Ismét Budapestre jön a Gregorian

Vágólapra másolva!
Természetesen idén is adventkor turnézik a Gregorian a Holy Chants nevű turnéjával. December közepén koncerteznek a Mom Sportban.
Vágólapra másolva!

Az adventi időszak közepén, december 13-án ad koncertet a német Frank Peterson által alapított formáció, a Gregorian. A koncert a Mom Sportban lesz, és a formációtól ezúttal is a

hagyományos középkori és a modern dalok fúziójára

lehet számítani. A Szent Dalok (Holy Chants) című karácsonyi koncertsorozat már novemberben elkezdődik és december 13-án a MoM Sportban lesz a budapesti állomása. A koncerten felcsendülnek a legmeghittebb karácsonyi dalok kissé misztikus, a Gregorianra jellemző stílusban.

A szerzetesi ruhába öltözött, klasszikus zenei képzettségű énekeseket egy rockegyüttes kíséri. A zenét kitűnő, egyedülálló izgalmas látványvilág egészíti ki, füst, tűz, egyéb pirotechnikai effektek, tükrök és speciális világítás. A Gregoriant 1991-ben alapították, ami után nem sokkal egy hosszabb szünet volt, de 1998 óta aktívak, és gyarapítják rajongótáborukat.

A legnépszerűbb zenéket dolgozzák fel

a jellegzetes gregorián kórushangzással. A társulat több mint 10 millió lemezt adott már el, és jó pár telt házas koncert van a háta mögött. A budapestei koncertre itt lehet jegyet vásárolni.