Ez már a jövőnek készül

2018.10.12. 09:44

Egymás után két darabot is rendezett az évad elején, közben szervezi a színház teljes felújítását – Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója egy pillanatra sem áll meg. Az Origónak adott interjújában azt mondta: cseppet sem bánja, hogy nincs ideje pihenni, hiszen az épület felújítása a jövőnek készül. A színház rendkívül sikeres, a 28 féle bérletük már régen elfogyott. Az első bemutató után többen is szerettek volna premierbérletet vásárolni, de - ahogyan a színház igazgatója fogalmazott - sajnos, vagy szerencsére már nem tudtak adni. Változatos az idei évad is: lesz dráma, zenés darab és vígjáték is. Balázs Péter azt mondta: a közönség minden műfajt szeret, kivéve az unalmasat. Interjú Balázs Péterrel.

Az évadnyitón azt mondta, hogy nyáron bőven volt feladata a társulatnak – milyen előadásaik voltak?

Általában a közönség azt gondolja, hogy ha vége az évadnak, a színház bezár, akkor a művészek és a színház dolgozói nyári szabadságra mennek. Van ebben igazság is, de a műszaki állomány a szünetben karbantartással és felújítással foglalkozik, természetesen a rendes szabadsága mellett.

Balázs Péter, színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaFotó: Talán Csaba

A művészeknek pedig - főleg, ha egy vidéki színház tagjai - csak ilyenkor jut idejük a nyári játékokra, tévéjátékok, filmek forgatására. Ha ezeken kívül még az anyaszínház is szervez szabadtéri előadásokat, akkor már igazán nem sok idő jut a balatoni pihenésre. Színházunk művészeinek ezen a nyáron is bőven kijutott a munkából. Vendégeskedtünk a Lili bárónő című operettel az Agria Játékokon Egerben, a Janika című előadásunkkal a Szarvasi Vízi Színházban, ahol a legjobb férfi színésznek járó díjat Barabás Botond kapta, Radó Denise pedig a legjobb rendezésért járó elismerésben részesült. A Városmajori Szabadtéri Színpadon szintén a Janika című vígjátékkal léptünk fel, a József Attila Színházban pedig az Anconai szerelmesek című zenés játékkal.
Emellett televíziós sorozatokban szerepeltek művészeink. Csak remélni tudom, hogy a sok munka dacára mindenki kipihenten kezdi az évadot.

Balázs Péter, színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaFotó: Talán Csaba

Nemsokára elkezdődik a Szolnoki Szigligeti Színház felújítása. Nyáron erre is készülni kellett?

Valójában két éve folynak az előkészületek a színház minden szegmensében. Csak a kormányhatározatra vártunk, hogy milyen ütemben és módon költözhetünk át az Aba-Novák Művelődési Központba. Megterveztük a felújítás idejére történő átköltözést és a tizenhárom ezer bérlőnk átültetését is.

Szolnoki Szigligeti Színházfotó: Talán Csaba

Teljesen felújítják az épületet? Arra gondolok, hogy csak a színház épülete újul meg, vagy lehetőség lesz új technikai felszerelések, berendezések beszerzésére is?

Tizenegy éve vagyok a színház igazgatója, azóta százezer ember fordul meg évente a színházban, százezer ember jár a szőnyegeken, ül a székeken, használja a mellékhelyiségeket. Az utolsó felújítás óta eltelt több mint negyedszázad alatt az épület, a gépészet, az elektromosság, a színpadtechnika műszakilag teljes mértékben elavult, ezért mindenképpen nagy felújításra, korszerűsítésre van szükség. Ezek a problémák a közönség számára alig érzékelhetőek, de a társulatnak nehézséget okoznak.

