A mélybe zuhant egy magyar artista egy osztrák cirkuszban

Vágólapra másolva!
7 métert zuhant a trapézról, és életveszélyes sérüléseket szenvedett egy magyar artistanő egy osztrák cirkusz szombati előadásán.
Vágólapra másolva!

Egy osztrák cirkusz magyar artistanője életveszélyes sérüléseket szenvedett a Zirkus des Grauens osztrák cirkusz szombati előadásán Felsőpulyán (Oberpullendorf). A baleset hírét megerősítve Markus Reinhard cirkuszigazgató kedden azt mondta az osztrák APA hírügynökségnek, hogy a légtornász

hét métert zuhant a trapézról,

és valóban életveszélyes sérüléseket szenvedett, de már nincs életveszélyben. A kismartoni kórházba szállították, ahol jelenleg mesterséges kómában tartják. Egyelőre nem tudni, hogy sérülései maradandó károsodást okoznak-e. A nő a budapesti artistaiskolában tanult, és tavaly óta dolgozik az osztrák társulatnál. „Tapasztalt, és még soha nem bizonytalankodott. Zárómutatványa végén zuhant a mélybe” – mondta az igazgató, aki szerint nem tudni, hogyan történhetett a baleset.

A baleset után a szombati felsőőri előadást megszakították, a Horrorshow hétvégi, bécsújhelyi előadásait azonban megtartják. A horrorcirkusz áprilisi esseni (Németország) vendégszereplésekor is hasonló baleset történt, akkor hat métert zuhant a mélybe egy artistanő, aki azonban könnyebb zúzódásokkal megúszta a balesetet.