Papnak készült, de az egyik legnagyobb magyar színész lett

Sinkovits Imre
Vágólapra másolva!
Papnak készült, majd erdésznek, kertésznek, végül Jászai Mari írásait olvasva a színészet mellett kötelezte el magát. A feladatból munka lett, a munkából hivatás, amely az egész életét meghatározta. Természetes hatású, őszinte karakterei mögött mindig hangyaszorgalommal végzett kutató- és elemzőmunka állt, ami önfeledtséggel párosulva tette a XX. század második felének egyik legnagyobb magyar színművészévé Sinkovits Imrét, aki szeptember 21-én lenne 90 éves.
Vágólapra másolva!

Számos színészhez hasonlóan Sinkovits Imre pályájának indulása sem volt zökkenőmentes, vagy akár csak egyértelmű. Keresztény neveltetése egyik eredménye az volt, hogy gyerekként még papnak készült, bár ahogy utóbb elárulta, leginkább a liturgia, a templomi világ varázslata vonzotta. Később már erdész és kertész szeretett volna lenni, de nem sokáig tartottak a tervek, ugyanis az eleinte nagyapja ölében a legendákat ámulattal hallgató, majd néhány év múlva a könyveket maga faló Sinkovits találkozott Jászai Mari írásaival, és az ott olvasott „az ember úgy tesz, mintha az lenne” mondat ültette el benne a színészet iránti érdeklődést.

Ez a kíváncsiság pedig haláláig kitartott,

mert Sinkovits elemző és tudatosan építkező színész volt. Olyan, aki nem elégszik meg a rendező utasításaival, hanem legtöbbször azzal közösen építkezik. Már érett színészként a nyitottabb rendezőktől rendszeresen megkapta a próbafolyamat elején a kérdést: „Imre, te hogy csinálnád?”. És legtöbbször az elmondás helyett inkább odalépett, és megmutatta, hogyan is csinálná.

Sinkovits Imre a Nemzeti Színházi öltözőjében Forrás: Fortepan/HUNYADY JÓZSEF

Ugyanúgy tudott nagy formátumú hős lenni, mint a legegyszerűbb munkásember. Ábrázolásai olyan széles skálán mozogtak, hogy ha valaki csak palettája egyik vagy másik szélén látja játszani, könnyen gondolhatja, hogy csupán azt a karaktert tudta hozni. Viszont Sinkovits természetességgel és hitelességgel adta valamennyi rábízott figurát, de tudni kell, hogy nála

a tökéletességig csupaszított játék a legtöbb esetben komoly és tudatos munkára épült.

1975-ben például hetekre eltűnt víkendházukban, hogy főleg vallástörténeti szakirodalmat bújva alaposan megismerje VII. Gergely pápa korát. A nagy buzgalomhoz valószínűleg az is hozzájárult, hogy állítólag jó 20 éve várt már arra, hogy kedves íróbarátja, Németh László drámájában szerepelhessen. Addig győzködte a Nemzeti Színház akkori igazgató-főrendezőjét, hogy mutassák be a VII. Gergely-t, míg Marton Endre kötélnek állt. Egyébként pedig baráti kötődés és komoly drámai szerep nélkül is ugyanígy járt el. Ugyanazzal az alapossággal dolgozott a leghétköznapibb karakter felépítésekor is. Főleg filmekben játszott ilyeneket, és ezekhez is szorgalmas előtanulmányokat végzett. Sokszor heteket töltött el az adott közegben, taxisok (Különös ismertetőjel, 1955) vagy éppen vasúti dolgozók (Teljes gőzzel, 1951) között.

Sinkovits Imre a '60-as évek végén Forrás: Fortepan/Forgács Károly

A 10 filléres színészettől a Színiakadémiáig

A szülők, a Vas megyei rokonság hallani sem akartak arról, hogy „az Imréből színész legyen”. Az ő szemükben inkább bohócnak tűnt, aki színpadon dolgozott. A gyerek Sinkovits viszont hamar jelét adta, hogy mire készül. Óbudán, a Zápor utcai házuk udvarán barátjával

a tűzfal előtti porolót tették meg színpadnak,

ami elé székeket pakoltak. 2, 4 és 10 filléres belépőket szedtek a lakóktól, és játszották az Egyszer egy királyfi-t meg a többi, nekik kedves mesét. Érdekesség, hogy a királylányt Sinkovits barátjának húga játszotta, aki a később szintén színésszé lett Krencsey Marianne volt.

Az Árpád gimnázium IV. B osztálya az 1940-es évek második felében. Balra, fent nyíl jelzi a fiatal Sinkovits Imrét Fotó: Szabó Gábor - Origo

Aztán néhány évvel később és pár száz méterrel arrébb alakult meg a Kiscelli utcai srácok színjátszó köre, akik már Az ember tragédiájá-t játszották, amibe már Sinkovitsot is meghívták, hogy legyen az Úr hangja. Újabb néhány év kellett az elhatározás következő lépcsőfokához. Sinkovits a Madách téri kamaraszínházból tartott hazafelé egy másik baráttal, amikor hangosan kimondta, hogy

Mire a barát annyit mondott, hogy „nem, neked ezt a szerepet nem így kell majd eljátszanod, hanem másképp, jobban”. Sinkovits pedig szinte hitvallássá formálta a tanácsot. Szerepeiben mindig jobbra törekedett, és bevallottan kerülte az ismétléseket.

