Titántorkú Sámson: Metálba oltott elbeszélő költemény

2018.11.21. 09:27

Idén adta ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó (KMTG) Dobai Bálint Titántorkú Sámson című, rendhagyó kötetét. Az 1983-ban, Zilahon született szerző elsőként a világirodalomban írt metálmítoszt: kötetében sajátos formában ötvöződik a kemény zene szeretete, a humor, valamint Toldi Miklós és a bibliai Sámson legendája.

Ég a szülőágyon egy szépasszony arca,
kövér páracseppek legelésznek rajta.
Ki a kezét fogja: mintha Toldi Miklós,
a rádióból meg segít tolni Meat Loaf.
Elfordul az orvos, mert fogó kell neki,
ugyanis a baba ököllel törne ki.
Nem látja így senki, hogy tartja az ujját:
ahogy a tömegek Black Sabbathra zúzzák.
A másik kezét is kidugja és rátol,
mintha fesztiválon bújna hálózsákból.
Elkapja a doktor, mielőtt leesne,
felsóhajt a padlón a megmentett csempe.
Felüvölt a gyermek. Minden összerezzen,
esemény történt a galaktikus rendben,
eltöpreng az egész Föld az elmúláson...
Így jött a világra Titántorkú Sámson.

Így kezdődik Dobai Bálint második „verseskötete”, az elbeszélő költemény régi hagyományát újszerű megközelítésben felelevenítő, a metálmítosz műfaját megteremtő könyve, a Titántorkú Sámson. Az idén a KMTG gondozásában megjelent könyv voltaképp második kiadás, először 2014-ben látott napvilágot a budapesti Orpheusz Kiadó jóvoltából. A KMTG ugyanakkor – jogosan – úgy érezte, hogy Dobai munkája megérdemli az újranyomást (a kiadóként is színre lépő tehetséggondozó ugyanis nem csupán friss munkák megjelentetését tűzte ki céljául, hanem a korábban nem elég figyelmet kapott művek „újrakanonizálását” is).

A Titántorkú Sámson borítójaForrás: KMTG

A rockénekesként újraszülető Toldi-Sámson humorban meghempergetett, de komoly témákat, így társadalom- és médiakritikát is felvillantó metálmítosza most Csillag István kiváló illusztrációival jelent meg, s ezek a rajzok a szöveggel együtt mintha csak Bill Plympton karcos groteszkjeit, vagy Gerald Potterton és Ivan Reitman legendás animációs antológiafilmjét, a Heavy Metal-t (1981) idéznék. Ez az „áthallás” tényleg a csíkszeredai grafikus érdeme, mert a civilben jogász költő nem tartja közvetlen popkulturális előzménynek a hetvenes évek végén indult, azonos című magazinnak is emléket állító filmet.

Magáról a Heavy Metal-ról leginkább csak hallottam, talán egy-két részletet láttam csak belőle, de nem sokra emlékszem, így tudatos alapanyagként nem is használhattam fel. Akkor már sokkal inkább hatott rám – és így közvetve a szövegre – a Tenacious D: avagy a kerek rockerek című film, és annak beteg és bugyuta humora, de részemről ez sem volt tudatos. Legközvetlenebb popkult előképnek az akciófilmek kliséit, illetve az ezeket kiválóan ötvöző GTA: San Andreas című játékot mondanám, de ezek is félig-meddig utólagos belemagyarázások. Nem akartam őket felhasználni, de például aki látta (húszszor) a Mátrix-trilógiát, annak önkéntelenül is eszébe ötlik a cselekmény egy pontján az a vizuális effekt, ahogy leáll az idő, és megállnak a lövedékek a levegőben, miközben a kamera jár körbe; vagy ahogy a GTA bemutatta a CIA-t (hárombetűsök egymás között), az is vissza-visszaköszön, mint az éjszakai gyros. De a Simson motor, a Masat-1 műhold és még számos kis részlet is leginkább a popkult, vagy pontosabban a kis hazai közhangulat elemeiként kerültek bele. Ezekben annyi tudatosság volt, hogy hagytam őket felötleni, és amit verbálisan jól meg lehetett ragadni, illett is a történetbe, azokat igyekeztem szépen párosrímmel, felezőtizenkettesekkel lepapírozni

– mondja Dobai, aki a filmek és videójátékok világánál sokkal inkább hagyatkozott irodalmi előzményekre.

