Egy százéves csúcsról, avagy boldog születésnapot, Erkel Színház!

2018.12.31. 16:20

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/99. levélária

Kedves Tatjána Néném!

Ne aggódjon, ugyan kihagytam egy hónapot, de két levelet is küldök Kegyednek. És rögtön írom az okot is: legalább az elmúlt 100 esztendőben nem volt ilyen kemény hónapja az Erkel Színháznak/Városi Színháznak/Népoperának, ráadásul a december mindenféle évzárási-évkezdet előkészítése teendőkkel is terhes.

A fenti három néven hosszabb ideig is működött az idén decemberben, tehát pár napja 107 évessé lett második játszóhelyünk, a mai Erkel Színház – amely immár 2017 őszétől első számú mentőcsónakká lépett elő. Kissé szabódom felidézni, mégis néha belém nyilall, ahogy Nénémmel együtt sokan fújták a füstöt még 2012-ben: nem lesz abból az Erkel-újranyitásból semmi!

Elevenítsük csak fel a megelőlegezett bizalom 7 hízelgő pontját:

1. Nem is gondolják komolyan.

2. Ha mégis komolyan gondolják, úgysincs rá pénz.

3. Ha komolyan gondolják és lenne is rá pénz, akkor majd csillagászati összeget költenek rá.

4. Ha komolyan gondolják, lesz is rá pénz, és mégsem csillagászati összeget jelentenek be, akkor se hozzák ki nettó 1,2 milliárdból, ahogy ígérik, hisz lopni is kell nekik, szoktak.

5. Ha komolyan is gondolják, lesz is rá pénz, nem is kell csillagászati forrás, ki is jönnek belőle és el se tudják lopni, még mindig ott van, hogy úgysem képesek megcsinálni.

6. Ha komolyan is gondolnák, lenne rá pénz, nem csillagászati az összeg, ki is hozzák belőle, el se merik lopni, és netán mégis képesek levezetni az építkezést, akkor se lesz rá elég idő.

7. Ha komolyan is gondolnák, lenne is rá pénz, nem is csillagászati összeg, amiből talán ki is hozzák, mert nem engedjük ellopni, és valami csoda folytán képesek irányítani a projektet, illetve még az őrült céldátumból se futnak ki, akkor pedig ki fog derülni, miért kellett bezárni anno: mert nincs rá igény, kong majd az ürességtől.

Ezek mentek egész 2012-ben, aztán hat éve ilyenkor, a 2013-as, első újévi IX. szimfónia-koncert szünetében mégis megkötöttük a kivitelezési szerződést régi operaházi irodámban. Ráadásul jó hangulatban, pedig azt kellett vállalnia a tendernyertes Laki Zrt.-nek, hogy március elsejétől három hónapig már játszhatunk is az Erkel Színházban: az első balettelőadások (Pas de Trois) után néhány héttel ott indul majd az első OperaKaland (Erkel: Hunyadi László)... Néném nehezen tagadhatná, hogy – több okból is – komplett őrültnek nyilvánított akkor, hisz mit lehet két hónap alatt az ország legnagyobb, viszont hat éve bezárt és raktárnak használt színházépületén elvégezni?

Nos, az Erkel Színház próbaüzemre 2013. március elsején, fizető közönség előtt kinyitott, a tervek szerint hatvan előadást játszott május végéig, majd újra bezárt, és a hosszított nyáron végrehajtott második gyors ütem alatt a szolid korszerűsítést-kicsinosítást a vállalkozóval közösen végrehajtottuk, ráadásul a ma sokat kárhoztatott ún. „design-and-build" metódus szerint. (Ekkor komplett építészeti programmal, de kész kiviteli terv nélkül indul el a vállalkozó, aki maga alá tervezőirodát szerződtet, és folyamatos egyeztetésben a beruházóval tervezi és építi is a projektet. Sokkal keményebb feladat, ám időtakarékos, ezért választottuk.)

