Ilyen velejéig gonosz embert még nem játszottam

Szirtes Ági színésznő

Ha megkérdezik társadalmi-politikai kérdésekben, nem szeret hazudni. Szerinte az ember felelős magáért, a gondolataiért. Azzal is tisztában van, hogy következménye van mindannak, amit egy színész kimond. Sőt annak is, amit nem. Az idén hatvanéves Szirtes Ági mesélt arról, milyen nehéz volt kilépnie apja árnyékából, ad-e pénzt a hajléktalanoknak, mit gondol a bevándorlókról, és hogyan áll legújabb szerepéhez.

• A színész nem különleges, de a figyelem munkaköri kötelessége.
• Felszabadító érzés gonoszat és csúnyát játszani.
• Nem volt könnyű kilépni apja árnyékából.
• A haláltól nem fél, csak a meghalástól.
• Hogy ez az áradat onnan keletről elindult, abban az egész európai kultúra is bűnös.

Mi a legjobb a színészségben?

Például, hogy nem kell pszichodrámára járnom. (nevet) Felér egy terápiával, szabadon engedhetem a démonaimat.

Ez azt jelenti, hogy negatív figurát jobb alakítani?

Felszabadító érzés gonoszat és csúnyát játszani. Olyanfajta lelki szabadság, mint amikor gyerekként kiengedtek játszóruhában sarazni. Felszabadítóbb, mint ünneplő ruhában állni a misén.

Szerintem a jó színész nem színészkedik, hanem azonosul Fotó: Marton Szilvia - Origo

Igaz, hogy egy kicsit mindannyian színészek vagyunk? Hiszen a hétköznapokban is sokszor szerepet játszunk.

Szerintem a jó színész nem színészkedik, hanem azonosul. A szerep fedezékében a saját gonoszságomat mutathatom fel.

A lányom a Pesti Magyar Színiakadémia elsős növendéke. Az első pillanattól azt nyomatják nekik, hogy ők különlegesek. Valóban különleges a színész?

Á, nem. Nem vagyunk különlegesek, legfeljebb annyiban, hogy

a civil ember nem figyeli annyira a másikat, mint egy színész. Nekünk ez munkaköri kötelességünk.

Erre vagyunk élesítve. Egyszer, amikor külföldön vendégszerepeltünk, Básti Julival beültünk egy kávézóba az előadás előtt. Egy párt figyeltünk a szomszédos asztalnál, és mindketten felállítottunk valami teóriát, vajon miről beszélnek, milyen a viszonyuk. Én mondtam valamit, mire Juli: „Nem, nem, nézd, hogy lüktet a lány nyaki ütőere!” És tényleg. Egy igazán jó színész minden apró részletet észrevesz.

Mit jelent önnek a taps? Valódi visszajelzésként éli meg?

A tapson mindig lehet érezni, hogy őszinte-e, vagy csak udvarias. Amúgy, ha valakinek nem tetszik az előadás, manapság gond nélkül feláll, és kimegy. Számomra annak az egy-két embernek a véleménye fontos, akik számítanak nekem. De a taps jólesik. Mi, színészek mindannyian szeretethiányosak vagyunk.

A színház és a film számomra csodálatos világ volt, amiben az apám volt a király Fotó: Marton Szilvia - Origo

Édesapja a színészóriás, Szirtes Ádám. Az ő becsvágyához tartozott, hogy színészt faragjon a lányából?

Ezt én úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ő minden kiterjedésében színész akart lenni.

Szóval nem azért lett színész, hogy örömet szerezzen az apukájának?

Dehogy, a színház és a film számomra csodálatos világ volt, amiben az apám volt a király. Úgyhogy engem nem kellett ambicionálni. Igyekezett belém plántálni azokat a képességeket, amikre egy színésznek szüksége van. Elvittek balettra, taníttattak zongorára, német óvodába írattak. Aggódott, amikor az úszóedzések után mértéktelenül szélesedni kezdett a vállam: „Ági, egy színésznőnek nem lehet széles válla.”

Nyomasztó volt a főiskolán Szirtes Ádám lányaként érvényesülni?

Kiemelt figyelmet kaptam, de kiemelt volt a követelmény is.

Nehéz volt apu árnyékában.

Hosszú idő, mire az ember elhiszi, hogy önmagában is ér valamit.

Mikor sikerült kilépni az árnyékból?

Szakmai tekintetben talán a Három nővér környékén kezdtek elfogadni, 1986-ban. Minden szakasza nehéz ennek a mesterségnek, az eleje, közepe, vége.

Borzasztó lelkiismeret-furdalással hagytam ott Fotó: Marton Szilvia - Origo

Szokott a halálra gondolni?

Persze. Woody Allen mondta, én nem félek a haláltól, csak nem szeretnék ott lenni. A haláltól nem félek, csak a meghalástól. A nemlét, mivel nem tudom elképzelni, nem kelt bennem félelmet.

