A színháztervezés nekem egy szentség

2018.11.18. 12:56

Szenes István Ybl Miklós-díjas és Europa Nostra-díjas belsőépítésszel, érdemes művésszel, a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának vezetőjével az Eiffel Műhelyház belsőépítészetéről, a családjuk kertjében lezajlott első hazai happeningről és az egymást követő generációk közötti kapcsolat fontosságáról is beszélgettem.

Az Eiffel Műhelyház koncepcióterve

Egészen széles körű, ha nem a legnagyobb tapasztalattal rendelkezik a színházak rekonstrukciójában és belsőépítészeti kialakításában, jelenleg az Eiffel Műhelyház belső tervezését vezeti. Miben más ez a munkafolyamat, mint a pályáján ezidáig helyet kapó színházi belsőépítészeti munkák?

Annyiban különbözik a korábbi feladataimtól, hogy míg azok rekonstrukciós folyamatok voltak, az Eiffel Műhelyház tervezésénél egy teljesen új koncepciót kellett megalkotnunk. Marosi Miklós építőművésszel, az Eiffel Műhelyház főépítészével (Széchenyi-díjas és Ybl Miklós-díjas építőművész, a KÖZTI építésziroda vezető tervezője, a szerk.) már a kezdetekkor azt a gondolatot vettük alapul, hogy ebben az óriási komplexumban dolgoznak majd az alkotók, a művészek, a szabászok, a díszletfestők, a sminkesek, egyszóval mindazok a szakemberek, akik meghatározzák a színház működését. Számukra szükséges ideális, funkcionálisan is megfelelő körülményeket biztosítanunk. Az Eiffel Műhelyházban a központi előcsarnok körül helyezkedik el az egy plusz két összenyitható, többfunkciós hatalmas színházi tér is, amelyeknek a díszletes próbafolyamatok befogadása mellett alkalmasnak kell lenniük hangversenyek és előadások megtartására is. Aki ebbe a házba – akár nézőként is – belép, a különböző terek kialakítása és karaktere, az oldalfalakon megjelenő színházi ihletésű grafikák és a világításrendszer okán is beavatottként érezheti magát, mert megcsapja a színházi miliő picit elvarázsolt, rejtett világa.

Szenes István

Az Eiffel Műhelyházhoz, mint a mai kor épületéhez egyértelműbben kapcsolódhat a XXI. századi színpadtechnika, de egy régebben épült színháznál hogyan sikerült ezt összehangolni a műemléki rekonstrukcióval?

Ez az építészet egyik legnehezebb kérdése. Véleményem szerint egy XXI. századi rekonstrukciónál is fontos, hogy a tervek az alapokra, a tervező eredeti szándékára építsenek és visszahozzuk azt a szellemiséget, amelyet az alkotó képviselt, de úgy, hogy a mában élő ember számára is nyújtsunk valamit a mi látásmódunkból. Legutóbb a szentesi színház belsőépítészetét terveztem, amely egy gyönyörű L alakú szecessziós ház egy sarok telken a város központjában, és ebbe az épületbe ékelődik be egy 1897 és 1899 között készült színház az akkor híres tervezőpáros, Jakab Dezső és Komor Marcell tervei alapján. Utóbbinak egyébként ez volt az első színházi terve. A hetvenes években, amikor átalakították, az akkori trend szerint szétverték a teljes páholysort, leborotválták és megemelték a nézőteret és beraktak hátra egy nagy lemezt, egy erkélyt, hasonlóan az Erkel Színházhoz. Lehetetlen és az eredeti alkotói szándékot tekintve belsőépítészetileg egészen skizofrén helyzet állt elő. Ezt próbáljuk most kiküszöbölni és visszaállítani a proszcéniumot, a sík padlót, a páholyokat és a zenekari árkot. Egyébként nagyon érdekes a belső tér, kissé erotikus elemekből áll össze, főleg a páholyok gömbölyded íveit és formáit illetően, de ebben akusztikai tényezők is szerepet játszanak, hiszen a színpadról a nézőtér felé áramló hangot irányítani kell.