Komlósi Ildikó (b) Judit és Palerdi András (j) a Kékszakállú szerepében Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának fotóspróbáján a budapesti Erkel SzínházbanForrás: MTI/Mónus Márton

Zobokiék építészirodája végül állta a sarat, Laki Péter cége nemkülönben, megismertük a lebonyolító CÉH-et, akikre mérnöki tudásuk miatt mindig lehetett számítani. Minden héten keményen termékenyen feszültek össze a mi Projektirányító Testületünkkel (PiT), így már a hivatalos megnyitó előtt, októbertől lejátszhattuk a teljes II. OperaKaland-szériát, amely egyúttal bemutató is volt, Vidnyánszky Attila Debrecennel közösen készített Háry Jánosának Erkel színházi premierje. Délelőtt-délután két teljes héten át játszottunk, a készülő-száradó ház azon frissibe' megkapta a totális terhelést. És bírta! Diákok tízezrei jöttek megint, hangorkánszerű tapsokat kaptunk, a program meggyökeresedett, immár megáll a lábán – ha van rá finanszírozás. És végül 2013. november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján, egy hónappal a valahai Népopera 102. születésnapja előtt ünnepélyesen is visszanyílt a Ház, élő tévéadásban, miniszterelnöki és főpolgármesteri beszéddel, nagyszabású magyar gálaesttel – másnap pedig a Kékszakállú és a Mario és a varázsló vadonatúj produkciójával.

Az összegből nem futottunk ki: az utóbbi évtizedekben messze az Erkel Színház 2013-as játékra alkalmassá tétele a legkisebb fajlagos költségű és leggyorsabban végrehajtott magyar színházi beruházás, s ha egy-két kisebb fővárosi és kisvárosi színház részprojektjeit nem számítom ide (pl. Örkény nézőtércseréje, Katona előcsarnoka, váci Dunakanyar rendbetétele), még summájának nominális összege is a legkisebb. Hogy Néném félre ne értse, leírom kopogósabban, kevésbé elegánsan, de ugyanúgy igazul: az ország, sőt, Közép-Európa legnagyobb ültetett nézőterű, és 2007-ben életveszélyesnek nyilvánított színháza játékra alkalmassá tételére költötte a legkevesebb pénzt, nettó 1,2 mrd Ft-ot a kormány, és ez készült el a leghamarabb – és maga az intézmény irányította a beruházást, „aki" képes volt megfogalmazni igényeit, kontrollálni a teljesítést, és erős kézben tartani a gyeplőt, hisz a leszerződött és meghirdetett előadások szentségét így tudta őrizni. Ezt azért húzzuk alá 2018 decemberében is.

Ókovács Szilveszter a megújuló Eiffel Műhelyház előttForrás: MTI/Máthé Zoltán

Számomra teljesen nyilvánvaló volt a menetrend: ha 2013 tavaszától fújjuk a marketingharsonákat, a 2013 őszi hivatalos nyitásig visszaépülhet a közönség fejébe az Erkel létezése, és a következő négy évben bejáratjuk annyira a színházat, létrehozhatunk benne annyi új produkciót, amely felfuttatja annyira, hogy az Operaház 2017 nyarától tervezett felújítása alatt a színvonalat, a társulatot és a közönséget is átmenthessük a II. János Pál pápa térre. Az Eiffel Műhelyház elkészültét is 2017 nyarára ütemeztük, és ha minden klappolt volna, akkor a „kettéköltözés" után egy évvel, 2018 májusától, a Kékszakállú centenáriumától szinte zökkenő nélkül futott volna tovább a működés.
Csakhogy. Csakhogy valamennyien a Jóisten tenyerén és a közbeszerzés kezében vagyunk. Nem egy mindentől független – de persze, állami pénzzel jól táplált – operavilág közepén forgunk-pörgünk, hanem mindenféle erő és mozgás, sugárzás hat ránk is, ami csak egy országban, közigazgatásban, költségvetésben elképzelhető. Nem jó ez, nem is örülök neki, viszont ez a realitás, ami pedig a haditervekhez képest alaposan megváltoztathat bizonyos határidőket, műszaki tartalmakat. 2017-ig tartottuk a menetrendet, onnan viszont folyamatos az újratervezés, a magunk menedzselte színházfelújítástól mára eljutottunk oda, hogy mindkét nagyberuházásunk minimum két évet csúszott, hovatovább meg sem tudom mondani a projektek végdátumát, és nem is feladatom. (Még pontosabban: nem az én dolgom.)

