A színház tesz arra, hogy honnan jöttél

2015.06.10. 10:33

Nagy Ervin nem fél, hogy kiöregszik a szépfiúzsánerből, mert képes a megújulásra. Örülne, ha mindig ennyi magyar film forogna, mint most. Szereti érezni a személyisége súlyát, és büszke arra, hogy bulvár nélkül is sikerült ismertté válnia.

  • Nagy Ervin szerint a színpadon nincs helye a napi politikának.
  • Egy éve még maga alatt volt, most viszont a legnagyobb költségvetésű magyar film főszerepére készül.
  • A független társulatok körüli huzavona szerinte vérbeli politikai pitiánerség.
  • Örül, hogy nem hagyta ott a Katonát, de ehhez el kellett fogadnia, hogy ott nem lesz vezető színész.
  • Pár évre elhagyta magát, de most fallabdával, boksszal és futással igyekszik újra formába lendülni.

Pár évvel ezelőtt nagyon dühösen nyilatkoztál a bedöglött magyar filmszakmáról és a kivéreztetett színházakról. Többször panaszkodtál, hogy nincsenek szerepek, és hogy életedben nem voltál ennyire berágva. Azóta leeresztetted a gőzt?

Ezeket a nagy krach idején mondtam, amikor leállt a magyar filmgyártás, és senkinek sem volt munkája, legalábbis, ami a színészeket illeti. Sok minden változott azóta. El kell ismerni ennek az érának, hogy a rendszer újraindult, és azok a félelmek sem igazolódtak be, hogy ideológiai és politikai alapon osztogatnák a lehetőségeket. Az ízlés persze örök viták témája marad, de a támogatási struktúra meglehetősen demokratikusan működik. Amikor egy Fehér Isten vagy egy Saul fia nyer Cannes-ban, akkor nem mondhatjuk, hogy bármilyen tekintetben elfogult a magyar film.

Nem szabad beleragadni a napi politikába

Fotó: Bielik István - Origo

Nem szereted, ha egy film vagy egy színdarab politizál?

A művészetnek reagálnia kell a közös ügyeinkre, de a direkt aktualizálást nagyon rossznak tartom. Szerintem a nézők sem szeretik az ilyesmit, és általában hatása sincs. A színpadon mindig kell valami elemeltség, mert ami beleragad a napi politikába, az hamarosan a közönségbázisát is elveszti. A híreket és véleményeket az Origóról vagy az Indexről is megkapják az emberek, színházba valami másért mennek.

Azért a művészetnek mégiscsak foglalkoznia kell a körülöttünk zajló folyamatokkal, hogy tükröt tartson a társadalom elé, nem?

Persze, de egy magasabb szinten, amire szerintem a mostani rendszerben is megvan a lehetőség. A Liza, a rókatündér tízszer annyit ér a társadalomábrázolás terén, mint ha elkezdenénk a moziban és a színpadon is azon rugózni, miért kellett bezárni vasárnap a boltokat, és miből épült a felcsúti stadion.

A művészet bőven túlmutat a jelenkoron, egy alkotó nem politikai platformokon teszi le a nagyesküt. Thália papjának küldetése többet jelent annál, mint hogy jól beszóljon Orbán Viktornak. Azt megtehetem egy tüntetésen is, ha elégedetlen vagyok. A színháznak és a filmnek ennél nagyobb volumenű problémákkal kell foglalkoznia.

Ha mindig ennyi film forogna, kiszámíthatóbb lenne az élet

Fotó: Bielik István - Origo

Tehát felpörgött a filmipar. A saját bőrödön is érzed ennek a pozitív hatásait? Záporoznak a szerepek?

Furcsa helyzet ez, mert most épp megy a szekér, de egy éve még totál magam alatt voltam. Épp ez a baj a magyar kultúrával: ha nem vagy benne valami betonbiztos dologban, vagy épp az apuka nem milliárdos, akkor baromira ki vagy szolgáltatva a szakmádnak, és képtelen vagy előre tervezni. Hiába csinálsz meg egy olyan sorozatot, mondjuk, mint a Terápia, nincs sok következménye a karriered szempontjából. Ez Amerikában elképzelhetetlen lenne.