Látta meghalni az apukáját?

Nem. Sokszemélyes kórteremben feküdt, és annyira zavart a többi ember, akik mind néztek minket, hogy nem tudtam ott maradni. Apu már nem volt magánál, azt gondoltam, már messze jár, nem érzi, hogy ott vagyok. Borzasztó lelkiismeret-furdalással hagytam ott. Pár órával később meghalt.

Nem is látta többé?

De igen, a halottasházban búcsúztam el tőle. Annyi volt akkor a halott, hogy nem jutott neki máshol hely, csak a földön. Lerakták a földre, én pedig ott búcsúztam el tőle.

Miután apu meghalt, még hosszú évekig beszélgettem vele Fotó: Marton Szilvia - Origo

Nem tudtam azonosulni a halálával, mert számomra élt. Ahhoz voltam szokva, hogy az apám neve filmek elején-végén van kiírva, meg a lakásunk ajtaján. De egy koporsón meg egy fejfán látni a nevét, az elviselhetetlen volt. Szépeket gondolhatnak rólam, amiért olyan gondozatlan a sírja, de nem szeretek kimenni a temetőbe.

Miután meghalt, még hosszú évekig beszélgettem vele, és máig eleven emlékeim vannak róla. Nekem nem ott van a kereszt alatt, hanem bennem.

A lányából, Pálmai Annából is színész lett, ráadásul mindketten a Katonában játszanak. Egyszer azt mondta, elhatározta, hogy nem nevel belőle olyan roncsot, mint amilyet önből az apja. Sikerült?

Nem akartam átadni a szorongásaimat, az önbizalomhiányomat. Azt akartam, hogy bízzon magában. Ezért aztán csak pozitív megerősítést kapott. Kicsit túl is lőttem a célon. (nevet)

Azt mondja, annyira szerette az édesapját, mégis neki köszönheti a szorongásait. Miért, mit csinált rosszul?

Ritkán dicsért, ritkán színészként, nőként szinte soha. Pedig egy lányt különösen dicsérni kell. Egyszer bejött megnézni a Három lány kékben című előadást. Básti Juli meg Udvaros Dorottya is nő, te miért nem vagy nő, Ági? – kérdezte. Vagy kamaszkoromban, amikor egy kicsit meg voltam vastagodva, azt mondta: „Ha ilyen lábakon állna Magyarország!” Ez nagyon fájt. Csak utólag jöttem rá, hogy az ilyenek miatt lettem önbizalom-hiányos kis göcsört. A lányom viszont tényleg teljesen rendben van önmagával.

Jelenleg hat darabban játszik. Elégedett a szerepeivel?

Nem is én lennék, ha azt válaszolnám, hogy igen.

JELENLEGI SZEREPEI A KATONÁBAN

Egressy: Portugál - Jucika
Schwab: Elnöknők - Grete
Tersánszky J. Jenő - Grecsó Krisztián: Cigányok - Harkocsányné
Samuel Beckett: Szép napok
Pommerat: A két Korea újraegyesítése
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon - Vinczéné

Amikor a Kossuth-díjat megkapta, az indoklásban valami olyasmi szerepelt, hogy elképesztő hitelességgel ábrázolja a nehéz sorsú, társadalom peremén élő figurákat.

Boldogan játszom ezeket a szerepeket, én is ilyen nyomorult vagyok.

Közösséget érez az elesettekkel? Ez mondjuk olyasmiben is megnyilvánul, hogy pénzt ad a hajléktalanoknak?

Ambivalens érzéseim vannak. Együtt is érzek velük, de irritálnak is. Adok pénzt, persze, de azért megkérdezem, hogy honnan jön, mert néha biztos vagyok benne, hogy a román koldusmaffiának dolgozik. A Kiscelli utcában van egy agilis, fiatal nő, szép, rendezett ruhában a Fedél nélkül-t árulja, tudom, hogy ez disznóság, de neki például ritkán adok. A János-kórháznál van egy csodás fazon, egy foga sincs, és így köszön: „Hejcegnőm, hejcegnőm!” Mindig felvidít, neki boldogan adok.

Ilyen velejéig gonosz embert még nem játszottam Fotó: Marton Szilvia - Origo

Most fogják bemutatni Sarkadi Oszlopos Simeon-ját. Vincénét alakítja. Ő is ilyen figura?

Ilyen velejéig gonosz embert még nem játszottam. Különleges észjárású ember, nem buta, de a műveltség hiányzik belőle.

Valahol azt olvastam, a darab a reményvesztett értelmiségiről szól.

Szerintem a mi előadásunk másról szól, de erről inkább kérdezze Gothár Pétert, a rendezőt.

A Katona darabválasztásaiban mindig benne van az igény, hogy reflektáljon a jelenünkre.