Az Eiffel Műhelyház jelmezkészítő műhelyének belsőépítész koncepciója

Ha már a trendek szóba kerültek, számos színházépület belsőépítészeti rekonstrukciós folyamatát irányította, az Uránia Nemzeti Filmszínház belsőépítészeti kialakításáért Europa Nostra-díjjal, a nyolcvanas évek végén a Veszprémi Petőfi Színház belsőépítészeti rekonstrukciójáért pedig Ybl Miklós-díjjal tüntették ki. Mennyire kapott szabad kezet a rendszerváltás előtti munkáiban?

A színházak építészetében a hetvenes évek elejétől megjelent egy modernizációs folyamat, különböző elvárások alapján megszüntették a színházak belső tereit korábban meghatározó belsőépítészeti karaktereket. Amikor elkezdtük a veszprémi színház átépítését, csupán egy-két régi fotó állt a rendelkezésünkre, még az épület tervezőjének, Medgyaszay Istvánnak az eredeti terveit sem kaptuk meg, mert az örökösök nem járultak hozzá, hogy ezekbe betekintést nyerjünk. Tisztában vagyok azzal, hogy nem követtük mindenben az elképzeléseit – az előbbiek fényében erre nem is nyílt lehetőségünk –, ráadásul a rekonstrukció idejében eleget kellett tennünk a ránk nehezedő, már említett „trend” követelményeinek.

A veszprémi Petőfi Színház

A szentesi, a veszprémi és többek között a nyíregyházi színház belsőépítészeti munkái mellett mintha végig kísérnék a pályáját a Nemzeti Színház tervpályázatai.

Mind az öt pályázatban részt vettem. Először 1970-es évek derekán a Széchenyi-díjas építész, Hofer Miklós csapatának készítettem látványterveket külsősként. 1989-ben már a teljes belsőépítészeti kialakítással bíztak meg, hiszen a tenderen Ligeti Béla építész vezetésével mi nyertünk az Erzsébet térre álmodott épülettel, de fájdalmunkra a rendszerváltás miatt a megbízást visszavonták. Szűk tíz év múlva, 1998-ban Mányi István építőművésszel pályáztunk ismét, akkor Bán Ferenc (a nemzet művésze, Kossuth-díjas építőművész, a szerk.) nyertes tervei alapján kezdték meg a munkálatokat, amiből a mai Gödör Klub maradt. Siklósi Máriától felkérést kaptam előbb a városligeti koncepció, majd a Bajor Gizi parkban megépült színház belsőépítészeti kialakítására is, a legutóbbira viszont én mondtam „nem”-et, mert végül a már említett nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tovább tervezése mellett döntöttem, hiszen korábban felkértek a feladatra és miután a színháztervezés nekem egy szentség, morális okokból sem fogadhattam el az új Nemzeti Színház tervezőjének felkérését.

A szentesi színház látványterve

Polgári értékrendet valló családban nőtt fel, képzőművésznek és díszlettervezőnek készült, végül belsőépítész lett. Mitől vált szenvedélyévé a színház?

Már gyermekkoromban megszerettem az operát, az otthonunkban Maria Callas és Beniamino Gigli felvételeit hallgattam. Igaz, a legkedvesebb daljátékom viszont a János vitéz volt, amit kívülről énekeltem. Sokszor lerajzoltam az operák általam elképzelt színpadi látványvilágát, végül a Nemzeti Banknál főosztályvezetőként dolgozó édesapám vitte el első alkotásaimat a Kossuth-díjas grafikushoz és festőművészhez, Bernáth Aurélhoz, aki bátorított, hogy haladjak tovább az úton. Rajziskolákba és szakkörre jártam, díszlettervező szerettem volna lenni, de a szak azokban az években nem indult, ezért az Iparművészeti Főiskolára felvételiztem, de akkor nem vettek fel. Apám mindenben megpróbált segíteni, hogy beteljesüljön az álmom, ezért kijárta, hogy bekerüljek a MAFILM-hez díszletfestőnek, ahol később díszlettervezői feladatokat kaptam. Később a Képzőművészeti Főiskola előkészítő csoportjába jártam, végül a felvételikor a teljes osztály kiesett a rostákon, ezután futottam neki ismét az Iparművészeti Főiskolának.

Úgy tudom, éppen az első Iparművészetis felvételije időszakában került sor Magyarország első happenigjére, amit a nagybátyja rendezett a szülei Hegyaljai úti házában.