Jelenleg nincs miért pofáznom, mert Magyarország legnagyobb költségvetésű filmjének, a Kincsem-nek leszek a főszereplője. Az viszont abszolút nem biztos, hogy utána megint jön valami. Simán előfordulhat, hogy újabb két év szünet vár rám. Persze, ha mindig ennyi film forogna, mint most, akkor lehet, hogy kicsit kiszámíthatóbb lenne az egész.

Hiányzik, hogy hosszú távra tervezhesd a karriered?

Igen, de úgy tűnik, hogy egy tízmilliós országban ez nem lehetséges. Mindig jön egy nagy fellángolás, aztán többévnyi kihagyás. Lehet, hogy valakinek sikerül folyamatosan építkezni, csak én nem vagyok elég ügyes vagy tehetséges, de nálam állandó ez az idegölő hullámzás. Erre pedig nehéz családot, egzisztenciát, karriert építeni.

Most épp megy a szekér, de nem tudni, két év múlva is lesz-e nagy szerep

Fotó: Bielik István - Origo

Ilyenkor jönnek a reklámszereplések? Most is fut egy a tévében.

Muszáj, amikor elúszik az orrod előtt egy újabb színházi megrendelés, és azt mondják, öreg vagy, kezdesz kicsúszni a zsánerből. A legjobb megoldás persze egy saját vállalkozás lenne. Ezen jártatom mostanában a maradék agyamat: vajon hogy lehetne annyi pénzt összeszedni, amivel már nem befolyásolhatná az életszínvonalamat egy akármilyen mezbe öltözött kormánybiztos aktuális hóbortja, vagy az, hogy épp kiestem a színházi pikszisből. Zavar, hogy a színészeknek állandó élet-halál harcot kell vívniuk.

Az élet-halál harc különösen igaz most az alternatív társulatokra.

Ami ott folyik, az vérbeli politikusi pitiánerség. Mindenki tudja, hogy a magyar alternatív színházra szánt összeg a hibaszázalék körül mozog a költségvetésben. Tehát ez egy tisztán szimbolikus ügy a döntéshozók számára, és halál ciki, hogy így beleálltak. Van ebben egy ilyen löttyedt heréjű keménykedés.

Attól, hogy valaki független, még nem feltétlenül tehetséges

Fotó: Bielik István - Origo

A függetlenek döntő többsége baloldali, és bátrabban kritizál, ez is a dolga. Ahhoz, hogy művészileg érzékeny legyél, kell egyfajta elemi tolerancia és liberalizmus, nem ér ezt pénzelvonással büntizni. A Magyar Állami Népi Együttesnek is mindig megvolt a lóvéja az "elmúltnyolcévben". Egyrészt, mert tudták, hogy világszínvonalú, amit csinálnak, másrészt nem akarták azt hallgatni, hogy világnézeti alapon válogatnak.

Ezek szerint a független színházaink is világszínvonalúak?

Van, amelyik az. De a színvonal ingadozó, és ez nagyrészt az egyetemi túlképzésre vezethető vissza. Ezért engem biztos köpködni fognak, de ki kell mondani: az, hogy valaki független, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy tehetséges is. Szerintem nem kell az egyetemről kilépve azonnal zászlót bontani, és nulla év vezetői tapasztalattal rögtön társulatot alapítani. Csak akkor tudod így megvetni a lábad, ha olyan zsenigyerek vagy, mint Mundruczó Kornél, Pintér Béla vagy Schilling Árpád. És még nekik sem könnyű az életben maradás, sőt.

A probléma az, hogy a régi rendszerben mindenkinek adni akartak, most meg senkinek, pedig inkább valami középutat kellene találni. Annak, aki a nemzetközi porondon is sorra nyeri a díjakat, nem ugyanaz az elbírálás jár, mint egy kezdő társulatnak. Ha azt látod alkotóként, hogy tíz éve nyomod magas színvonalon, és megint ugyanabban a medencében kell lubickolnod, ahol a többiek vannak, könnyen elillan belőled az ambíció.

