher Barbara és Lábas Viki, valamint a közös döntésük alapján posztumusz díjat kapó Fábián Juli
Forrás: Rockstar Photographers

Utána Az év legjobb DJ-je kategóriájában jelölt DJ Q-Cee pörgette egy rövid ideig a lemezeket, és a fellépésbe belecsempészte az Animal Cannibals – az utóbbi hetekben egy amerikai színésznő jóvoltából újra előkerült – Yozsefváros-át is. Majd a Random Trip női válogatottja, Jónás Vera, Koszi Janka, Lábas Viki és Tóth Vera léptek fel, és alapozták meg a hangulatot Az év női előadója díjhoz. A kategória négy jelöltje, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Lábas Viki (Margaret Island), Rúzsa Magdi és Sena mellett az ötödik jelölt a tavaly meghalt Fábián Juli volt. A négy, színpadra álló énekesnő

közösen döntött úgy, hogy lemondanak a díjról társuk a javára,

aki már nem lehetett ott velük. A posztumusz díjat Fábián Juli édesanyja és menedzsere vette át Vaszily Miklóstól, az MTVA vezérigazgatójától. Menedzsere, Szepesi Mátyás azt mondta: „egy dologban biztos vagyok, hogy

Juli most nagyon örül ennek a díjnak.

És arra szeretnélek kérni benneteket, hogy mindenki a maga módján őrizze és ápolja Juli emlékét.” Emellett bejelentette, hogy létrehoztak egy alapítványt, amellyel a betegséggel küzdő előadóművészeket fogják segíteni. Az átadás után a négy énekesnő közösen adta elő Fábián Juli Like a Child című dalát. Az ezt követő rövid szünet után a Kelemen kabátban lépett a színpadra, és adta le talán a leghosszabb zenei betétet. Vendégeik is voltak: Fluor Tomi, Dorina és a ceglédi kannákkal operáló Varidance.

Kattintson a képre a galéria indításához!
A 66 éves gitárkirály, az egykor, lopott pillanatokban még Radics Béla Gibsonján is gyakorló Tátrai Tibor kapta az életműdíjat
Forrás: Rockstar Photographers

Utánuk színpadra hívták a következő díjátadót, Frenreisz Károlyt, aki Az év daláért járó díjat adta át Pápai Jocinak az Origó című számáért. A következő kategória pedig Az év felfedezettje volt, és az idén 15 éves Punnany Massif tagjai adták át a díjat a Follow the Flow-nak. A hagyományoknak megfelelően a VOLT Fesztivál főszervezői, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán

adták át az életműdíjat, amit idén Tátrai Tibor kapott,  

aki nem sokáig pihent, ugyanis az átvétel és a rövid köszönetnyilvánítás után azonnal gitárt ragadott, és egyből színpadra lépett az Ivan & the Parazollal. A közös számuk után pedig jöttek a DJ-k, akik közül idén az Irie Maffiából is ismert JumoDaddy vehette át Az év DJ-jének járó díjat. Ez után pedig a brit DJ Sigala foglalta el a színpadot egy rövid set idejére. Majd jött a sorban az utolsó, Az év zenekara kategória, és a díjat idén a Petőfi Rádió igazgatója, Tiszttartó Titusz adta át a Halott Pénznek.  

Az év dala

  • Blahalouisiana - Ha élni felejtek
  • Pápai Joci - Origó
  • Fábián Juli and Zoohacker - Jazz and Wine
  • Lóci játszik - Nem táncolsz jobban
  • 30Y - Révbe ér

Az év zenekara

  • Bagossy Brothers Company
  • Balalouisiana
  • Halott Pénz
  • Hiperkarma
  • Margaret Island

Az év női előadója

  • Schoblocher Barbara (Blahalouisiana)
  • Lábas Viki (Margaret Island)
  • Rúzsa Magdi
  • Sena
  • Fábián Juli

Az év férfi előadója

  • Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company)
  • Marsalkó Dávid (Halott Pénz)
  • Ákos
  • Lukács László (Tankcsapda)
  • Pápai Joci

Az év videóklipje

  • Blahalouisiana - Ha élni felejtek
  • Rúzsa Magdi - Mosd fehérre
  • NB - LOL
  • Cloud 9+ - Hide the pain
  • Random Trip - Hajolj közel

Az év felfedezettje

  • Lóci játszik
  • Follow the Flow
  • NB
  • Jetlag
  • Zavodi+Berkes Olivér

Az év DJ-je

  • Dj Q-Cee
  • JumoDaddy
  • Lotfi Begi
  • Peter Sharp
  • Pixa

Az év koncertje

  • Halott Pénz - 2017. szeptember 1., Budapest Park
  • Margaret Island -  2017. május 4., Budapest Park
  • Lóci játszik - 2017. december 15., A38
  • Wellhello - 2017. június 10., Budapest Park
  • Brains - 2017. november 27., Müpa

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK