Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Szentendrei Kulturális Központ igazgatója, Csató Kata szakmai okokra hivatkozva kiléptette az intézményt Vidnyánszky Attila magát jobboldaliként meghatározó Magyar Teátrumi Társaságából (MTT), ezért a városvezetésnek „megrendült benne a bizalma”, és határozatban szólította fel az igazgatót a visszalépésre. Amikor ennek nem tett eleget, a szentendrei önkormányzat megszavazta az igazgató menesztését. A Színházi Kritikusok Céhe közleményben tiltakozik, és a minisztériumhoz fordul jogorvoslatért.
Vágólapra másolva!

A Színházi Kritikusok Céhe megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy Szentendre Város önkormányzata 2015. október 8-i ülésén a sikeres pályázata révén mindössze fél éve posztjára kinevezett Csató Kata, a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. igazgatója megbízásának visszahívásáról döntött.

"Elfogadhatatlannak és mind szakmailag, mind törvényileg aggályosnak tartjuk nemcsak a döntést, de az eljárás módját is.

Aggályosnak tartják nemcsak a döntést, de az eljárás módját is Fotó: M. Schmidt János - Origo

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (Emtv.) egyértelműen kimondja, hogy egy előadó-művészeti szervezet művészeti tevékenysége – az Emtv-ben meghatározott, illetve az általa vállalt mértéken túl – nem korlátozható. Szentendre Város képviselőtestülete mégis egy, a Kulturális Központ igazgatója távollétében, szeptemberben hozott határozatban kívánta kötelezni arra Csató Katát, hogy változtassa meg azt a szakmai alapokon nyugvó, korábban a kulturális ügyekért felelős alpolgármesterrel egyeztetett és általa is elfogadott döntését, miszerint kilépteti az intézményt a Magyar Teátrumi Társaságból.

Az önkormányzat határozata nem felelt meg az előadó-művészeti törvénynek. A rendszerváltás után két és fél évtizeddel minden önkormányzat minden tagjának tisztában kell lennie azzal, hogy politikusok nem szólhatnak bele egy kulturális intézmény szakmai döntéseibe. A határozat a Magyar Teátrumi Társaság alapszabályával is ellentétes, mert a szervezet nem ismeri – a határozatban említett – „tagsági viszony helyreállítását”.

Az önkormányzat Csató Kata kinevezésének visszahívása mellett döntött Fotó: M. Schmidt János - Origo

Ennek ellenére 2015. október 8-án az önkormányzat Csató Kata kinevezésének visszahívása mellett döntött. A zárt ülésen sajtóbeszámolók szerint más kifogás nem hangzott Csató ellen, mint a Magyar Teátrumi Tagságból való kilépés, és az, hogy az igazgató nem tett eleget a törvényellenes és etikailag is védhetetlen határozatnak. Tudomásunk szerint a városvezetés elégedett volt a Szentendrei Kulturális Központnak mind szakmai működésével, mind gazdasági mutatóival.

A Színházi Kritikusok Céhe megdöbbenve áll az előtt, hogy Szentendre Város önkormányzata nemhogy a rendszerváltás óta, de még az előző rendszerben sem elfogadott okból dönt egy intézményvezető eltávolítása mellett: egyetlen szakmai szervezet tagságát sem teheti kötelezővé egyetlen város vezetése egyetlen intézmény számára sem.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy sajtóinformációk szerint az ülésen elhangzott: a Magyar Teátrumi Társaság tagsága „garantálja azt a biztonságot”, amelyre szükség van egy kulturális intézmény vezetéséhez, valamint hogy a Társaságból való kilépés miatt „esetleg pénzügyi forrásoktól fog elesni a Kulturális Központ”. Veszélyesnek tartjuk ezt a fellépést, amely könnyen az ország kulturális intézményeinek öncenzúrájához vezethet.

Könnyen az ország kulturális intézményeinek öncenzúrájához vezethet Fotó: M. Schmidt János - Origo

A Színházi Kritikusok Céhe felkéri az Emberi Erőforrások Minisztériumát, vizsgálja felül, hogy a jelen jogszabályi környezetnek megfelelően járt-e el Szentendre Város vezetése.

Felháborodásunkat fejezzük ki mindemellett az eljárás lebonyolításának módja miatt is. Elfogadhatatlan, hogy ha az önkormányzat problémát fogalmaz meg egy intézmény működésével kapcsolatban, az erről szóló döntést úgy hozzák meg, hogy az érintett intézményvezetőnek nincs lehetősége részt venni vagy érdemben felszólalni a róla szóló vitákban".