Sinkovits Imre az Árpád Gimnázium cserkészcsapatában tanulta meg a természet szeretetét, ott lett számára erkölcsi magatartás a cserkésztörvény Fotó: Szabó Gábor - Origo

Sinkovits Imre szülei Vas megyéből menekültek a fővárosba a rokonság és a falu szája elől. Ugyanis házassági terveiket nem támogatta a család. A pár Kispesten telepedett le, és az öreg Sinkovits még Imre fia születése előtt belekényszerült egy vendéglővételbe nem sokkal a nagy gazdasági világválság kirobbanása előtt, így hamar le kellett húznia a vendéglő redőnyét. Többek között ezért is került a család kisebb lakásba, Óbudára. A fiatal Sinkovits Imre pedig az Árpád Gimnáziumba, ahol elmondása szerint

élete legcsodálatosabb évei teltek.

Abban az időben az Árpád igazi kültelki gimnáziumnak számított, ahová rengeteg olyan tanárt száműztek, akiket ilyen-olyan okok miatt nem szeretett a rendszer. A közösség építésében a tanárokon kívül nagy szerepe volt az iskolai cserkészcsapatnak, aminek persze – többek között vallásossága miatt – Sinkovits Imre is tagja volt. Érdekes hogy a már gyerekként sokat olvasó Sinkovits a gimnáziumban latinból megbukott, és az érettségin fizikából is elhasalt. Mégpedig háromszor. Ekkor már benne volt az iskolai színjátszó körben, ráadásul már az érettségi előtt fellépett a Nemzeti Színházban. A Szentivánéji álom-ban, Theseus lakodalmán állt hátul kandeláberesként.

Sinkovits Imre az Árpád Gimnázium híres diákjainak szentelt tablóján Fotó: Szabó Gábor - Origo

Középiskolai évei nagyjából egybe estek a második világháborúval, ami nem volt egyszerű időszak a tizenéveseknek sem. Sinkovits a tanulmányok, a cserkészet, a Levente-mozgalomban való kényszerű részvétel és az új szerelem, a színészet között próbált túlélni. Végül már a Színiakadémia növendékeként tett sikeres pótérettségit. Az akadémián (néhány évvel később főiskola) egy ideig úgy tűnhetett, hogy leegyszerűsödik az élete, és koncentrálhat a választott mesterségre, de hamar szembesülnie kellett azzal, hogy az intézményt áthatja a politika. Az ilyen irányú megfelelés pedig

nehezen ment a cserkész múltú Sinkovitsnak.

Mindez az '50-es évek elején történt, és a munkahelyek mellett a főiskolán is volt Szabad Nép-félóra, Sinkovitsnak is kellett tanulnia politikai gazdaságtant, aztán a növendéktársak sem mind ugyanolyan háttérrel rendelkeztek, mint ő, viszont szót kellett értenie mindenkivel. Ezt viszont tovább nehezítette, hogy többször ki akarták rúgatni, és nagyon jól tudta, hogy a diákbizottság mely tagjai buzgólkodtak ez ügyben. Az indokok szerint Sinkovits klerikális, reakciós, irredenta, stb. volt. Káderlapja szerint szakmailag jó, de politikailag fejlődésképtelen volt.

Színpadon

A főiskolán osztálytársa volt többek között Márkus László, Körmendy János és Felföldi László. Színészdiplomáját 1951-ben szerezte meg, de már 1948-ban fellépett a Belvárosi Színházban, 1949-től az Ifjúsági Színházban. A főiskola után a Nemzeti Színház társulatához került több fiatal kezdővel, többek között Kállai Ferenccel, Raksányi Gellérttel, Horkai Istvánnal, Ferrari Violettával. Első nemzetis időszaka 1956-ig tartott, ugyanis a forradalom alatti szerepvállalásai miatt fél évre eltiltották, majd a József Attila Színházhoz száműzték, amit egyáltalán nem így élt meg. A rendszer ellenségei, többek között Darvas Iván is ott játszott abban az időben. Sinkovits 5 éven át, 1963-ig volt a tarsulat tagja, és később azt mondta az időszakról, hogy akkor kapott igazán szárnyakat. Ugyanis a megelőző években, a nagyok között nem merte megvalósítani azt, amit tanult, tudott. A József Attilában kapta első komikus szerepeit is, ami külön üdítő volt neki és az őt addig csupán drámai szerepeiből ismerő közönségnek egyaránt. 1963-ban, Major Tamás hívására kerül(hetet)t vissza a Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt. Ez már az igazán érett Sinkovits Imre színházi korszaka volt. Legjelentősebb szerepei Madách Mózes-ének címszerepe, Az ember tragédiájá-nak Ádámja, a VII. Gergely vagy a Csák végnapjainak címszerepei. Színházi pályájának egyik beszédes adata, hogy Mózest 22 éven át, több mint 700-szor játszotta el.

Még nincs vége, lapozzon a folytatáshoz!