Pontosabban nem is a házban, hanem a kertünk pincéjében, ahová az épület mellett futó külső lépcsőn át lehetett lejutni. Akkor még nem volt olyan forgalmas a Hegyalja út, mint manapság, és a BAH-csomópont sem épült ki. Szegény apámnak a testvére azt mondta, hogy egyszerű kis hétvégi előadás lesz, ne izguljanak, de egyik pillanatról a másikra az utcánk megtelt emberekkel, rengetegen jöttek hozzánk, mi pedig a házunk ablakából néztük, ahogyan az apám banki főosztályvezetői, polgári mentalitásától igencsak eltérő, kissé hippi külsejű lányok és fiúk leszállingóztak a kertünkbe. A szüleim nagyon megrémültek, hiszen 1966-ot írtunk és feltételeztük, hogy a jelenlévők minimum harmada valamilyen módon kapcsolódott az állambiztonsági szervekhez. Szentjóby Tamás, Altorjay Gábor és Erdély Miklós rendezték az estet Az ebéd. In memoriam Batu kán címmel, amit végül mi is megtekintettünk. Gyémánt László festőművész filmfelvétele örökített meg, ahogyan leértünk a pincébe. Amikor kiértünk a kert végébe, azt láttuk, hogy az egyikőjük félig be volt ásva a földbe, és egy írógépen vadul gépelt egy falevélre, a másikuk pedig a húgom kertben talált babakocsiját egy baltával darabokra vágta és felgyújtotta. Ez a látvány fogadta az érkező közönséget. A kissé dohos, sötét, még a török korban épült pincehelységben padokat helyeztek el, majd amikor a nézőközönség letelepedett, spárgával összekötöztek bennünket a paddal és egymással is. Az egy szál villanykörtével megvilágított pince végében kis színpadot alakítottak ki, ahová odakészítették régi, ócska bútordarabjainkat. Felvételről elindult Beethoven V. szimfóniája, amely egyre hangosabbá vált, a végén már annyira, hogy be kellett fogni a fülünket. Remegtünk, de senki nem akart „feltűnően félni". Ekkor belekezdtek egy performanszba: az egyikük csirkét kopasztott, a másikuk jelképesen felakasztotta magát, és beszórtak mindenkit csirketollal. Körülbelül háromnegyed óra elteltével, amikor abbahagyták, az emberek pánikszerűen menekültek volna ki a pincéből, de nem tudtak, mert össze voltak kötözve. Bár az esemény azóta kultúrtörténeti jelentőségűvé vált, az én akkor tizennyolc éves fejemnek ez sok volt. Hétfőn felvételiztem az Iparművészeti Főiskolára, de annyira sokkolt az élmény, hogy nem tudtam eredményesen teljesíteni és ez a tény a nagybátyámmal kialakult kapcsolatom is meghatározta.

A szentesi színház terve

Bár a színháztól mégsem távolodott el, a nagyközönség elsősorban belsőépítészként találkozhat munkáival.

Az életünkben megjelenő választási helyzetekben, ha figyelmesek vagyunk, észrevehetjük a gondviselés akaratát. Amikor átvettem a diplomám, a hazai belsőépítészeti élet akkor legmeghatározóbb alakja, Németh István meghívott a KÖZTI-be. Addig eszembe sem jutott oda menni, hiszen a MAFILM-nél vártak korábbi feladataim. Végül édesanyámmal és édesapámmal egy hétvége alatt számításba vettük a jövőm lehetséges kifutását és úgy döntöttem, elfogadom az akkor hatalmas megtiszteltetést jelentő meghívást, a MAFILM-es státuszom pedig felajánlottam egy osztálytársamnak.

Mennyiben változtatta meg az életszemléletét az új közeg és a kapott feladatok?