Ez a színház feladata. Örülök, ha felfedezem egy-egy előadásban, de nem kell feltétlenül mindig valami aktuális tartalmat belepasszírozni egy darabba. Molière-nél aktuálisabbat például nehéz elképzelni.

Hisz abban, hogy a színházzal lehet változtatni a legégetőbb társadalmi kérdéseken?

Ma már nem annyira. Szerintem ma az interneten keresztül lehet a legjobban hatni. De a színház nagyon eleven, pulzáló élet, ezért szuggesztíven tud hatni. Persze csak arra, aki eljön az előadásra.

Az ember felelős magáért, a gondolataiért Fotó: Marton Szilvia - Origo

Amikor az édesapja, Szirtes Ádám a fénykorát élte, úgy néztek a színészre, mint egy istenre. Fáj, hogy a színész ma már nem olyan fontos?

Hogyne fájna. Na, de a zenészek fontosak? A képzőművészek fontosak? A kultúra fontos? Csak stadionok épülnek.

Nemrég egy kollégája azt nyilatkozta, nincs szükség arra, hogy a színészek politizáljanak. Egyetért vele?

Karaktere válogatja. Van, aki olyan harcos alkat, hogy nem bírja ki, ha nem mondhatja meg a színpadon kívül is, amit gondol. Szerintem mindenképpen állást kell foglalnunk.

Ha engem megkérdeznek társadalmi-politikai kérdésekben, nem szeretek hazudni.

Az ember felelős magáért, a gondolataiért.

Nem azért nem mernek politizálni a színészek nyilvánosan, mert félnek?

Tudnunk kell, hogy következménye van mindannak, amit mondunk. Sőt annak is, amit nem. Nemrég a Facebookon meghívtak a kormány menekültpolitikája elleni tüntetésre. Elfogadtam a meghívást, mire a követőim látványosan megcsappantak. A tüntetés egyébként nagy csalódás volt. Mintha egy iskolai ünnepségbe csöppentem volna bele. Valahogy a legtöbb tüntetés ilyen, igazából nincs hatása. Hazamentem, mert ideges lettem, hogy nem történt semmi.

Legfeljebb majd kapok a fejemre Fotó: Marton Szilvia - Origo

Hogyan éli meg, hogy a színházi világ is megosztott?

Hülyeség, hogy ez van, de ugyanakkor álságos minden közeledés.

Ezt majd kihúzza az interjúból, amikor leokézza?

Utálom a mismásolást. Benne marad, és kész. Legfeljebb majd kapok a fejemre.

Milyen a hangulata, hogyan látja a mi kis világunkat?

Én igazából egy világháborútól félek. Persze nem látom át, mi van Szíriában, a környező országokban. Az ember éli a hétköznapi életét, fagyit vesz, elvan a gondjaival, kutyaiskolába viszi a kutyáját, és fogalma sincs, mi lesz a következő pillanatban.

A kutyáját Tofunak hívják Fotó: Marton Szilvia - Origo

Ennyire pesszimista?

Nem, nem vagyok az, de azt gondolom, egy meleg, békességes világ már nem jön el.

Mit gondol a menekültkérdésről?

Van egy mondatom a Borbély Szilárd-darabban, az Olaszliszkai-ban. A bírónőt játszom, aki így szól: „Ha a bíró a bűnnek részese, vajon képes-e valójában igazságot szolgáltatni?”. Hogy ez az áradat onnan keletről elindult, abban az egész európai kultúra is bűnös.

Már csak ezért sem mindegy, hogyan bánunk azokkal, akik a segítségünket kérik.

Amikor a menekültek elindultak a Keletiből, a Reuters riportere követte őket. Valaki megkérdezett egy mankós fiatalembert: Do you know how far Wien is? Mosolyogva felelte: No, I don’t know! A kamera követte távolodó alakját.

Szirtes Ági 1978-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, és a kecskeméti Katona József Színház tagja lett. 1979-ben átszerződött a Nemzeti Színházhoz, majd 1982-ben alapító tagként csatlakozott a Katonához.

Szereplője volt a színház első, Csehov Manó című bemutatójának valamint a teátrum legnagyobb szériát elérő darabjainak is (Három nővér, Elnöknők, Portugál, Ivanov).

Művészete elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1988), az érdemes művész címet (2000). 2008-ban Kossuth-díjjal tüntették ki "klasszikus és kortárs művekben nyújtott átütő erejű alakításaiért, különösen a társadalom perifériájára szorult emberek hiteles megformálásáért". 2011-ben Budapest díszpolgára lett.

Édesapja Szirtes Ádám, Kossuth-díjas színművész. Lánya, Pálmai Anna a családi tradíció folytatója, édesanyjához hasonlóan a Budapesti Katona József Színház tagja.

Kövesse az Origo Kult rovatát a Facebookon!