Megvan az új nemzet színésze

Andy Vajna, mafilm, film, Szacsvay László, budapest
Szacsvay László Jászai Mari-díjas színművész a Mafilm felújított Róna utcai III-IV-es műtermének megnyitóján Budapesten 2014. január 30-án. A stúdió hét hónap alatt, 52 millió forintból újult meg.
Vágólapra másolva!
Szacsvay László Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy az április 26-án elhunyt

Kóti Árpád helyére Szacsvay László kerül a testületbe.

A színház közlése szerint kedden délután háromkor sorban érkezett a Nemzeti Színházba Molnár Piroska, Király Levente, Tordy Géza, Haumann Péter és Bodrogi Gyula. Psota Irén, Berek Kati, Cserhalmi György, Törőcsik Mari és Máthé Erzsi telefonon adták le voksaikat. Csaknem két óra elteltével született meg a döntés. Szacsvay Lászlónak elsőként a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila gratulált telefonon.

A címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek.

Kóti Árpád helyére lépett Forrás: MTI/Kallos Bea

A cím halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havi nettó 630 ezer forintos juttatásban.

Szacsvay László "1971-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát, és a Nemzeti Színház tagja lett, majd onnan 1982-ben csatlakozott a Katona társulatához. Gyakori vendég más színházak produkcióiban, a tévében és a rádióban. Évekre szóló sikert aratott a Budapest Orfeum című zenés összeállításban előadott kupléival és sanzonjaival, melynek anyaga lemezen is megjelent. Kiváló karakterszínész" – olvasható a Katona honlapján.