Kiderült, hogyan maszturbáltak a Beatles tagjai közösen

izrael kultúrharc
British musician and former Beatles' member Paul McCartney performs on June 11, 2015 at the Stade de France in Saint-Denis near Paris. AFP PHOTO / PATRICK KOVARIK
Vágólapra másolva!
Közös maszturbálás, békagyilkolás és koponyalékelés. Paul McCartney a napokban elmesélt néhány történetet a Beatles korai éveiről és saját gyerekkoráról is. Volt, amit már régóta ismert a közönség, de akadtak új részletek is. 
Vágólapra másolva!

Több titokra is fény derült a napokban, mikor Paul McCartney a GQ magazinnak adott interjút. Olyanokról is beszélt, amikről nem igazán tudott a nagyközönség, és kitisztázott néhány korábbról, többek között az 1997-es félhivatalos önéletírásából így-úgy ismert sztorit. Az interjúban például részletesen mesélt arról is, amikor a zenekar és néhány haver összejöttek John Lennonnál. „Ahelyett, hogy ittunk és buliztunk volna, csak

– mondta a McCartney, aztán azt is elmondta, hogyan próbálták meg inspirálni egymást a közös maszturbálás alatt: főleg szexszimbólumok neveit kiabálták be. Például Brigitte Bardot-ét. Ez egészen addig tartott, amíg John Lennon meg nem ölte a hangulatot azzal, hogy

bekiabálta Winston Churchill nevét.

Paul McCartney azt mondta, az egész csak egy ártalmatlan tréfa volt Forrás: AFP/Patrick Kovarik

Paul McCartney elmondta, hogy ilyen csak egyszer, maximum kétszer fordult elő, de

egyáltalán nem volt nagy dolog, csak gyerekes vicc.

„Ártalmatlan tréfa volt. Nem bántottunk meg vele senkit, még Brigitte Bardot-t sem” – mondta a zenész. Az interjúban beszélt arról az esetről is, mikor John Lennon

teljesen komolyan vetette fel neki, hogy lékeltessék meg a koponyájukat.

Többek között azért is volt szimpatikus Lennonnak a beavatkozás, mert ősi volt, évezredeken át csinálták, ami csak jó lehet. McCartney annyit mondott Lennonnak, hogy legyen ő az első, és ha nála beválik, akkor vállalja. Arra a kérdésre, hogy mi lett volna, ha igent mondt a közös lékelésre, azt választolta, hogy valószínűleg nem lett volna belőle semmi.

– mondta McCartney.

Egy másik érdekes McCartney-sztori is új megvilágítást kapott. Paul fiatalon egy időben kijárt a házuk közelében lévő erdőbe, ahol rengeteg békát ölt meg. Néha szögesdrótra akasztotta, néha csak szanaszét rugdosta őket. McCartney akkor nagyjából 12 éves volt, és most elárulta, hogy a kínzások, a gyilkolás nem volt más, mint felkészülés a hadseregre. Elmondta, hogy már 12 évesen attól tartott, hogy mi lesz vele 5 év múlva, amikor be kell vonulnia. Abban az időben a briteknél 17 évesen kellett elkezdeni a sorkatonai szolgálatot, és McCartney azt mondta, attól tartott, hogy nem fog tudni gyilkolni, ezért gyakorolt az állatokkal.