Barlangban lakott, megszurkálták, és savat is kapott már a világhírű festmény

2018.10.16. 12:52

Restaurálják Rembrandt holland remekművét, az Éjjeli őrjárat című festményt. A júliusban kezdődő munkát az interneten is követhetik az érdeklődők. 

Az amszterdami Rijksmuseum 2019 júliusában kezd neki Rembrandt híres festményének, az Éjjeli őrjárat-nak a restaurálásába. A múzeum igazgatója, Taco Dibbits azt mondta, hogy a holland festészet Arany Évszázadának világhírű alkotását először egy speciális üvegfülkébe helyezik, ahol nagy pontosságú mikroszkóp és más eszközök segítségével átvizsgálják a festéket és a vásznat, majd az eredmények alapján végzik a restaurációt.

Netherlands, Amsterdam, Rijksmuseum, The Night Watch, Rembrandt's painting from 1642Forrás: AFP/hemis.fr/Nicolas José

Az igazgató szerint a festményen, amit utoljára 40 éve restauráltak, már mutatkoznak a fakulás nyomai: „olyan fejlett technológiák állnak rendelkezésünkre, amikkel megőrizhetjük a képet a jövő generációinak”. A városi őrségről 1642-ben készített, óriási (363-szor 437 centiméteres) festmény a múltban sok viszontagságon ment keresztül. Hollandia második világháborús megszállása idején – más műkincsekkel együtt – Maastrichtban őrizték egy barlangban. 1975-ben egy férfi késsel rongálta meg, 12 vágást ejtett a vásznon, 1990-ben egy támadó savat permetezett rá, újabb károkat okozva. A restaurátorok heteken át dolgoztak a sav nyomainak kijavításán. Régen a restaurálást leginkább zárt ajtók mögött dolgoztak, újabban azonban egyre több múzeum nyitja meg ajtóit, hogy a látogatók is követhessék a munkát. „Az Éjjeli őrjárat mindannyiunké. Ezért döntöttünk úgy, hogy a restaurálást a múzeumban végezzük, és az interneten bárki bárhonnan figyelemmel kísérheti a folyamatot” – mondta az igazgató.

Taco Dibbits, az amszterdami Rijksmuseum igazgatója 2018. október 16-ai amszterdami sajtótájékoztatón bejelenti az Éjjeli őrjárat restaurálástForrás: MTI/EPA/Olaf Kraak

A Rijksmuseumot több mint kétmillióan látogatják meg évente, itt őrzik a világ legnagyobb Rembrandt-gyűjteményét. A holland Arany Évszázad mesterének művészetére a fény-árnyék újító alkalmazása, a kísérletező kompozíciók jellemzők. A restaurációt a festő halálának (1669) 350. évfordulójára időzítették, a múzeum Rembrandt-éve részeként. Mielőtt elkezdenék a munkát, a múzeum nagyszabású kiállítást rendez a festő birtokukban lévő műveiből, köztük lesz az Éjjeli őrjárat is a gyűjtemény 22 festménye, 60 rajza és 1300 nyomata között.

további tartalmak a rovatból