A Katona színpadán láthatja viszont a cipőjét

gyerekcipők, múlt
Vágólapra másolva!
Kármentéssel indul az évad a Katona József Színházban. A múlt hétfői égszakadás miatti csőtörés több mint 60 milliós kárt okozott a Kamrában. A játszóhely jelenleg alkalmatlan a munkára, így a szeptember első felére ide tervezett előadásokat addig a nagyszínpadon játsszák.
Vágólapra másolva!

"Először a csobogásra figyelt fel, de nem látott semmit, aztán úgy hallotta, mintha kopognának. Akkor már épp törte szét a betont az iszonyatos vízmennyiség, ami hamarosan árvízként öntötte el a színházat" - mesélte Máté Gábor egy keddi háttérbeszélgetésen. Szerinte már az is szerencse, hogy a villanyszerelőjük épp ott volt az épületben, és tudta, hogy mit és hol kell azonnal lekapcsolni.

- mondta az igazgató.

Máté Gábor örül a sok önzetlen felajánlásnak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Persze baj azért így is akad bőven, mert a víz eddig 64 millió forintnyi kárt okozott a színház számára. Az épület mellett ebbe beletartoznak az elázott jelmezek, díszletek és elektromos berendezések is. Várnak pénzt a biztosítóktól, és a színházat fenntartó fővárosi önkormányzat is azonnal jelezte, hogy segíteni szeretne a viharkár sújtotta színházaknak.

Sokan segítenek

Ezen túl számos felajánlás érkezett cégek és magánemberek részéről: volt olyan filmes például, aki teljes kelléktárát a Katona rendelkezésére bocsátotta, a Mazsihisz pedig próbahelyet kínált a nehéz időszakra.

"Ezek az önzetlen felajánlások akkor is nagyon jól esnek, ha nem tudunk élni vele, mert épp másra van szükség".

A felajánlásokat továbbra is szívesen fogadják, ezeket a [email protected] címen lehet megtenni. Leginkább a tárgyak, ruhák pótlása és a felújításhoz szükséges anyagok, eszközök jelentenek segítséget.

Dolgozók nézik a vízzel elárasztott Kamrát Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

- mondta Máté Gábor, aki nagyon bízik benne, hogy szeptember 19-én, a Színházak éjszakáján már tudnak előadást tartani a Kamrában.

Mintha gőzfürdő lenne

Ezt most még nehéz elképzelni, mert jelenleg teljesen alkalmatlan a munkára, és leginkább egy gőzfürdőre hasonlít a magas páratartalom miatt. Az mindenesetre biztos, hogy még ha sikerül is rendbe szedni szeptember végére a Kamrát, a színészeknek olyan körülmények között kell majd az öltözőben tartózkodniuk, ami leginkább egy tábori színházra emlékeztet.

A kármentés azonban nem okoz fennmaradást a most induló évadban, amiben tizenegy bemutatót, köztük négy ősbemutatót tartanak majd. Máté Gábor szerint

ez az utóbbi évek legizgalmasabb műsora,

amiben tökéletes arányban szerepelnek a kortárs és a klasszikus művek, így minden közönségréteg megtalálja a kedvére valót.

Iratokat is ki kellett menekíteni Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Pintér Béla is rendez

Nagy dobás például, hogy jövő év elején a Katonában rendez Pintér Béla, aki most rendez először kőszínházban. Ő Puccini A köpeny című operáját adaptálja a mai Magyarországra, amit zongorakísérettel fognak előadni a Katona színészei.

Izgalmasnak ígérkezik a Máté Gábor vezényletével készülő Az olaszliszkai is, ami a hírhedt lincselést dolgozza fel érzékeny módon. Ez egyfelől a tavaly öngyilkosságot elkövető Borbély Szilárd munkássága előtti tisztelgés, másrészt illeszkedik abba a vonulatba, aminek keretében a mai magyar társadalom problémáira reagál a színház a maga eszközeivel.

A klasszikusabb vonulatot képviseli Shakespeare-től az Ahogy tetszik és Csehov Sirály-a, utóbbit ráadásul Asher Tamás rendezi, akit már régóta próbáltak erre rávenni. "Nagy öröm, hogy megint nekiáll egy Csehovnak.

- mondta Máté, aki szerint a színészek is nagyon izgatottan várják ezt az előadást.

Máté Gábor újra megpályázza az igazgatói posztot Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem tud más pályázóról

A most induló évad tehát jól mutatja azt az irányt, amibe Máté Gábor továbbra is haladni szeretne a Katonával, ha újra elnyeri az igazgatói széket. Mandátuma jövő év elején lejár, ám ő szeretné folytatni a megkezdett munkát. Épp a napokban nyújtja be a pályázatát, és eddig nem hallott róla, hogy más is jelentkezne.

A műsor mellett szerinte a marketing és a kommunikáció terén is fontos lépések történtek az elmúlt években: az egységes profil kialakítása és a barátságosabb hangulat megteremtése továbbra is központi szerepet kap majd.

Ami jó, az jónak is kell tűnjön

– összegezte Máté az új elvet, amivel nem volt mindenkinek könnyű megbarátkozni. "Nálunk mindig az diktált, ami befelé működött. Meg kellett szoknunk, hogy bizonyos dolgokban az diktál, ami kifelé látszik."