Pásztor Erzsit nem érti meg az unokája

2018.11.20. 10:15

Pásztor Erzsi túl van egy komolyabb betegségen, azóta rendszeresen jár kontrollra, az eredményei jók, és a tervek szerint új szerepben lép színpadra jövő tavasszal.

A Kossuth-díjas Pásztor Erzsit megviselték az elmúlt hónapok küzdelmei, de a színésznő szerencsére túl van a komolyabb betegségen. Legutóbb a Lokálnak adott interjút, amiben elmondta, hogy nem is nagyon gondol már a betegségre, leginkább csak a jövőbe tekint: „nagyon jól vagyok. Nem szeretnék a betegségemről beszélni, mert a rosszat igyekszik elfelejteni az ember. Folyamatosan járok kontrollra, és minden eredményem megfelelő. Hálás vagyok a barátaimnak, kollégáimnak és a családomnak, akik segítették átvészelni ezt az időszakot. Szépen lassan a színházba is visszatérek, és ha minden igaz, tavasszal egy új darabban is játszok majd a Turay Ida Színházban.” Az utóbbi időben Olaszországban élő lánya is meglátogatta, és több hetet töltöttek együtt. „Sokat beszélgettünk, nagyokat kirándultunk, és lementünk egy kicsit pihenni a Balatonhoz is. Szerencsére egy évben többször is eljön meglátogatni. Én már nem merek arra vállalkozni, hogy kiutazzak hozzájuk.”

Pásztor Erzsi beszél direktorok kegyeltjeiről, civil és szakmai bánatokról

A Kossuth-díjas színésznőt a legszélesebb közönség az első hazai tévés szappanopera, a Szomszédok Janka nénijeként szerette meg. Ám pályafutását olyan nagy sikerű alakítások is fémjelzik, mint a Macskajáték Orbánnéja, a Bors néni címszerepe. Vagy éppen a Veri az ördög a feleségét című film Kajtárnéja, amelyért elnyerte az 1978-as Filmszemle legjobb színésznőjének járó díját.

Pásztor Erzsinek két unokája is van, a 26 éves Julia és a 21 éves Aaron. Mindketten Olaszországban élnek, de Julia egész sok időt tölt vele. „Julia imád utazni, de azért mindig szakít időt arra, hogy meglátogasson, és gyakran felhív telefonon is. Imád Magyarországon lenni, 15 éves koráig minden nyarat nálam töltött. Nagyon érdeklik a gyökerei, és ha itthon van, mindig eljön megnézni a színházban. Büszke arra, hogy a nagymamája ismert színésznő. Aaronnal sajnos nem ilyen a viszonyunk, mondhatni nincs is kapcsolat köztünk. Az a baj, hogy nem tud magyarul, így mikor nálam van, csak nézünk egymásra. Nem is nagyon érdeklik a magyar dolgok, ha itt van, csak unatkozik. Jó, ha három-négy évente eljön hozzám egy pár napra. A lányom Juliával otthon volt, őt tanítgatta a nyelvünkre, Aaron mellől azonban hamar visszament dolgozni, így nem volt rá ideje. Őszintén szólva ez egy fájó pont az életemben, viszont kárpótol az, hogy a lányunokámmal ennyire nagy a szeretet és az összetartás köztünk” – mondta Pásztor Erzsi. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK