Charles Aznavour pályája számokban és dalokban

AZNAVOUR, Charles
Amszterdam, 2018. október 1. 2016. január 21-én Amszterdamban készített kép Charles Aznavour örmény származású francia sanzonénekesről, zeneszerzőről és színészről. Aznavour 2018. október 1-jén, 94 éves korában elhunyt. (MTI/EPA/Ferdy Damman)
Vágólapra másolva!
A francia sanzon utolsó óriása, Charles Aznavour vasárnapról hétfőre virradóra halt meg. Ő volt a legismertebb francia énekes külföldön, munkásságának jelentőségét pedig óriási számok jelzik. Mutatjuk őket.
Vágólapra másolva!

Hétfőn meghalt Charles Aznavour, aki a legismertebb francia énekes volt külföldön, és aki zenés pályafutása mellett rengeteg filmben is szerepelt. Ő volt a francia sanzon utolsó nagy óriása, aki élete végéig, 94 éves koráig aktívan fellépett. Természetesen az utolsó időkben már nem olyan intenzíven, de halála előtt két héttel tért haza japán turnéjáról. Nyáron több koncertjét is le kellett mondania, mert idén tavasszal elesett, és mindkét karját eltörte. Számokkal mutatjuk karrierjének jelentőségét.

Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria
Charles Aznavour galéria

>80

Már egy ilyen jelentős szám a 94-es is, mert egészen hihetetlen, hogy valaki ennyi idősen még komoly fellépéseket vállaljon. Aznavour azonban vállalt, ráaádásul nagyon fiatalon kezdte a karrierjét. Már gyerekként érdekelte a színészet, és ezen sokat lendített, hogy 9 évesen otthagyta az iskolát. 10 évesen már különböző mulatókban lépett fel elsősorban táncosként. Színpadi pályafutásának hossza így jóval túlmegy a 80 éven is. Aznavour utolsó koncertjét Tokióban adta 2018. szeptember 17-én.

5

Aznavour legalább 5 jelentős területen volt aktív. Énekes és színész is volt, dalszövegeket is írt, ezek mellett pedig politikai aktivista és diplomata is volt. Volt különleges nagykövete Franciaországnak, és svájci nagykövete Örményországnak.

20

20 éves volt, mikor a híres Moulin Rouge-hoz került: tagja lett annak a zenekarnak, amelyik Edith Piafot is kísérte. Az énekesnő bátorította a szóló zenei karrier beindítására. (Aznavour addig jó néhány filmben is szerepelt már.) Állítólag mikor Piaf meghallotta énekelni Aznavourt, azonnal elintézte, hogy ő is menjen vele turnézni Franciaországba és az Egyesült Államokba.

1200+1000

Aznavour több mint 1200 dalt énekelt, amit rögzítettek is. Ráadásul ezeket 8 különböző nyelven adta elő. Mindezek mellett pedig több mint 1000 dalt írt, amiket ő maga, és természetesen más énekesek is előadtak.

180 millió

Nem csoda, hogy többen Aznavourt a hazáján kívül legismertebb francia énekesnek tartják. Annak idején ráragadt a Franciaország Frank Sinatrája becenév is. Aznavour jelentőségéről, és arról, mennyire ismert és kedvelt előadó volt tenor hangjával, sokat elárul, hogy pályafutása alatt körülbelül

180 milló lemezt adott el világszerte.

Nagyjából annyit, amennyit Sinatra is.

2618

2017 augusztusában Aznavour csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. A kései gesztusnak köszönhető a viszonylag magas szám: Aznavouré a 2618. csillag a sorban.

1950

Aznavour 26 évesen, 1950-ben írta első dalát. Ez volt a J'ai Bu.

Számtalan

Aznavour azon kevés európai énekes egyike volt, akivel Frank Sinatra hajlandó volt duettet énekelni. De persze rajta kívül akadt még számos olyan világsztár, akár a tengerentúlról, aki nem volt ilyen finnyás, és együtt dolgozott Aznavourral, vagy akár énekelte az általa írt dalt. Ilyen volt többek között – a már említett Edith Piafon kívül – Fred Astaire, Andrea Bocelli, Bing Crosby, Ray Charles, Bob Dylan, Liza Minnelli, Tom Jones, José Carreras, Laura Pausini és még sokan mások.

Máté Péter karrierje is találkozott Aznavouréval, hiszen ő adta elő a francia zenész híres, She című dalát. Ebből lett az Ő. (Aznavour egyébként a She-vel futott be igazán Nagy-Britanniában.)

80

Aznavour színészi és énekesi karrierje párhuzamosan futottak egymás mellett az évtizedek alatt. Körülbelül 80 mozi- és tévéfilmben, sorozatban szerepelt. Köztük olyan jelentős alakítások is vannak, mint az 1960-as, Lőj a zongoristára! című Truffaut-filmben kapott főszerep.

Jelentősebb, a kritikusok által is elismert alakítása volt még az Agatha Christie-regényből készült And Then There Were None című, 1974-es filmben. Az 1979-es Bádogdob-ban ugyan kisebb szerepet játszott, de a film egy évvel később megkapta a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Komoly szerepet játszott még az 1982-es Kisvárosi fojtogató-ban is.