Több mint 1600 virtuális képeslap készült a Kiss in Budapest installációban

London Design Biennalé
Vágólapra másolva!
Több mint 3200 látogató próbálta ki a Magyar Divat és Design Ügynökség „Kiss in Budapest" elnevezésű installációját a London Design Biennalén. A szeptember 4-23. között megrendezett eseményen hatalmas sikere volt a pavilonnak az érdeklődők között.
Vágólapra másolva!

Reflektálva a biennálé idei témájára,

idén 40 ország mutatta be, mit jelent számukra az érzelmek és design kölcsönhatása.

A magyar pavilon a közös pillanatok megélésére fókuszált; megalkotását a növekvő társadalmi elidegenedés, az érintés hiánya, valamint az emberi kapcsolatokban jelenlévő intimitás inspirálta. A mindennapjainkat átszövő technológia ugyan könnyebbé és gyorsabbá teszi a kommunikációt, azonban nem helyettesítheti az együtt töltött időt, a valódi pillanatok megélését.

Az installáció a designipari szakértők és az érdeklődők figyelmét is felkeltette, hiszen

több mint 3200 látogató készített egy romantikus, virtuális képeslapot Budapest legszebb látnivalói előtt.

Azokat, akik kitöltötték az elektronikus kérdőívet, leginkább a Halászbástya nyűgözte le, de hasonló arányban kedvelték a Parlamentet és a Vajdahunyad Várat is. A kitöltők 60%-a járt már Budapesten, és közel 80%-uk ajánlaná ismerőseinek, hogy utazzanak el a magyar fővárosba.

Több mint 70%-uk azt mondta, szeretné meglátogatni ezeket a látnivalókat a közeljövőben.

A magyar installáció a London Design Biennalén Forrás: Ed Reeve

A nagy sikerre való tekintettel az installációt több rendezvényen is szeretnék majd bemutatni. Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat és Design Ügynökség vezérigazgatója elmondta: „A külföldi rendezvényeken való

Büszkék vagyunk arra, hogy a London Design Biennalén ilyen nagy sikert aratott az installációnk."

A Magyar Divat & Design Ügynökség, a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalataként alakult meg 2018-ban, három kiemelt részleggel: divatipar, designipar és Fashion & Design Hub. Az ügynökség célja a globálisan elismert design- és divatiparon keresztül erősíteni az országimázst, olyan munkahelyeket teremtve, melyek mögött fenntartható iparági vertikum áll. Emellett legfontosabb feladatai közé tartozik az export növelése, a hazai gyártói háttér erősítése és fejlesztése, a tradícióval rendelkező kreatív és szakmai tudás fejlesztése. Kiemelt célja a design és divat iparágban tevékenykedő hazai és nemzetközi szereplők közötti hatékony szakmai koordináció megvalósítása, mely elengedhetetlen a hosszútávú sikerhez.