Csúszik, de elindult, létezik. És ebben a rövid, de rosszul hangzó mondatban csak az jelent némi vigaszt, hogy aki ehhez hasonlót megpróbált elindítani az Operában (és végül persze, mégse tette), nos, tehát az a néhány ember legalább elég jól fel tudja mérni, mekkora eredmény már ez is. És ebben a nyúlós-ragadós folyamatban egyetlen biztos pontunk a 107 esztendőssé lett Erkel Színház.

Gábor Géza (b) Ottokar, Ladányi Andrea (b2) Samiel, Kovácsházi István (b3) Max és Kováts Kolos (j) a remete szerepében Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájának próbáján a budapesti Erkel Színházban 2014. december 10-énForrás: MTI/Kallos Bea

A szocialisták alatt volt olyan 2009-es terv, hogy az Erkelbe kerülnek a műhelyek, aztán az Operaház renoválása alatt persze a társulat is, 2013-ban pedig operaházi nyitás és bontás után egy új kulturális objektum az Erkel helyén... Máskor meg arról cikkezgettek, hogy előbb a dózer, utána PPP-jelleggel, tehát magánbefektető által épített Müpa-szerűség, amit bő 3 milliárdért visszabérel az állam...
Semmi sem lett, viszont itt az Erkel nekünk, a magyar opera- és balettkultúrának, mint igazi bástya, sőt, végvár. Ugyan 5 évre szólt a „játékra alkalmas állapotra hozás" hatálya, a műszaki megoldások rövidtávra születtek, most mégis muszáj még minimum két évig kitartania, de könnyen lehet, hogy tovább is. Sok múlik ezen, intézményi és műfaji szinten minden. Vigyáznunk kell rá, és eközben be kell engednünk azt a rengeteg nézőt, aki vágyja a magaskultúrát (amiről pedig mindig, mindenhol elmondom, hogy ab start senkinek nem lenne „magas").

Kedves Néném, alsó hangon is százéves csúcsot építettek a kollégák ebben a 2018-as decemberben, természetesen hű közönségünkkel karöltve. Mutatom, mi volt a nagyteremben a most múló hónapban, 1800-as nézőtér előtt (47):

16 operaelőadás (Puccini: A Nyugat lánya, Mozart: A varázsfuvola, Puccini: Bohémélet)
1 nagyoperett-előadás (Strauss: A denevér)
1 szimfonikus hangverseny (Antall József 25+ emlékhangverseny)
1 koncertszerű operaelőadás (Leoncavallo: Bohémek)
24 balettelőadás (Eagling-Solymosi-Petipa/Csajkovszkij: A diótörő)
2 vendég-balettelőadás (Petipa/Csajkovszkij: A hattyúk tava – Royal Moscow Ballet)
2 jótékonysági műsor (Kiskarácsony)

Egyéb erkeles tereinkben (26):
12 kórus-kiskoncert (Diótörő Fesztivál)
1 zenekari kamarahangverseny (A Újvilág vonzásában I.)
7 gyermekfoglalkozás (Hangszervarázs, Csengő-bongó délután, Ringató, Papageno)
6 előadásismertető (Hangoló, Faggató, Kódfejtő)

Külső helyszíneken (6):
3 hangversenyszerű operaelőadás (Puccini: Tosca – Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Szekszárd)
2 zenekari hangverseny (Tatabánya, Novara – Olaszország)
1 operabemutató (Testoni: Fantasio e Fortunio, Novara – Olaszország)

A fizető nézők száma 74.500, ebből csak az Erkel Színházban bő 72.000, a jegy- és bérlethányad-bevételünk e hónapban bruttó 438 millió forint. Az 1917-es átépítés óta, amikor az induló 3.400-as nézőtérből 2.400-ast csináltak, soha senki nem hozhatott ennél gazdagabb, eredményesebb decembert, ahonnan pedig adatunk van, tudjuk: nem is hozott.

Ezt szeretném megköszönni mindenkinek, aki a színpadon vagy amögött, az árokban vagy az előkészítésben, a nézőtéren vagy a folyamatok követésében odatette magát. Nem mindig érezhetjük azt, hogy felfele visz minket a sorsunk, merem írni: gyakran nem is szolgálunk rá mostoha fejleményekre, de a művészi alázat és a növekvő nívó, valamint az Erkel Színház ajtaján át tóduló közönség minket igazol.

Hajrá rekorder Erkel Színház, hajrá Opera az újévben is!

„Zsdu átvétá, kák szálávej létá"!