A tanáraim nem magukat akarták viszontlátni a színpadon

Fotó: Bielik István - Origo

Ezt a határt az elmúlt húsz évben senki sem merte meghúzni, ami a túltermelés miatt egyre duzzadó független szcéna eredménye. Régen mellőlem még kirúgtak hat embert a színműről. Nem vaskalaposságból vagy szemétkedésből, hanem mert nem akarták, hogy később legyenek mellőzöttek és boldogtalanok.

Ha már az egyetemi éveknél tartunk. Egy dunaújvárosi lakótelepről felkerülve mennyire ment könnyen a beilleszkedés egy olyan urbánus és intellektuális közegbe, mint a színmű?

Könnyen ment, mert olyan tanáraim voltak, akik nem magukat akarták viszontlátni a színpadon. Máté Gábornak rengeteg tanítványa vidéki volt. Azt nézte, hogy ki milyen karakter, mennyi benne az eredetiség, mivel egészítheti ki a többieket. Baromi kevés tanár képes erre. Sokan a saját kicsinyített verziójukat keresik a diákokban. Az én mestereim szerencsére élvezték annak a felfedezését, hogy valaki például kicsit macsósabb, akrobatikusabb vagy épp jobban énekel. Respektálták, ha valaki nem olyan volt, mint ők.

Soha nem frusztrált, hogy vidékről kerültél fel?

Nem igazán, mert a színház leszarja, hogy honnan jöttél. A lexikális tudás és a kulturáltság semmit sem ér a színpadon. Az egy nagyon igazságos hely, ott minden egy pillanat alatt kiderül. A nyolc általánost végzett parasztgyerek ugyanúgy lehet sztár, ahogy bárki más, ha megvan benne a valódi jelenlét. A színpad tehát maga az esélyegyenlőség, a demokrácia. Épp ez a csodálatos benne.

A színpad maga a demokrácia

Fotó: Bielik István - Origo

És mikor az egyetemről kilépve egyből a Katonába, az ország első számú színházába kerültél, nem merült fel benned a kérdés, hogy hova lehet még innen továbblépni?

Nem, mert rögtön tudtam, hogy nem vagyok idevaló. (nevet)

Ahhoz képest már lehúztál itt majdnem húsz évet.

Persze, nagyon boldog voltam, hogy leszerződtettek, de azt már az elejétől fogva éreztem, hogy nem feltétlenül idevaló a méretem, a habitusom, az alkatom. A közös színházi ízlés tartott itt mindig. Egy ponton túl viszont ez már nem elégített ki teljesen. Műfajilag itt, azt hiszem, elunnám magam, mivel én szeretem a népszínházat és a filmet is, és jó volt a Mundruczóval újra beutazni Európát. Ide se tudnék mit hazahozni, ha állandóan csak a Kamra fekete falait nézhetném. Szerintem amúgy valami ilyesmi lesz a színház jövője: a mozgékonyság és a lazább kötődés. Persze kell egy bázis, de közben sokfelé dolgozhatunk. Én legalábbis így gondolom.

Felmerült benned valaha, hogy elhagyd a Katonát?

Igen, de egyre okosabb döntésnek tartom, hogy nem tettem, mert most épp azok a rendezők kezdenek idejönni, akik után én el akartam menni innen. Abba bele kellett törődnöm, hogy nem én vagyok itt a vezető színész. Ezt először nagyon furcsa volt magamnak kimondani, aztán rájöttem, hogy le kell vetkőznöm a hiúságomat. Azóta úgy gondolok a társulatra, mint a családomra, ahova szeretek mindig visszatérni, de közben máshol is kielégülök szakmailag. Most már legfeljebb azért pufogok, hogy a fiatal színészek kapjanak rendesebb fizetést, de azért már nem, hogy osszanak rám nagyobb szerepet. Már nem derogál a Faustban a színpad legszélén állni.

Ha az ember állandóan rohangál, észrevétlenül lemarad az életről

Fotó: Bielik István - Origo

Ezt az alázatot nehéz volt megtanulnod?

Persze, sokszor éreztem úgy, hogy másoknak megadatik a lehetőség, nekem meg nem. Aztán egyszer csak elengedtem ezt a problémát. Közben tudom, hogy Mundruczó Kornél engem hív, az Operába is megyek, és ott van a Terápia, vagy épp most a Kincsem. Megkapom máshol a visszajelzéseket, szóval most teljes a lelki béke. Ez egy olyan szimbiózissá vált a Katonával, ami mindenkinek jó.

