Vádat emeltek a 12 éve ellopott Lennon-naplók orgazdája ellen

2018.11.12. 21:30

Vádat emelt hétfőn a német ügyészség a Yoko Onótól 2006-ban ellopott John Lennon-naplók és egyéb Lennon-relikviák feltételezett orgazdája, egy 59 éves török férfi ellen, aki a vádirat szerint 785 150 eurót (negyedmilliárd forintot) vett fel előlegként az 1980-ban meggyilkolt zenészlegenda személyes tárgyaiért egy berlini aukciósháztól 2014 októberében.

Az ügyészség által Erhan G. néven azonosított, egy éve letartóztatott férfit orgazdasággal és csalással vádolják. Tolvajként az ügy ismertté válásakor Lennon özvegyének egykori török sofőrjét, Koral Karsant nevezték meg.

A német rendőrség tavaly novemberben jelentette be, hogy négy hónappal korábban 86, John Lennon brit gitáros és énekes hagyatékából származó tárgyat fedeztek fel egy fizetésképtelenné vált német aukciósház irodáiban, és

az ezt követő nyomozás eredményeként novemberben további "relikviákat" találtak a feltételezett orgazda kocsijának csomagtartójába rejtve.

A Lennon özvegyétől, Yoko Onótól annak New York-i otthonából ellopott több mint 100 személyes tárgy között szerepelt a zenész 1975-ös, 1979-es és 1980-as bőrkötéses naplója, két szemüvege, az I'm The Greatest című dal szerzői jogait rögzítő szerződés, a Woman és a Just Like Starting Over című dalok kézzel írt jegyzetei, egy koncertrészleteket tartalmazó hangfelvétel, levelek, képeslapok, egy cigarettatárca és egy iskolai füzet is.

Forrás: Origo

A tolvaj, Koran Karsan 1995 és 2006 között sofőrként dolgozott Yoko Onónak, és azt állította, hogy a birtokában lévő tárgyakat ajándékba kapta. Kapcsolatuk akkor szakadt meg, amikor a férfi kétmillió dollárt próbált meg kizsarolni az özvegyből bizalmas információk, dokumentumok nyilvánosságra hozatalával fenyegetőzve. Egy vádalku keretében a férfi megúszta a zsarolási ügyet azzal a 60 nap elzárással, amelyet vizsgálati fogságban töltött, és az Egyesült Államokból való kiutasítással.

Az előkerült naplók közül az egyik John Lennon halálának évéből származik.

Az utolsó bejegyzés néhány órával azelőtt íródott, hogy a zenészt lelőtték 1980. december 8-án. A 40 éves Lennont New York-i otthona előtt ölte meg egy zavarodott férfi, David Chapman. A zenész októberben lett volna 78 éves.