Vidnyánszky Attila: Ragaszkodunk a kultúránkhoz, az értékeink átadásához

Vidnyánszky Attila, igazgató, Nemzeti Színház
Vidnyánszky Attila, igazgató, Nemzeti Színház
Vágólapra másolva!
„Őrjöngő röptünk mondd, hová vezet?" – ez a mottója az idei, VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyet április 11. és május 5. között rendeznek a Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta az Origónak, hogy azért választották ezt a Madách-idézetet, mert végre bemutatják Az ember tragédiáját a MITEM-en, a magyar szellem csodaművét, másrészt pedig azért, mert ez egy valós kérdés: nem látjuk, hová jutunk, hová száguldunk, nem tudjuk a döntéseink következményeit modellezni. „Jó lenne megállni, kapaszkodókat keresni" – mondta az igazgató. Az idei MITEM-en tizenhárom országból 23 előadást láthat majd a közönség. Lesznek visszatérő vendégek, miközben két új ország, Kazahsztán és Portugália is bemutatkozik. Interjú Vidnyánszky Attilával.
Vágólapra másolva!

Tavaly indiai és arab színházak előadásait is láthatta a közönség a MITEM-en. Az idei, hatodik találkozón kik mutatkoznak be?

Az elmúlt évben kinyitottuk a kaput az arab színház felé, és érkezett egy indiai színház is – mindkettő számunkra teljesen ismeretlen világ volt. Izgalmas, gazdag előadásokat láthattunk fantasztikus színészekkel, alkotókkal. Bemutattuk az ő világukat, az ő gondolataikat közvetítettük az aktuális világhelyzetről. Az idén két új ország, Kazahsztán és Portugália mutatkozik be a fesztiválon, míg természetesen számos visszatérő vendégünk lesz. Most úgy döntöttünk, kicsit a magunk világára reflektálva

Sokáig, rajongva tudok beszélni a MITEM-ről fotó: Talán Csaba

Hány országból érkeznek a színházak, és milyen előadásokat láthatunk majd?

A fesztivál programját orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesíti. Április 11-én a Fővárosi Nagycirkuszban, a Slava's Snowshow-val nyitjuk meg az idei MITEM-et. Rimas Tuminas litván rendező az idén Ványa bácsi rendezésével érkezik. A nemrég meghalt Eimuntas Nekrosius Kurafiak című előadásában a litván nép belső lényegét, ősi eredetét mutatja be. Eugenio Barba Trilógiáját Európában az Odin Teatret Magyarországon mutatja be először egyben. Belgrádból Csehov Ivanovja szerepel a programban a Szerb Nemzeti Színház előadásában. Először lép fel a fesztiválon az ukrán Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház két előadással: Shakespeare Coriolanusát és Vaszilij Sztefanik novelláiból készült misztériumjátékot adják elő. Prágából a Divadlo Na Zábradli Hamletek című előadásában a kulisszák mögé leshet be a közönség. Lisszabonból a Companhia Joao Garcia Miguel legújabb előadását hozza el, a Bernarda Alba házát. Kazahsztánból a Korkut legendája, az Auezov Kazah Állami Dráma Színház előadása érkezik a MITEM-re. Az idén határon túli magyar előadásként a komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című produkcióját mutatja be Martin Huba rendezésében.

A Nemzeti Színház hány előadást mutat be?

Mi öt előadást viszünk színpadra az idei fesztiválon: David Doiasvili Tartuffe-jét, Silviu Purcarete Meggyeskertjét, Szász János Caligula helytartója rendezését, ifj. Vidnyánszky Attila Woyzeckjét, Zsótér Sándor A gömbfejűek és a csúcsfejűek című előadását, valamint Az ember tragédiáját, amelyet én rendeztem.

Vidnyánszky Attila fotó: Talán Csaba

Az idei MITEM mottója is egy Madách-idézet: „Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?" Miért ezt a mottót választották?

Végre bemutatjuk Madách csodaművét, Az ember tragédiáját.

– és itt kapcsolódik az antropológiai gondolat is az idei MITEM-hez. Hiszem azt, hogy a színház egy olyan hely, ahol a legnagyobb, legkomolyabb kérdésekről kell beszélni.

Hogyan látja, miben egyedi, miben más a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó?

A találkozó lényege kettős: egyrészt folyamatosan jelezzük, hogy

ragaszkodunk a kultúránkhoz, ahhoz, hogy az értékeinket át kell adni generációról generációra, ragaszkodunk az egyediségünkhöz.

Keressük, hogyan tudnánk ezt megőrizni. Másrészt pedig teljesen nyitva állnak a kapuink: mindenféle színházi nyelv és gondolat megjelenik. Terepet adunk elvek, gondolatok ütköztetésére is. Azt gondolom, ettől vagyunk egyediek. Ez nem mindenütt történhet meg.

Meggyőződésem, hogy tisztelni kell egymást, és meghallgatni a másikat.

Amikor hat évvel ezelőtt először rendeztük meg a találkozót, éppen ilyennek képzeltük.

Színházak, színházi szakemberek találkozhatnak egymással, ők is, és a közönség is megismerheti a különböző országok kultúráját. Minden évben nagyon izgalmas programot állítunk össze. Az idei fesztivál is gazdag és különleges. A lényeg minden évben ugyanaz: a nyitott gondolkodás, amelyben mindenféle színházi nyelv jelen van, mindenféle megszólalási mód megmutatkozik. Rendkívül fontos számunkra, hogy ragaszkodjunk a hagyományokhoz, de teret adunk az új, akár avantgard előadásoknak is. Akkor látjuk tisztán a saját helyünket, akkor tudjuk elhelyezni magunkat Európában és a világban, ha megmutatjuk magunkat a fesztiválon.

A MITEM hat éve alatt felkerültünk Európa színházi térképére, és nem is akárhogyan.

Büszke vagyok arra, hogy minden évben egyre többen jelentkeznek, egyre többen akarnak részt venni ezen a találkozón. A célunk az, hogy a Nemzeti Színházhoz hasonló formában működő külföldi színházakkal keressük a kapcsolatot, de természetesen nem kizárólag. Formabontó, színházi nyelvújító gondolatok is jelen vannak. De persze számunkra az a legfontosabb kérdés: hogyan lehet a nemzeti kultúránk egyediségét megőrizni ebben a globalizálódó világban, és hogyan tudunk gazdagodni, nagy tisztelettel párbeszédet folytatni más kultúra kincseit is befogadva. A fesztivál megszervezése két évet vesz igénybe, így a jövő évi fesztivál is már hatvan százalékban elkészült – vagyis a programok több mint felét látjuk.

Vidnyánszky Attila, igazgató, Nemzeti Színház Fotó: Talán Csaba

Mikor lehet a jegyeket megvenni az előadásokra?

A MITEM bérleteseinek kedd óta van lehetőségük a bérlet beváltására. Jövő héten pedig a nagyközönség előtt is megnyílik a pénztár. Nagyon büszke vagyok arra, hogy tavaly is már az előadásaink többsége telt házas volt – sőt, pótszékeket kellett betenni. Összességében a tavalyi MITEM látogatottsága 97%-os volt.