Az emberekben él az a sztereotípia a színészszakmáról, hogy nehéz mellette normális családi életet élni. Neked ez hogy megy?

Tényleg nehéz, mert ha az ember állandóan rohangál a lehetőségek után, és hajszolja magát, akkor észrevétlenül lemarad az életről. Ezért próbálom kordában tartani a munkát, és igyekszem elérni, hogy legyen szabad időm. Akár vissza is utasítok felkéréseket, hogy a családommal lehessek. De amikor van egy lányod, egy lakáshiteled, és hirtelen hiányzik 100 ezer forint a büdzsédből, akkor menned kell játszani, ha tetszik, ha nem.

Az apaság élménye hatással van a színészetre? Egy Kramer kontra Kramer-ben például lehet hiteles alakítást nyújtani, ha nincs az embernek gyereke?

Úgy mondanám, hogy nem árt hozzá. Amikor azt mondják a színpadon, hogy elperelik tőled a gyerekedet, és valamire gondolnod kell, akkor hatalmas segítség, hogy van honnan töltekezni. Szerintem nem is nagyon lehet e nélkül jól megcsinálni.

Nincsen gasztroentereológusom vagy személyi edzőm

Fotó: Bielik István - Origo

És az életmódodon mennyit változtatott az apaság?

Kevesebb időm van magamra. Most például nagyom érzem ennek hiányát, amikor a Kincsem-forgatáshoz lovagolni, fogyni, edzeni kell. Hiába tudom fejben, hogy most nekem és a felkészülésemnek kellene a középpontban állnia, mert ott van a gyerekem, és mindig is ő lesz a legfontosabb.

A fogyásra és a formába kerülésre amúgy van komoly edzésterved, mint a hollywoodi sztároknak?

Nincsen gasztroenterológusom meg személyi edzőm, ha erre gondolsz. Azért ennél sokkal magyarabb vagyok. Úgy vagyok vele, hogy magamnak is el tudom intézni ezt a dolgot. Fallabdázom, bokszolok, edzeni járok, és rendszeresen futok a Margitszigeten.

Ezek szerint a sport része maradt az életednek?

Inkább úgy mondanám, hogy újra a részévé vált. Azért volt öt-hat év, amikor eléggé elhanyagoltam magam. Egy ponton szembesültem vele, hogy csúszok ki a zsánerből, és kurvára össze kell kapnom magam. Nagyon meg kell fognom az utolsó pár évet, amit ebben a szépfiúszerepkörben hozhatok még. A Kincsem-ben pont az a jó, hogy van, ami motiváljon. Nekem általában jót tesz, ha van valami konkrét cél. Olyan vagyok, mint az agarak, mindig kell a nyúl elém.

Jó érezni a személyiségem súlyát

Fotó: Bielik István - Origo

Félsz attól, hogy mi lesz, ha elmúlik a szépfiúidőszak?

Nem igazán. Amíg a hozzáállásom kutakodó és friss, addig nem lehet nagy baj. Szerintem minden évben meg tudok újulni, ébren tudom tartani az érdeklődést. Mindig van valami, amivel figyelmet keltek, és a sajtónak is izgalmas, hogy a Nagy Ervin épp mit csinál.

Fontos számodra ez a figyelem? Élvezed a sztárságot?

Azt a részét élvezem, hogy hatással tudok lenni az emberekre. Hogy fontos, mit gondolok, mi mellé állok. Jó érezni a személyiségem súlyát. Ebben szerintem már nem az alkat vagy a külcsín dominál, hanem az egyéniség, amivé kiforrottam. Az nagyon jó visszajelzés számomra, ha ez érdekli az embereket.

Az előfordul, hogy tudatosan is gerjeszted a rád irányuló figyelmet?

Nem írogatok a Blikknek, hogy foglalkozzon velem, sőt. Azt különösen fontosnak tartom, hogy bulvárszereplések nélkül sikerült ismert arccá válnom. Ennek azért is örülök, mert baromi nagy meló volt elérni, most viszont élvezem a gyümölcseit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK