Veszprém lehet Európa Kulturális Fővárosa

PORGA Gyula
Budapest, 2018. december 14. Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere (jobbról) ünnepli a bejelentést az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt eredményhirdetésén a fővárosi Müpában 2018. december 14-én. Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt nemzetközi szakértői testülete.
Vágólapra másolva!

Pénteken jelentette be Budapesten az Európa Kulturális Főváros 2023 projekt független nemzetközi szakértői testülete, hogy Veszprém pályázatát támogatják.

Az 1980-as évek óta hatvan település lehetett Európa Kulturális Fővárosa, hiszen ugyanazon éven belül általában több város is viselheti a címet – idézte fel a pénteki budapesti eredményhirdetés előtt az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviseletének vezetője, Zupkó Gábor. Kiemelte, hogy 2023 különleges esztendő lesz: akkor egyetlen település lesz Európa Kulturális Fővárosa.

Mint emlékeztetett, Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tette közzé a felhívást, amelyen hét város – Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém – indult. Közülük februárban választotta ki a szakértői bizottság a három döntőst: Debrecent, Győrt és Veszprémet. Az EB szakértői mindegyik pályázó települést felkeresték és a nyertes kiválasztásánál figyelembe vették többek között a jelölt városok kulturális stratégiáját, a pályázatok kulturális tartalmát, a projektek európai dimenzióját, a városok pénzügyi és szervezeti kapacitását, valamint a tervezett társadalmi hatásokat is.

Zupkó Gábor kiemelte:

a bizottság ajánlást tesz, melynek figyelembevételével Magyarország kormánya hozza meg a hivatalos döntést.

Krucsainé Herter Anikó, az Emmi kultúráért felelős helyettes államtitkára köszönetet mondott a három pályázó példaértékű munkájáért és hangsúlyozta: mindhárom város megérdemelné, hogy elnyerje a címet.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere (jobbról) ünnepli a bejelentést az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt eredményhirdetésén a fővárosi Müpában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Aiva Rozenberga, a testület elnöke az eredményhirdetés előtt elmondta, hogy rengeteg nagyszerű kezdeményezéssel, haladó gondolattal találkoztak mindhárom döntős város pályázatban, ezért Debrecen, Győr és Veszprém is megérdemelné a címet.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere pedig azt mondta az MTI-nek, hogy a pályázatukban

nagy hangsúlyt fektettek az összefogásra,

és 200 balatoni, valamint bakonyi településsel működnek majd együtt az EKF 2023 programsorozat megvalósításában.

Ez a siker nemcsak Veszprémé, hanem a balatoni és a bakonyi térségé is - hangsúlyozta, kiemelve: a Beyond címmel beadott pályázat nem csupán földrajzi, hanem társadalmi értelemben is az együttműködésről, az önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek összefogásáról szól. Veszprém átérzi a felelősségét annak, hogy 2023-ban egyedül viselheti majd az EKF címet, ezért azon lesznek, hogy a régió értékei mellett az egész magyar kultúra gazdagságát megmutassák Európának.