Hatalmas koncerttel zárult a Családok éve Budapesten

Családok éve
koncert
Aréna
közönség
Budapest, 2018. december 20. Gyerekek a Családok éve programsorozat ünnepi zárókoncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2018. december 20-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Előadóművész családok koncertjével zárult a Családok éve Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában különféle zenei stílust képviselő művészek léptek fel.
Vágólapra másolva!

Előadóművész családok adtak nagyszabású koncertet a Papp László Budapest Sportarénában csütörtök este. Ezzel zárult a 2018-as Családok éve rendezvénysorozat, amivel az év folyamán körülbelül 2000 programot szerveztek és támogattak határokon innen és túl.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Családok éve programsorozat ünnepi zárókoncertjén Forrás: MTI/Illyés Tibor

A koncert előtt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, „azért dolgozunk, hogy Magyarország családbarát ország legyen.

Egy olyan ország, ahol jó családban élni. A családok évében még többet tudtunk adni a gyermeket nevelőknek, mint eddig. Európában a gazdasági teljesítmény arányában Magyarországon fordítjuk a legtöbbet a családok támogatására, jövőre már kétszer akkora összeget, mint 2010-ben. Talán a mi munkánknak is köszönhető, hogy a fiatalok gyermekvállalási kedve 20 éve nem volt olyan magas, mint a tavalyi évben és ugyanez igaz a házasságkötések számára is.”

Beszédet mondott még Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki elmondta, hogy a magyar kormány célja, hogy a családi kötelék, az a szoros kapcsolat, amely

szülő és gyerek között vagy éppen nagyszülő és unokák között kialakul, tartós legyen.

Azt is mondta: fontosnak tartják, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek nemcsak értéknek tartják a családokat, hanem segítenek abban, hogy igazi családi közösségek jöjjenek létre. Ezért indult el az otthontámogatási program, a CSOK és a családi adókedvezmény, amely segít abban, hogy könnyebb legyen egy gyermek nevelése és ezért tesznek lépéseket a családbarát munkahelyek kialakítása érdekében. „1900 milliárd forint maradt a családoknál, mióta olyan adórendszerünk van, amely segíti a családban élőket, azokat a szülőket, akik a család összetartása, a gyermekek nevelése mellett dolgoznak is” – mondta Varga Mihály.

Az ünnepi zárókoncert közönsége Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Családok éve zárókoncertjén számos komoly- és könnyűzenei produkció volt. A műsorban a résztvevők különféle zenei stílust képviselő előadóművész-családokkal ismerkedhettek meg.
Fellépett a Bogányi és a Kelemen család, a Gryllus család, a Vujicsics Együttes és a Zsuráfszky család, a Parno Graszt, a Bolyki Brothers, Király Linda és Király Viktor, valamint színpadra léptek a 200 éves Eötvös Cirkuszt működtető dinasztia tagjai és a Boban Markovic Orkestar. A műsor zárásaként a Cantemus Kóruscsalád, az est folyamán fellépő művészek és a közönség részvételével zajlott a finálé.
A gáláról a közvetítés december 30-án 18 óra 30 perckor látható az M5 műsorán.