Madonna rendesen visszavágott az őt kritizálóknak

Madonna
US singer-songwriter Madonna poses arriving on the carpet to attend a special screening of the film "The Beatles Eight Days A Week: The Touring Years" in London on September 15, 2016. / AFP PHOTO / Ben STANSALL
Vágólapra másolva!
Mindenki kiakadt Madonnára az MTV VMA-n félresikerült beszéde miatt. A 60 éves énekesnő most reagált az őt ért kritikákra. Leírta, hogy nem állt szándékában Aretha Franklinről megemlékezni, és azért beszélt magáról, mert az MTV erre kérte. 
Vágólapra másolva!

Korábban megírtuk, hogy rászállt az internet Madonnára a hétfőn tartott öncélúnak tűnő beszéde miatt az MTV VMA-n. Mielőtt bejelentette volna Camila Cabello díját, a 60 éves Madonna látszólag megemlékezett Aretha Franklinről is, de a beszédével sokakat kiakasztott, mert a soul királynője helyett inkább csak saját karrierjéről sztorizgatott. Most pedig az Instagramon válaszolt az őt ért kritikákra. Azt írta, hogy

nem megemlékezésnek szánta a beszédjét, hiszen ahhoz nem megfelelőek egy díjátadó körülményei.

Azt is hozzátette, hogy ő pontosan azt tette, amire a kérték. „Csak hogy tisztázzuk: arra kért fel az MTV, hogy konferáljam fel, ki nyerte az év videója díját. Aztán arra is

Ezért megosztottam egy történetet az utam egyik részéről, és megköszöntem Arethának, hogy végig inspirált. Nem állt szándékomban megemlékezni róla. Ez egyébként lehetetlen lett volna két percben, a díjátadó hangzavarában” – írta Madonna, és azt is hozzátette, hogy