Ezzel a kis szoborral rendesen melléfogtak az orgazdák

Vágólapra másolva!
Hosszas megfigyelés eredményeként megkerült Aphrodité, a szerelem és a szépség görög istennőjének 2 ezer éves szobra, amelyet tavaly loptak el Szantorini sziget múzeumából. 
Vágólapra másolva!

Már jó ideje figyelte a görög rendőrség az orgazdák ügyködését, és egy év után megkerült Szantorini sziget múzeumából tavaly ellopott, 2 ezer éves Aphrodité-szobor. A hatóságok kedden Lutraki tengerparti városban vettek őrizetbe egy férfit, aki

épp eladni készült a 80 centiméteres márványszobrot

A szobrot más, ugyancsak a szantorini múzeum raktárából ellopott régiséggel együtt szerette volna eladni. Köztük volt egy olyan faraggott kő is, amelyen mitológiai Héraklész küzd a víziszörny Hüdrával.

Az Aphrodité-szobor értékét valójában felbecsülni sem lehet, de biztosan sokkal többet ér, mint amennyit az őrizetbe vett orgazda kért érte - közölte Eleni Sztilianu régész. A gyanúsított 350 ezer euróért (körülbelül 115 millió forintért) akarta eladni Aphroditét és a többi, a hellenisztikus és a korai római korból származó régészeti leletet. A régiségcsempész a hatóság szerint cinkosokkal dolgozott, akik ellen elfogatóparancsot adtak már ki. Az összedolgozás azért is felmerült, mert nemrég egy másik lopással kapcsolatban éppen a múzeum egyik őrét kellett letartóztatni. Akkor körülbelül 20 cserép-, illetve kőtárgy került elő. Amúgy a hatóságok nem közölték, hogy pontosan mennyi régiség tűnt el a szantorini múzeumból.