Letartóztatták a férfit, aki kékre festette David Bowie fejét

2018.10.17. 14:01

Letartóztatták a férfit, aki fél éven belül másodszorra rongálta meg David Bowie szobrát. A mostani alkalommal kékre festette a világhírű zenész fejét. 

Letartóztatták a férfit, aki fél éven belül másodszorra rongálta meg David Bowie szobrát Angliában. Korábban megírtuk, hogy a szobrot idén állították a Friars Music Club előtt, ugyanis itt debütált az hetvenes évek elején az ikonikus zenész Ziggy Stardust nevű alteregója. Márciusban, a szobor avatása után két nappal rongálták meg először. Akkor azt írták elé, hogy: „ a hajléktalanokat kéne megetetni először”. 

A 29 éves rongáló ezúttal pedig kékre festette Bowie fejét.

 „Nagyon szomorú voltam” – mondta az első incidens után Andrew Sinclair, a szobor tervezője az NME-nek. Azt is hozzátette, hogy nagyon sok munka volt a projektben. „Egyszerűen utálom ezt a könnyelmű rongálást. Az egész projekt a rajongóknak köszönhető, nekik is készült, – meg Bowie családjának, és az emlékének. Nagyon sok szeretet, elszántság, és kemény munka van benne”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK