Mindenki áldozat Olaszliszka országában

2015.10.12. 16:46

Nemcsak Szögi Lajos meglincseléséről szól a Katona József Színház új bemutatója, amely Borbély Szilárd Az olaszliszkai című drámája és a szerző élettel való küzdelme alapján készült, de választ akar adni arra a kérdésre is, hogyan lehet meg a maga igaza a gyilkosnak és az áldozatnak is.

Mint egy falat kenyér, úgy kell a magyar magaskultúrának, hogy tömegek foglalkozzanak vele, és a szaklapok privát klubján túl bekerüljön a tömegmédia homokozójába is. A Katona József Színház új bemutatójával ez megtörtént, ha nem is a legméltóbb módon: a 2006-ban Olaszliszkán meglincselt Szögi Lajos családja kikérte magának az ügyről szóló Borbély Szilárd-dráma bemutatását. 

Mélyebbre próbál nyúlni a pletykalapok attitűdjénélFotó: M.Schmidt János – Origo

A tiltakozásból és Máté Gábor válaszából bulvárhír lett, de Az olaszliszkai című előadás sokkal mélyebbre próbál nyúlni a tragédia tényét erről vagy arról az oldalról kihasználók, a pletykalapok attitűdjénél. Máté Gábor ezzel folytatja a tavalyi évadban ideiglenesen félretett hagyományát, és újra a legközelebbi múltunk valamely húsba vágó problémájáról szóló rendezéssel nyitja meg az évadot. 

Most a társadalom egészét megmérgező folyamatokat teszi meg főszereplőnek. Nemcsak a lincselésből indul ki,  hanem a saját anyja meggyilkolásának, apja bántalmazásának és az élet brutalitásának fájdalmát elviselni végül nem tudó író, Borbély Szilárd öngyilkosságát is párhuzamba állítja az eseményekkel. 

Ősei sírját kereső zsidó

És meghagyja Borbély drámájának másik fő szálát is, amely egy ősei sírját kereső zsidó figuráján keresztül az emlékezés szükségességéről szól, és arról, hogy a múlttal való szembenézést a legtöbben mégis zsigerből utasítják el. 

Miért ne lehetne, hogy minden vitatkozó félnek igaza van?Fotó: M.Schmidt János – Origo

Borbély Szilárd csak a darab címével utalt Szögi Lajosra, a drámában nem hangzik el a neve; a főszereplőt Áldozatnak hívják. És áldozat itt szinte mindenki: Az olaszliszkai egy olyan helyzetet, egy olyan Magyarországot mutat be, ahol kollektív a vétkesség, és közös a bűnök elszenvedése is.  Ahol mindenkinek van válasza a miértekre, de ezek a válaszok soha nem érvényesek mindenki számára. Ahogy a darabbeli bölcs rabbi is mondja: miért ne lehetne, hogy minden vitatkozó félnek igaza van? 

Mégis úgy tűnik, hogy  ez a már-már egyetemes világmagyarázat túl nagy, túlságosan megfoghatatlan gondolatmonstrum. Borbély Szilárd szövege hemzseg az olyan ezerszer hallott közhelyektől az ország állapotával kapcsolatban, amelyek olyannyira elkoptak, hogy az ember nem húzza fel miattuk a szemöldökét sem, ha ezeregyedszer is ugyanazt hallja. 

(„Beszarás, hogy a tévében / mi a hír, ki vonaglik az esti adásban, / miféle alakok lepik a képernyőt el, / miközben országunk lerohad…” Vagy: ebben az országban „nem lehet becsülettel élni, / csak, ha csalsz, ha lopsz, ha átvered / a másikat…”)

Kit érdekel a nagyfater csulája!Fotó: M.Schmidt János – Origo

Ráadásul a mondanivalót sokszor túlzottan didaktikusan fogalmazza meg a szerző. Az emlékezéspolitikáról szóló érveket például egyszerűen úgy ütközteti, hogy a temetőt kereső férfi ilyeneket mond: „Az emlékezet egy nép legnagyobb kincse.” Mire a bunkó, tahó helybéli közli vele, hogy „Kit érdekel a nagyfater csulája! Mit akarnak itt néhány kopott kőtől…”.

Az ilyesfajta szájbarágás pedig megöli a színházi helyzeteket, mert nem készteti a nézőket gondolkodásra, nem ültet el a fejükben magokat, hanem kész gondolatokat igyekszik beléjük sulykolni. 

Ebből lett a gyilkosság

A ritmusos versformában megírt, görög sorstragédiákat idéző szövegnek vannak erős pillanatai; mint amikor a lincselés egyik résztvevője azt mondja a bíróságon, hogy ő csak egy pofont adott, amibe még nem halt bele senki, mire a bíró közli: mindenki csak egy pofont adott, de ebből lett a gyilkosság. Sokszor a forma önmagában is hatásos, hiszen eleve érdekes, ahogyan a Kar például bankkártyákról és bulvárlapokról versel hexameterben – Máté Gábor rendező néha rá is játszik erre a visszafogott iróniára, és hangsúlyosan ritmusosan, szavalva mondatja a Kar magyar népviseletbe öltözött tagjaival ezeket a részeket. 

Mikor mély csendben, mikor mosolygó optimizmussalFotó: M.Schmidt János – Origo

A rendező egyébként is jól bánik a posztdramatikus, nem klasszikus drámai helyzetekből, jelenetekből építkező szöveggel. Amelyben Török Tamara dramaturggal szépen párhuzamba állították a szerző, Borbély Szilárd keserűségét, saját traumáját az olaszliszkai eset országos, társadalmi szintű megrázkódtatásával. 

