14 új lemezzel zárja az évet a Gryllus Kiadó

Vágólapra másolva!
Több új kiadvánnyal zárja az évet a Gryllus Kiadó. Friss CD-vel jelentkezett többek között Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, amely a Szalonna és Bandájával, illetve a Söndörgővel dolgozott együtt, a Sebő-együttesnek pedig Kovács András Ferenc verseire született anyaga.
Vágólapra másolva!

Kedden mutatta be legújabb kiadványait a Gryllus Kiadó. A sajtótájékoztatón az alapító Gryllus Dániel többek között elmondta az idei anyagokról, hogy „van közöttük több olyan, amely könyv és CD együtt”. A zenész huszonhét évvel ezelőtt alapított kiadójával eddig nagyjából kétszáz lemezt, korábban hanglemezt, aztán CD-ket jelentetett meg. A legelső 1991-ben a Pál apostolos-korong volt. Az idei kínálatból

természetesen a Kaláka sem maradt ki:

Gryllus Dániel azt is elmonta, hogy a Reformátorok nyomában című könyv eredetileg tavaly, a Reformáció 500. évfordulójára jelent volna meg, végül idén jött ki, benne egy Kaláka-CD-vel, amelyen a jövőre 50 éves zenekar református énekeket ad elő.

Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, a nemzet művésze Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Kalákához hasonlóan Sebő Ferenc pályája is 50 évvel ezelőtt indult, és a zenész által vezetett Sebő-együttes most Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költő verseit zenésítette meg. A gyönyörűen illusztrált könyv és CD a csíkszeredai Gutenberg és a Gryllus Kiadó közös munkája. Sebő Ferenc az MTI-nek azt mondta, „e versek nagy részét már nyolc-tíz éve játsszuk koncerteken. Kovács András Ferencnek, azaz KAF-nak nagyon gazdag formavilága van, versei között több dalszerű. A zenészeim azt hitték, hogy már nem tudok dalt írni, mert mindig ugyanazokat játszottuk,

Nekem a zene mindig a versből indul el. És hiába tartja magát KAF urbánus költőnek, nagyon sok olyan szerkezetet fedeztem fel a verseiben, amik a népzenéhez vezettek. A költő maga is közreműködik a lemezen, énekel meg szaval is, nagyon jó hangja van és gyönyörűen ad elő. A dalos versekhez a könyvben kommentárokat is fűztünk.”

Tímár Sára népdalénekes, a Sebő-együttes egyik énekese Forrás: Origo

A Sebő-együttes egyik énekese, Tímár Sára két önálló lemezzel is jelentkezett. Azt mondta, a Minek nevezzelek... című CD-n autentikus magyar, erdélyi és moldvai népzene szerepel, elsősorban saját gyűjtési élményekből. Másik friss anyaga, a Református Hálaének Népzenével díszített liturgikus énekek gyűjteménye, a bemutatója december 21-én lesz a Zeneakadémia Solti György termében.

A Gryllus Kiadó új lemezei közül talán a legérdekesebb a Mindenek szerelme című CD, amelyet Ferencz György és az 1-ső Pesti Rackák közösen készített Szalonna és Bandájával, valamint a Söndörgő együttessel. Ferenczi György azt mondta, „Pál István Szalonna és csapata úgy muzsikálja a népzenét, hogy én azt azonnal el akarom játszani. Beleszerettem az első lemezükbe, aztán elkezdtünk egymás bulijaira járni,

A Rackákkal évek óta készítünk lemezeket Amerikában, Nashville-ben, most meghívtuk Derek Garten hangmérnököt Magyarországra. Egy évünk van Szalonnáékkal az előkészületekre. Írtam egy kilenc nótából álló gitár-dob-basszus anyagot, nevezzük Jimi Hendrix-demónak, amiben a rhythm and bluesok lábdobjai egy-egy magyar tájegység tánclépését adják ki.” A lemezen van egy közös Racka-Söndörgő blokk is, a szövegek nagy része vers, a többség Petőfi-költemény.

A Gryllus Kiadó friss kiadványai közé tartozik még Kováts Kriszta, Szabó Attila, a KaleidoszPók, Petruska, a Romungro, „a világ első bluegrass gyereklemezét” elkészített Belvárosi Betyárok, illetve a Csillag Kórus karácsony betlehemes anyaga is. Szintén megjelent egy kiadvány, amelyen Petri György verseit a hat évvel ezelőtt meghalt színművész, Vallai Péter mondja el, akinek hangját rádiófelvételek őrizték meg.