Közvetlen és tudatosan vállalt előkép a bibliai Sámson története, Arany János Toldi-ja pedig nemcsak formájában, de a cselekmény szövetében is mintául szolgált. Emellett igyekeztem művelődni a Sámson-történet modern feldolgozásaiból, így jutottam el Aldous Huxley A vak Sámson című regényéhez, illetve John Milton A küzdő Sámson című drámájához. Utóbbiból szó szerinti részeket is vettem át az utolsó előtti énekben, Sámson és Delila párbeszédéhez. Konkrét metál témájú szöveges előképeim viszont nem voltak, bár feltételezem, hogy a képregény-ipar és a ponyva világa tudott volna kínálni ilyet is. Ebből a vonalból viszont a Rockélet salátalapjai olyan erős alapanyagot kínáltak, ami mellé már nem nagyon fért oda semmi.

Az 23 énekből (pontosabban: stílszerűen „intrónak" és „outrónak" nevezett elő- és utóhangból, közöttük 21 „verséből”) álló, ritmikájában nemcsak Arany János költészetét, de a kemény zene lüktetését is megidéző kötet fejezeteit közismert és népszerű együttesek szövegei (például Metallica, Iron Maiden, valamint a magyar frontról Tankcsapda és Pokolgép) részletei vezetik fel, afféle mottóként. A heavy metal műfajával saját bevallása szerint 14 éves korában – egy tévés tehetségkutatónak köszönhetően – megismerkedő Dobai már első verseskötetében, a 2009-ben megjelent, Méhes György-debütdíjjal kitüntetett Megfáztam egy temetésen című könyvében megemlékezett a kemény zenéről. Iron Maiden című versét Térey Jánosnak ajánlotta, akinek egyébként később is komoly szerepe volt abban, hogy megszülessen az első metálmítosz.

Térey fölfedezte a Rockélet nevű programajánló magazinban, hogy milyen tömény, egyedi hangvételű, néhol egészen röhejes, de mindenképpen különleges nyelvezete tud lenni a rock-metál témájú szövegeknek. Legyen az akár egy koncertajánló, egy lemezkritika, vagy csak egy kis színes arról, hogy valami halálhörgésre hasonlító nevű együttes viking hangzású névvel illetett tagja hány év letöltendőt kapott valami olyan jellegű magatartásért, amit a zenéjük is képvisel. A sok szakterületi művelődés után adta magát a feladat: beemelni a metált »az irodalomba«.

– emlékszik vissza Dobai arra, miként inspirálódott az akkoriban péntekenként rendszeresen ülésező irodalmi asztaltársaság körében, akik közül közös küldetésként Térey, (a Titántorkú Sámson-t végül szerkesztőként is gondozó) Nagy Koppány Zsolt és Szöllősi Mátyás az „amúgy is születő műveiket turbózták fel fémzenei utalásokkal”, míg a többiekhez képest kezdő költőnek számító Dobaira hárult a „feladat”, hogy önálló szépirodalmi művet alkosson, kifejezetten a metál világában.