Az első pillanattól kezdve kiváló emberi és szakmai közösségbe kerültem és a kezdeti félelem után magam mögött hagyhattam ifjúkorom kissé hedonista életvitelét. Rögtön megtaláltak a kiemelkedő munkák és rádöbbentem, hogy a belsőépítészet természetrajzából következően az általam elképzelt terek létrejöttének folyamatában a másik fél – akinek a tér készül – ugyanolyan mértékben részt vesz, mint én, az alkotó. Számos középületet, bank székházat, vállalati központot, művelődési intézményt terveztem, de az igazán komoly változást a kórházak belsőépítészeti kialakítása hozta el számomra. A kórházak tervezése kapcsán fogalmaztam meg arc poeticámként a humánus terek megalkotását, hiszen fel kellett oldanom a gyakran félelemmel érkező emberek belső feszültségét a harmonikus és finom színhasználattal és tárgyformálással. Később ez életfilozófiámmá nemesült.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

Belsőépítészeti pályájának gyümölcseként a korábban említetteken túl is számos elismerés birtokosa. Elnyerte a United International Architect pályázatának elismerő oklevelét, 12 alkalommal kapta meg a „Pro Architectura” nívódíjat, az Állami Ifjúsági Nívódíjat is átvehette és a MATÁV Székház belsőépítészeti tervezéséért 1999-ben Önt választották az év belsőépítészének. Építészeti Nívódíjjal honorálták a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely és az Uránia Nemzeti Filmszínház belsőépítészeti kialakításáért, négy éve pedig a Magyarország Érdemes Művész kitüntetéssel ismerték el munkásságát. Kiemelkedően gazdag életpályája és oktatói tevékenysége tükrében hogyan látja szakmájának fiataljait?

Miután a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépület-tervezési Tanszékén 1986 óta tanítok és családi vállalatunkban, a Szenes Design Stúdió működésében fiatal szakemberek – többek között a lányom – is hangsúlyosan részt vállalnak, több irányból látom a fiatalabb generáció és általuk szakmánk fejlődését. Közelebb kell kerülnie egymáshoz a tapasztaltabb és fiatalabb nemzedéknek, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki köztünk és szerintem ez az igény bennük is megfogalmazódik, hiszen szükségük van az általunk felhalmozott tudásanyagra. Alaposabban meg kell ismernünk egymást, ennek elősegítése elsődleges és feltett szándékom.

Hogyan jelenik meg közösségépítő szándéka az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának működésében?

2017 kiemelkedő kiállítása volt a Körülöttünk című Iparművészeti és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban, amelyet közel huszonhétezren tekintettek meg. Sára Ernő Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus és Scherer József Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, tagozatunk akadémikusai, a tárlat kurátorai által létrejött koncepcióban a magyar ipar- és tervezőművészet teljes egészében megjelent. Megmutattuk, hogy a hazai tehetséges ipar- és tervezőművészek milyen széles spektrumon gondolkodnak, alkotnak, mindemellett a különböző iparművészeti és tervezőművészeti szakmákra jellemző sokszínűséget is képviseltük, hiszen nyolc formatervezési szakterület elmúlt tíz évben elért eredményeit tekintettük át a szalon ötéves vetésforgójának negyedik állomásán. Szintén tavaly indult el könyvsorozatunk, amely teljes körűen bemutatja majd tagjaink életművét. Jól jelzi közösségünk koherenciáját, hogy néhányan – akikről az elmúlt évtizedekben több könyv is napvilágot látott – lemondtak a róluk készülő kötetről akadémikus társaik javára. Az előző évben láthatta a nagyközönség Kubinyi Anna Kossuth-díjas, Prima Primissima és Magyar Örökség díjas alkotó Beleszőtt imák című emlékkiállítását is, amelynek fókuszában az alkotó Csíksomlyói imatextil című utolsó műve állt és fontos volt a Békesség nektek! című, a kortárs keresztény művészetet bemutató kiállítás is, amely a Kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményéből nyújtott válogatást, többek között akadémikusaink alkotásaival. Az első 40 év című kiállítás megnyitóján Fekete György, Kossuth-díjas és Prima díjas belsőépítész, érdemes művész, az MMA elnöke (2017-től tiszteletbeli elnöke, a szerk.) köszöntötte a megjelenteket, a tárlatot pedig Schrammel Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas keramikusművész nyitotta meg. A közösségépítésre visszatérve, soproni kihelyezett tagozati ülésünknek a szakmai kapcsolatépítés mellett az is célja volt, hogy jobban megismerjük egymás emberi értékeit. Sikeresnek értékeltem a kezdeményezést és bízom benne, hogy a következő alkalom, tervezetten bécsi tanulmányutunk is legalább ilyen pozitív fogadtatásban részesül majd, akárcsak tagozatunk következő évi tevékenysége, eseményei és programjai.