Budapestre jön a Backstreet Boys

Vágólapra másolva!
Januárban jön az új lemezük, és az azt támogató turnéjukkal Budapestet is érintik. 2019 júniusában lép fel a Backstreet Boys a Papp László Budapest Sportarénában.
Vágólapra másolva!

Az öttagú, fénykorát a kilencvenes években élő Backstreet Boys pénteken jelentette meg a készülő, januárban piacra kerülő tizedik stúdióalbum, a DNA felvezető kislemezét, a Chances-t. A DNA-n mások mellett Lauv (Charlie XCX), Andy Grammer, Stuart Crichton (DNC) és Mike Sabbath (J Balvin) dalai fognak szerepelni.

A Backstreet Boys egyik, 2014-es fellépése Forrás: QMI Agency/QMI Agency Edmonton Sun/Codie Mclachlan

A Backstreet Boys 2019 májusában kezdi meg a DNA World Tour elnevezésű koncertkörútját, ami a fiúcsapat

elmúlt 20 évének legnagyobb arénaturnéja lesz.

A több mint három hónap alatt végigjárják Európát és Észak-Amerikát, olyan helyeken lépnek fel, mint a londoni O2, a párizsi AccorHotels Arena vagy a berlini Mercedes-Benz Arena. Az idén huszonöt éve alakult Backstreet Boysban Nick Carter, Howie Dorough, Brian Littrell, AJ McLean és Kevin Richardson énekel. Az együttes első slágere az 1995-ben megjelent We've Got is Going On volt, amit aztán olyan sikerek követtek, mint a Quit Playin' Games (With My Heart), az As Long As You Love Me vagy az I Want It That Way.

Több mint 130 millió albumot adtak el világszerte, és ezzel minden idők harminc legtöbb lemezt eladó előadója között vannak. Az eddigi legsikeresebb lemezük az 1999-es Millennium volt, amely

30 millió példányban kelt el.

A Backstreet Boyst 1999 és 2002 között hét alkalommal jelölték Grammy-díjra. 2013-ban csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán. A csapat júliusban show-sorozatot kezdett Las Vegasban, amely rekordokat dönt. A Larger Than Life című koncertszéria tizennégy hónap után, jövő áprilisban zárul. A Backstreet Boys a kilencvenes években, 1996-ban és 1997-ben is fellépett a Budapest Sportcsarnokban.