Szolnoki Szigligeti Színházfotó: Talán Csaba

A fejlesztés célja, hogy a színházterem méltó és a modern kornak megfelelő körülmények között működhessen. Olyan színházi infrastruktúrát alakítunk ki, amely mind a színházi dolgozók, mind a színházba érkező vendégek igényeit kiszolgálja, és méltó az itt folyó művészi munkához. A színpad padlója elkopott, elvékonyodott. Az utolsó felújítás során nem építettek forgót a színpadba, ez lassítja a munkát. A színpad fölötti ponthúzó rendszer gépészetileg megbízhatatlan és veszélyes. A fény- és hangtechnika elavult, gyakran nem lehet már alkatrészeket beszerezni hozzájuk. A vízvezeték-, csatorna- és fűtésrendszer komplett megújításra szorul. Az erős- és gyengeáramú villamosvezetékek elöregedtek. A tetőzet egyre gyakrabban ázik be. A szellőzés is megoldatlan, nehezen szabályozható, zajos. A nyílászárók nem szigetelnek megfelelő mértékben. Színészeink pedig méltatlan körülmények között öltözködnek.

Balázs Péter, színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaFotó: Talán Csaba

Mennyibe kerül a felújítás?

A színház felújítására csaknem 4 milliárd forintot fordíthatunk. A felújításra 2019-ben egymilliárd, 2020-ban majdnem három milliárd forint jut. A rendelkezésre álló forrás elegendőnek tűnik, még akkor is, ha összevetjük más színházak felújításának nagyságrendjével: a Győri Nemzeti Színház 20 milliárdból, a kaposvári Csíky Gergely Színház és a veszprémi Petőfi Színház 9-9 milliárdból, míg a debreceni Csokonai Nemzeti Színház 6.35 milliárdból gazdálkodhat. Ezt az évadot még mindenképpen szeretett színházunk szép, de elfáradt épületében bonyolítjuk le.

Mikor kezdődik, és meddig tart a felújítás - és addig hová költözik a színház?

A felújítás 2019 júniusától 2020 szeptemberéig tart, addig az Aba-Novák Művelődési Házban vendégeskedünk. Ott is szeretetteljes előadásokkal várjuk bérlőinket, ősszel a megújult színházat díszelőadással avatjuk fel. Reméljük, hogy a korszerűsített épület még sokszor huszonöt évadon át szolgálja majd a közönséget. Ez a felújítás a jövőnek készül!

Szolnoki Szigligeti Színház: részlet a Jövőre veled ugyanitt című előadásból Mihályi Győző és Kertész Marcella főszereplésévelfotó: Talán Csaba

A színházban már két premier is volt, mind a kettőt ön rendezte. Az egyik szeptember végén volt, a másik pedig október 12-én. Milyen volt a visszhangja az előadásoknak?

Az első bemutató Hunyady Sándor novellájának zenés adaptációja, A vöröslámpás ház volt. Még csak néhány előadás zajlott le, de mondhatjuk, hogy nagyon jól sikerült, nagyon szereti a közönség ezt a produkciót. Már az első előadásokat követően is voltak olyan nézők, akik premierbérletet akartak vásárolni, de sajnos – vagy szerencsére – addigra már minden bérlet – mind a 28 féle – régen gazdára lelt. A második premier október 12-én, pénteken a Jövőre veled ugyanitt című előadás, Kertész Marcella és Mihályi Győző, nagyszerű művészeink közreműködésével.

Szolnoki Szigligeti Színház: részlet a Jövőre veled ugyanitt című előadásbólfotó: Talán Csaba

Ezeken kívül az évadban milyen új darabokat láthatnak még a nézők?

November végén mutatjuk be Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve című darabot, amelyet Radó Denise rendez majd. Ezt követően januárban Málnay Levente rendezésében nézhetik meg a látogatók Robert Thomas: Nyolc nő című előadását. Márciusban Joseph Kesselring: Arzén és Levendula című játékát mutatjuk be Kiss József rendezésében, majd április közepén Brandon Thomas-Aldobolyi Nagy György-Szenes Iván: Charley néje című előadását láthatják majd a nézők – a darabot Molnár László rendezi majd. Ezek a nagyszínpadi előadásaink lesznek. A SZÍN-MŰ-HELY-ben ősszel mutatjuk be Aldo Nicolai: Hárman a padon című darabját, novemberben Hedry Mária: Spenót Pannáját, januárban pedig Reginald Rose: Tizenkét dühös ember című darabját.

Részlet a Jövőre veled ugyanitt című előadásból. Főszereplő: Kertész Marcellafotó: Talán Csaba

A színházi előadásokon kívül más rendezvényeknek, eseményeknek is helyet ad a Szigligeti Színház?

Október 23-án díszelőadás lesz, amin már javában dolgozunk. Karácsony második napján kétszer is játsszuk A dzsungel könyvé-t, és folytatjuk a Szilveszteri gálaműsor hagyományát is. Ezenkívül a Magyar Kultúra Napját Ady-esttel ünnepeljük, majd következik az Ádámok és Évák Ünnepe az iskolások közreműködésével, végül színházunk helyt ad az Országos Néptáncfesztiválnak is.

Visszatérve az évadra: hogyan állítja össze az évad bemutatóit? Milyen szempontok alapján válogat a darabok közül? Hogyan tapasztalta: mit szeret leginkább a közönség?

Molnár Ferenc mondta: minden műfajt szeretek, kivéve az unalmas műfajt. A közönség is így van vele, mindent szeret, ami jó, ami katartikus, és ha kiváló színészi alakítások vannak benne. Vigyázunk arra, hogy ne egyfajta stílusú és műfajú előadások jelenjenek meg repertoárunkon, hiszen egy olyan színház, amely a város és a megye egyetlen ilyen intézménye, köteles a színház iránt érdeklődő emberek igényeit minden tekintetben kielégíteni. Ezt jómagam a műfaji sokszínűség által látom megvalósíthatónak.

Balázs Péter, színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaFotó: Talán Csaba

Az elmúlt évadban vendégszerepelt a társulattal a Nemzeti Színházban is. Milyen előadással jöttek a fővárosba, és milyen volt a fogadtatása? Ebben az évadban jönnek a Nemzetibe?

Az előző évad egyik legsikeresebb nagyszínpadi bemutatójával, a Janikával és a SZÍN-MŰ-HELY-i előadásaink közül a Jóccakát, anya című produkcióval vendégszerepeltünk a Nemzeti Színházban. Csakúgy, mint a szolnoki, az ottani közönség is nagyon kedvelte az előadásokat. Az idén a tervezett felújításra való tekintettel nem tudtunk hasonló vendégjátékot beiktatni, mivel ebben az évadban rövidebb idő áll rendelkezésünkre, hogy teljesíthessük bérletes előadásainkat.

A napokban váratlanul meglátogatta Orbán Viktor miniszterelnök. Meglepődött? Miről beszélgettek?

Valóban váratlan volt a látogatás, de kellemes meglepetés. Nagyon örültünk, örülünk, hogy Miniszterelnök Úr odafigyel a munkánkra, és érdeklődik színházunk iránt. Az első premiert megelőző főpróba hetén érkezett, és szívesen látnánk őt bármelyik előadásunkon.

Balázs Péter, színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaFotó: Talán Csaba

Amikor tavaly találkoztunk, tele volt vitalitással. Most rövid idő alatt két premiere volt, közben a felújítási munkákat is szervezni kell. Mikor pihen? Mivel töltődik fel?

Úgy érzem, aktívabb vagyok, mint az elmúlt szezonban, hiszen most még nagyobb feladatok várnak rám és a társulatra. Még nem fordult elő, hogy egymást követően rendezzek két produkciót, ráadásul évadkezdéskor. De így talán több időm lesz a felújítás levezetésére. Pihenésre - foglalkozásomnál fogva - mindig akkor van lehetőség, amikor nincs feladatom. Erre mostanában nincs kilátás, de nem bánom. A feleségem, a családom, a négy unokám sok örömet ad, és gondoskodnak arról, hogy szabadidőmben feltöltődjek. Természetesen a közönség szeretete, a társulat sikerei is hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezzem magam.