Egyetlen sörözés alatt összedobtuk az alapokat: nekem rég dédelgetett vágyam volt, hogy a hosszú haj aspektusából összekössem a bibliai Sámsont, a mitikus erősembert a heavy metállal, a fiúk pedig bedobták ötletnek a Toldit, a hazai erősember-mítoszt. Azt az elején rögzítettük, hogy a humor legyen kiindulási pont: a nevetségesség határát hol innen, hol onnan súroló keménység felől érdemes közelíteni; és hogy mivel ez műfajteremtő, legyen mítosz, legyen grandiózus; végül legyen benne Battonya, Poós Zoltánra való tekintettel, és amennyire csak lehet, legyenek beledolgozva a metál szakirodalom által tálcán kínált szófordulat-csodák. A csapattól kapott lendület akkora volt, hogy a Toldi gyors újraolvasása után ugyanúgy párosrímben, felező tizenkettesekben kezdtem neki, és első megszeppenésem után folytatni is tudtam ebben a komoly kötöttségeket jelentő formában. Munka után, a buszon, a telefonomba pötyögtem be az alapokat, ezeket este otthon gépbe vittem, elrendeztem, és igyekeztem minden péntekre valami kerek egésszel jelentkezni. A szöveg próbája az irodalmi asztaltársaság reakciója volt, és ebben a heti ritmusban én is lelkes kíváncsisággal vártam a pénteki felolvasás után, hogy hol fog tartani Sámson egy hét múlva. Szükség volt persze kellő önfegyelemre és tudatosságra, nagyjából az ötödik ének után már ki kellett rajzolni a főbb íveket, meghatározni a cselekményszálakat, felépíteni a történetet, de így is rengeteg lehetőség maradt, hogy a szöveg szórakoztasson és meglepjen engem is. A metálmítosz meg akart születni, és engem talált meg, hogy lejegyezzem.


– idézi fel Dobai a Titántorkú Sámson keletkezésének körülményeit, nem elhallgatva a tényt, hogy az asztaltársaságnál komoly munka folyt: a költő barátok kritikai észrevételeikkel rögvest „szerkesztették” is a szöveget.

Dobai BálintForrás: Szöllősi Matyas

Noha Dobai egyelőre csak kétkötetes, „szabadidős foglalkozású” költő, 2016-ban és 2018-ban is a budapesti Leövey Klára Gimnázium érettségi tételként szerepelt.

Egyik reggel egy kollégám benyitott az irodába, és megkérdezte, hogy volt, vagy van-e másik Dobai Bálint nevű költő? Merthogy látott a metrón két gimnazistát, akik Dobai Bálintot mint érettségi tételt tanulták. Óriásit hízott a májam, pedig tudtam, hogy a dolog mögött valójában az van, hogy a húgom keresztanyja, édesanyám egykori évfolyamtársa, családunk régi barátja, Kutassyné Weisz Melinda történetesen magyartanár a Leövey Klára Gimnáziumban, és olyan páratlan és kivételes ízlése van, hogy minden elfogultság nélkül nagyon szereti a verseimet. Egyébként az első kötetem ebből a szempontból szerencsés: mivel kvázi vizsgamunka volt, tele van klasszikus formákkal és utalásokkal, konkrét át- és feldolgozásokkal, így a magyartanárok számára jó kiindulási anyag lehet, ráadásul, ha a megidézett klasszikusokat nem is, engem azért el lehet hívni órára is, hogy a gyerekek rácsodálkozzanak, hogy jé, ilyenek még vannak. Ami az egészben számomra a legnagyobb élmény, az a vizsgákat megelőző irodalomóra, amire mindkétszer meghívtak. Egészen feltöltő élmény volt az érettségizőkkel beszélgetni, kérdéseiket, kritikájukat hallgatni, figyelmük, kíváncsiságuk középpontjába kerülni
– mondja nem kevés öniróniával Dobai, aki KMTG indulását követő két évben a tehetséggondozó mentoraként is segítette a pályakezdőket. Az az (ön)irónia egyébként már a kezdetektől erőssége volt:
„Költők! Egyetek többet
És menjetek el dolgozni.”
– írta például debütkötetének Critica poetica című kétsorosában.

A Titántorkú Sámson minden irodalom- és metálbarát könyvespolcán helyet követel, a szó legnemesebb értelmében vett minőségi szórakoztató olvasmány, amelynek hatása csak a címszereplő üvöltéséhez mérhető:
„Ami ezután jön, az leírhatatlan,
ilyen izommetál nem áll meg szavakban.”