Majdnem egymilliárdot ajánlottak Korda György szerelméért

Korda György galéria
Budapest, 2014. október 9. Korda György és Balázs Klári énekel a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának rendezvényén Budapesten, a Sas utcában 2014. október 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Négy évig üldözte szerelmével Korda Györgyöt egy elképesztően gazdag amerikai hölgy, aki annak idején még pénzt is ajánlott az énekesnek, ha elveszi feleségül. 
Vágólapra másolva!

Korda György a múlt héten, szűk baráti körben ünnepelte 80. születésnapját. A bulin jelen lévő Borsnak azt mondta, ez az első évforduló, ami vízválasztó lehet az életében. „Sosem gondoltam, hogy ilyen nehezen élem meg azt, hogy nyolcvanéves lettem. Nem tagadom, ez az első vízválasztó évforduló a számomra. A hetven meg sem kottyant, de

Budapest, 2014. október 9. Korda György és Balázs Klári énekel a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának rendezvényén Budapesten, a Sas utcában 2014. október 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

[...] Az a szeretet, ami felém, felénk árad, még ma is felfoghatatlan számomra. Nem számítottam arra, hogy ennyire megünnepeljük a születésnapomat, arra pedig pláne nem, hogy még a miniszterelnök úr is felköszönt. Ami azonban mindennél és mindenkinél fontosabb, az én Klárikám. Nála nagyobb ajándékot nem is kívánhatnék.”

Tíz nem ismert tény a 80 éves Korda Györgyről

Mikor és hol tanult meg pókerezni? Sokat utazgatott a nagyvilágban? Miből vette meg első autóját a máig népszerű táncdalénekes, aki a Sziget Fesztiválon még egy több generációval fiatalabb közönséget is simán, lazán zsebre tett? 1. Volt hónap, amikor 30 nap alatt 110 fellépést teljesített. „Amikor a régi táncdalfesztiválok voltak, akkor sokat jártam az országot.

Ezzel kapcsolatban a lapnak elmesélt egy érdekes történetet a múltból. „Amikor 1979-ben egy amerikai turnén voltam,

egy gazdag nő hárommillió dollárt, azaz átszámítva nyolcszázötvenmillió forintot ajánlott,

hogy elvegyem feleségül. Ez most is rengeteg pénz, nemhogy negyven évvel ezelőtt. Aztán persze visszautasítottam, ő pedig még négy évig üldözött a szerelmével. Szóval, igen, volt más lehetőségem Klárin kívül is, de azért őt sem kellett félteni.” Ekkor felesége, Balázs Klári átvette a szót, és azt mondta, „engem is jó néhányan el akartak már csábítani Gyuritól. A kezemet is meg akarták kérni Chicagóban, de

Egy viszont biztos: hogyha a férjem valaha is megcsalt volna, azt sohasem tudtam volna megbocsátani neki. Én monogámiára szerződtem, amibe nem fér bele egy harmadik fél.”