Nagy Feró nem vetette meg az egyéjszakás kalandokat

2018.11.19. 08:19

A Beatrice frontemberéért mindig odavoltak a lányok. Ma már hűséges férj és családapa, de nem mindig volt ez így. Nagy Feró a Lokálnak bevallotta, hogy első feleségét, Csuka Mónikát megcsalta, pedig akkor már a kislánya, Gaby is megszületett.

A rockzenészek élete egy folyamatos csábítás. Az én koromban pedig már minden nap ajándék, így persze nagyon jólesik, amikor látom, hogy még ma is odavannak értem a csajok. Mondjuk meg is értem őket, hiszen olyan szép, kívánatos és szexi ember vagyok, remek ízlésük van, mondhatom– mondta a Lokál riporterének nevetve Nagy Feró, akinek az életében mindig is jelen voltak betegesen rajongó, már-már zaklató nők, akik mindent megtettek azért, hogy levegyék a rockert a lábáról.

Nagy FeróFotó: Mudra László - Origo

Rengeteg szerelmes levelet, titkos üzenetet kaptam csajoktól, de előfordult, hogy követtek, vagy csak nemes egyszerűséggel elém álltak, és kerek perec megmondták, hogy engem akarnak, rám gerjednek. Sőt, egyes nők olyan hiú ábrándokat is kergettek, hogy azt hitték, hogy majd miattuk otthagyom a családom, és felrúgom az addigi életem – árulta egy Feró, aki ma már hűséges 20 évvel fiatalabb feleségéhez, de nem mindig volt ez így. 

A 70-es években a Balatonon ismertem meg egy lányt, akivel megbeszéltük, hogy ágyba bújunk, csak aztán a kalandnak induló szexből iszonyat nagy szerelem lett. Pedig ekkor már házas ember voltam, Móni volt a feleségem, aki nem sokkal azelőtt hozta világra a lányukat, Gabyt. Erre való tekintettel a hölgyikével megbeszéltük, hogy megvárjuk, míg elmúlik a szerelem, egyikünk sem akart hátat fordítani az addigi életének, én sem mondhattam a gyerekemnek, hogy akkor én most lelépek, mert már nem anyukádba vagyok szerelmes, pá. Így aztán szép lassan elsodort minket egymás mellől az élet, habár évekkel később találkoztunk, és megbeszéltük, hogy hiba volt veszni hagyni mindazt, ami köztünk történt, össze kellett volna házasodnunk. De nekem már akkor is fontosabb volt a család, és a mai napig nincs olyan szerelem, ami erősebb lenne annál, amit a gyerekeim, sőt, most már az unokáim iránt érzek. Nálam mindig ők lesznek az első helyen – jelentette ki a zenész, akinek hamarosan megszületik második unokája, Alíz Beatrice.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK