Dobrády Ákos elárulta a világsiker titkát

Sláger Téma
Dobrády Ákos és a műsorvezető Kalmár Tibor
Vágólapra másolva!
November 11-én Tallós Rita színésznő-rendező és Dobrády Ákos zenész lesz a Sláger Téma vendége.
Vágólapra másolva!

Valaki dalban mondja el, mások könyvet írnak, Tallós Rita pedig színdarabok rendezésével számol le a démonjaival. A színésznő-rendező mesél majd betegségéről, de inkább csak azért, hogy példát vegyünk tőle tenni akarásból és kitartásból.

Amit bizonyít legújabb bemutatója, a Menopauza sikere is.

A bulvárszínházat idéző, tárdadalomkritikával is felérő abszurd komédiában a Jóban, Rosszban egykori sztárja nem kisebb neveket rendezhet, mint Hernádi Judit, Szulák Andrea, Náray Erika és Tóth Enikő. De szó esik majd másik rendezéséről, a Naptárlányok darabról, amelyben szintén viszont láthatjuk Tóth Enikőt, többek között Igó Éva és Hegyi Barbara mellett. Az pedig, hogy az Anyád kínja után következik-e az „Apád füle", illetve hogy pontosan miről is van szó, kiderül vasárnap este a Sláger FM-en.

Tallós Rita és a házigazda Forrás: Sláger Téma

A vasárnapi Sláger Téma második felében, 21 órától Dobrády Ákos lesz a vendég

A TNT-frontemberének láthatóan bejött az élet, hiszen mostanság egy kádnyi gesztenyében látjuk őt fürdőzni. A Kicsi Gesztenye Klub pedig egyre népszerűbb a gyermekek körében, hogy pontosan mi is ez, kiderül az adásból. Ahogy az is, lehet-e még új TNT album vagy akár Dobrády Ákos szólólemez, illetve mit is terveznek a TNT együttes közelgő negyedszázados jubileumára.

Sőt, még azt is megtudhatjuk, min múlik a világsiker, és hogy lesz folytatása az Emíliával közösen jegyzett Szerelemre hangolva dalnak,

akár vele, akár egy másik világsztárral, és mindehhez mi köze lehet a több földrészen is ikonként tisztelt Laura Pausini-nek.

Dobrády Ákos és a műsorvezető Kalmár Tibor Forrás: Sláger Téma

2018. november 11-én 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Tallós Ritával, Dobrády Ákossal, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!