Máté pontosan érzi, hogy az Áldozatot és Borbélyt is játszó Fekete Ernőnek mikor kell mély csendben, és mikor mosolygó optimizmussal húznia alá mondatait. Igaz, Fekete szívbe markolóan tudja érzékeltetni a fájdalmat, a megtöretettséget, sorait mégis úgy szavalja, mintha logopédiaórán tartana előadást.

Belül a hús-vér emberekFotó: M.Schmidt János – Origo

Máté Gábor remekül használja Cziegler Balázs csodálatosan sokat mondó díszletét, egy medencét, amelyet magasra halmozott föld- vagy sárréteg vesz körül, mélyén a múlt elfeledett, szőnyeg alá söpörni akart hordalékával: fegyverekkel, csontvázakkal, vallási szimbólumokkal. 

A medencén kívül áll a Kar, az idegenek, a dráma gondolati tartalmát képviselő szereplők. Belül pedig a hús-vér emberek, az áldozatok és bűnösök, gyilkosok, meggyilkoltak, gyűlölködők és gyűlöltek érzelmei forrnak lobogva: elképesztően koncentrált például az Áldozat nagylányát játszó Mészáros Blanka néma jelenléte,  rettegő, egy-egy lassú könnycseppel barázdált arca a tárgyalás jelenete alatt. 

A harmadik tartomány a haláléFotó: M.Schmidt János – Origo

És ott van még a színpadképben, egy ajtó mögött a harmadik tartomány: a halálé, ahol egy találóan elemelt tánckoreográfiával megölik az Áldozatot, és ahová az előadás végén Borbély figurája is visszavonul Fekete Ernő lassú, halálban is szenvedő mozgásával.  A tér ilyen kiváló játékba hozása tudja megadni a darab helyzeteinek drámaiságát,  amelyek a sajátos forma miatt máshogy aligha működhetnének. 

Máté Gábor és a Katona József Színház vállalása jelentős és példamutató: nem lehet jobb célra használni a színpadot, mint hogy a bennünket itt és most körülvevő problémákra próbáljuk felhívni a figyelmet, vagy netán választ is találni rájuk. 

Hogyan lehetséges ez?Fotó: M.Schmidt János – Origo

Az olaszliszkai azért hagy maga után mégis komoly hiányérzetet, mert hol nem tud igazán eredeti, igazán érvényesnek ható kérdéseket vagy állításokat megfogalmazni monumentális témájáról, hol pedig a fogalmazásmód veszi el a gondolatok élét. A rabbi azt mondja, mindenkinek igaza lehet, mégis: az előadás, bár kísérletet tesz rá, nem tudja megmutatni, hogyan is lehetséges ez. 

Borbély SzilárdForrás: Szilagyi Lenke

Borbély Szilárd Fehérgyarmaton született 1964 novemberében, 1989-ben kapott diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, később itt kezdett tanítani, és haláláig a Debreceni Egyetem oktatója, egyetemi docense volt.

Számos irodalmi díjat magáénak tudhatott. Megkapta a József Attila-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály-díjat, az Alföld-díjat, 2014 januárjában pedig a Mészöly Miklós-díjat vehette át.

Borbély Szilárd Nincstelenek című 2013-as regénye szinte minden irodalmi toplistán az élen végzett. A szakma és a közönség szerint sem született ennél jobb könyv 2013-ban Magyarországon. A klasszikus magyar irodalom kutatójaként is ismert Borbély Szilárdnak 1988-tól napjainkig közel húsz kötete jelent meg.

A közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház bemutatta több darabját, drámáját, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is. Most Az olaszliszkai című drámáját állította színpadra a Katona.

"Sajnos túlságosan komor és túlságosan szomorú lett mindaz, amit eddig írtam. Pedig én nem így akartam. Nem így képzeltem el, egyáltalán nem így képzeltem el. De sajnos nem adatott meg nekem a könnyű sors, pedig mindig arra vágytam. (...) Nem, én nem látok semmiféle utat. De hát ki is vagyok én? Senki. Csupán próbálok életben maradni..." – mondta az Artisjus-díja kapcsán készült interjúban.

Tíz év alatt megteremtett egy sok műfajú, tágas szövegvilágot, amelyet az ő szenvedése tart össze, de nem róla szól. Hanem rólunk. Mindarról, amit végig kellene gondolnunk. Testről és lélekről, születésről és halálról, szülésről és gyilkosságról, szeretetről és gyászról, nemzetről és hitről, szegénységről, művészetről, emlékezetről.

Hajléktalanokról, zsidókról, keresztényekről, holokausztról, a magyar vidékről, kommunizmusról, kapitalizmusról, prostitúcióról és technikai civilizációról – írta róla a Magyar Narancs.

2000-ben a szülei rablótámadás áldozatai lettek. "Édesanyámat meggyilkolták, édesapámat súlyosan bántalmazták. A tragédia kapcsán kezdtem mindinkább odafigyelni arra, mi is zajlik az országban. Nem értettem, miért nem nyomoz a rendőrség, az ügyészség miért működik sanda módon. Az igazi tettesek nem kerültek elő. Néhány romát vádoltak a szüleim elleni bűncselekményért. Bár felmentették őket, a vallomásaik megráztak" – nyilatkozta.

Borbély Szilárd 2014 februárjában halt meg. Öngyilkos lett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK