Egy héttel a műtétje után már színpadra állt az Omega zenésze

Molnár György Omega
Felcsút, 2015. június 13. Molnár György gitáros az Omega Oratórium előadásán Felcsúton, a Pancho Arénában 2015. június 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Egy hete tudta meg, hogy daganata van, de már színpadra is lépett az Omega gitárosa, Molnár György.
Vágólapra másolva!

Az Omega gitárosát, Molnár Györgyöt a múlt héten vizsgálták az egyik szívgyógyszere miatt, és akkor derült ki, hogy daganata van. Azt hitte, a vérhígítója van rosszul beállítva, de végül egy hólyagtükrözésnél derült ki, hogy van két, mogyoró méretű daganata, azok okozták a problémát, amiért vizsgálni kezdték. A két daganatot azonnal el is távolították, Molnár Györgyöt pedig időközben haza is engedték. Most vasárnap pedig már színpadra is állt az Omega balatonlellei koncertjén.

Molnár György már dalt is írt a betegség miatt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Blikknek azt mondta, „rám bízták a döntést, szeretnék-e játszani,

Még mókáztak is, hogy csak a hirtelen mozdulatok miatt aggódnak, amelyektől valóban el lettem tiltva. Értettem a célzást” – utalt ezzel becenevére, az Elefántra, amit 50 évvel ezelőtt kapott, miután egy gitárszóló hevében levert egy méregdrága mikrofont. „Persze, komolyra is fordítottuk a szót, és elmondtam, még nem akarnám, hogy a szaxofonos és a dobos után gitárossal is bővüljön az égi Omega zenekar” – ezzel pedig egykori zenésztársaira, Laux Józsefre és Somló Tamásra utalt a gitáros.

Molnár György az omegás zenésztársakon kívül családja támogatására is számíthat a gyógyulásban. Elsősorban 40 éves feleségére és a két fiára. A 11 éves Álmosnak és a 9 éves Zarándnak már beszélt a betegségéről: „elmondtam nekik, hogy rákos lettem, de

Csak annyit tudnak erről a betegségről, hogy bele lehet halni. Olyan sokat kaptam tőlük, hogy alig győzöm visszaadni. Talán, ha lenne még 10-15 évem. Reménykedem. [...] A daganatokkal együtt már egy dal is kijött belőlem ezzel a címmel: Adj egy napot, még egy napot” – mondta Molnár György, aki arról is beszélt a lapnak, hogy a családjában nem ő az első, akit megtámadott a betegség. „Tizenöt éves voltam, amikor elvesztettem az édesapámat. Borzalmasan sajnáltam, mert szó szerint felzabálta a rák. Mindössze 49 éves volt. Nem csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy rákos lettem, de remélem, az áttétet megúszom.”