Újra bíróságra megy a Led Zeppelin

Led Zeppelin Page, Jimmy; Plant, Robert énekes felirat filmbemutató FOTÓ ÁLTALÁNOS gitáros koncertfilm Közéleti személyiség foglalkozása művész rockzenekar SZEMÉLY zenész
New York, 2012. október 10. Robert Plant énekes (b) és Jimmy Page gitáros, a Led Zeppelin egykori angol rockzenekar alapító tagjai részt vesznek a Celebration Day című koncertfilmjük New York-i bemutatóján 2012. október 9-én. A koncertfilm a zenekar újraegyesülését örökítette meg, amikor a 2007. december 10-én Ahmet Ertegün producer emlékére rendezett koncerten játszanak a londoni The O2 arénában. (MTI/EPA/Peter Foley)
Vágólapra másolva!
Két évvel ezelőtt megnyerték a pert, tehát kimondta a bíróság, hogy nem másik együttestől nyúlták az egyik leghíresebb daluk dallamát, de úgy néz ki, még nincs vége az ügynek. Újra bíróságra kell mennie a Led Zeppelinnek. 
Vágólapra másolva!

Robert Plant énekes és Jimmy Page gitáros újra a bíróságra megy, ugyanis újratárgyalják egyik legsikeresebb szerzeményük, a Stairway to Heaven eredetét. A híres dallal kapcsolatos plágiumper még 2016 elején kezdődött, és még azon a nyáron le is zárták az ügyet, miután

a bíróság kimondta, hogy Plant és Page nem lopták a szám egyetlen részletének dallamát sem.

Merthogy azért indult a per, mert bejelentést tett a már szintén nem aktív Spirit együttes frontemberének, az 1997-ben meghalt Randy Wolfe-nak a képviselője, hogy szerinte az egykori Led Zeppelin világslágerének vezérfutamát a Spirit egykori dalából vették Planték. A két éve elutasított keresetet most újra elővette egy San Fransiscó-i bíróság elsősorban azzal az indokkal, hogy

a korábbi tárgyalásokon a bíróság meg sem hallgathatta a dalt.

Ugyanis azt szerzői jog védi - írta a New York Post. Ennek megfelelően a bírói és esküdtszéki döntés kizárólag szakértői vélemények átnyálazása után született. Íme a két dal, a Stairway to Heaven:

És a Spirit Taurus-a. A szóban forgó gitárfutam 0.44-nél jól hallható:

A Spirit néhai frontembere, Randy Wolfe 1966-1967-ben írta a Taurus című számot, évekkel a Led Zeppelin 1971-ben bemutatott Stairway to Heaven című dala előtt. A pert egyébként Wolfe vagyonának kezelői indították, és azt akarták elérni, hogy Wolfe-ot társszerzőjeként ismerjék el és fizessenek az elmaradt szerzői jogdíjért és kompenzációként 40 millió dollárt (11,2 milliárd forintot).