Nem a halál a legrosszabb, ami egy újszülöttel történhet

2015.10.21. 18:55

A háromhavi keresetnek megfelelő hálapénzért cserébe a szülészorvos és a rendszer nemcsak az anyukát alázza meg, de a csecsemő életét is veszélybe sodorja. Az igaz történetet feldolgozó, Egyasszony című előadás a Jurányi Inkubátorházban nemcsak megrázó és megindító, de azt is megmutatja, miért érdemes színházba járni.

Mikor vált a szülés az élet legmegindítóbb pillanatából üvöltöző idegenekkel, félelemmel és megalázottsággal teli traumává? Mert az biztos, hogy Magyarországon mindenkinek van legalább egy ismerőse, akinek a néhány havi keresetét tartalmazó boríték átadás a szülésznek még csak nem is a legmegrázóbb élménye volt a kismamaosztályon.

A hamisan felcsillanó remény elvesztéseForrás:Takács Attila - Orlai Produkciós Iroda

Péterfy-Novák Éva könyvként is kiadott blogjában az elképzelhető legborzalmasabb forgatókönyvek közül írt meg néhányat – saját élményei alapján. Történetében, amellyel harminc év távlatából, egy pszichológus segítségével tudott szembenézni, talán nem is a halál a legrosszabb, ami előfordulhat. Hanem a tragikus mértékű fogyatékosság, amit el lehetett volna kerülni. A folyamatos bizonytalanság és lenézés. A hamisan felcsillanó remény elvesztése újra meg újra.

A történetre lehetne azt mondani, hogy ezerszer hallott közhelyekkel van tele: szülészorvosokkal, akik kelletlenül jönnek be a szabadságukról, és a megengedettnél több injekciót is beadnak a szülés meggyorsítása érdekében, hogy odaérjenek az előléptetésük szempontjából fontos teniszmeccsre. Nővérekkel, akik minden részvét és együttérzés nélkül beszélnek az anyukákkal, és folyamatosan szidják őket, ha a testük nem úgy működik, ahogyan ők elvárnák. Orvosokkal, akiknek eszük ágában sincs elmondani a páciensnek az igazságot, de egy kis fenékpaskolásra mindig jut idejük.

Nem lehet eleget foglalkozni a témávalForrás: Takács Attila - Orlai Produkciós Iroda

De ezeket a történeteket valójában nem azért hallottuk ennyiszer, mert tényleg közhelyek volnának. Hanem mert annyira sokan számolnak be hasonló élményekről, hogy egyszerűen nem lehet eleget foglalkozni vele. Nem mintha a magyar színház, vagy általában a művészetek annyira törnék magukat: enyhén szólva sem hemzsegnek olyan alkotások, amelyek ilyesmikről szólnának (kivétel például a Szputnyik és a Katona József Színház közös, Anamnesis című előadása).

Pedig valami ilyesmi lenne a színház egyik, ha nem a legfontosabb feladata: hogy a nézőit itt és most körülvevő valóságról beszéljen. Hogy megmutassa, milyen lehet az élet, és ezzel vagy segítsen feldolgozni a saját traumáinkat, vagy érzékenyebbé tegyen a másokéra. Mint az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című előadása a Jurányiban, amelyben Tenki Réka egyedül adja elő Péterfy-Novák Éva visszaemlékezését.

Fokozatosan derülnek ki a hibák, mulasztások és bűnökForrás: Takács Attila - Orlai Produkciós Iroda

Amely a könyörtelenül őszinte vádbeszédek ellenére is korrekt szöveg. Ugyanúgy helye van benne a csodálatosan kedves nővéreknek, a remek orvosoknak, az együtt érző szereplőknek, mint azoknak, akik a pokol térképéhez teszik hasonlatossá a kórházi folyosókat. Ráadásul a történetet színpadra alkalmazó Tasnádi István mondataiban nincs jelen a hibáztatás, a finoman visszafogott monológból csak fokozatosan, tárgyszerűen derülnek ki a hibák, mulasztások és bűnök.

Tasnádi remek döntéssel kihagyta a szövegből az olyan részeket, amelyek az azóta eltelt időre utalnak, így Tenki Réka mindig jelen időben, ítélkezés nélkül, legfeljebb csak önkritikával számol be az eseményekről.

Ugyanilyen visszafogottan jelenik meg az előző rendszer kritikája is az Egyasszonyban. Nem is csak a véletlenül épp Kádár nevű doktor főorvossá válásával, de az olyan viccekkel is, mint hogy a babát leginkább mozgalmi dalokkal lehet megnyugtatni. Az pedig már Tasnádi remek, többletjelentést adó találata, hogy ezt a két mozzanatot egymásra illeszti az egyik jelenetben.

Szeretne bocsánatot kérni, amiért nem tud egészséges babát szülniForrás: Takács Attila - Orlai Produkciós Iroda

Az Egyasszony rendszerkritikája rezsimfüggetlen. A kórházakban folyamatosan teljesítménykényszeres anyuka alakján keresztül jelenik meg, aki szeretne bocsánatot kérni, amiért nem tud egészséges babát szülni, amiért nem tudja időben elkezdeni a vajúdást, és aki boldog, ha végre „jól teljesít”, amikor a nővér parancsára sok tejet tud lefejni.

Nemcsak a kortárs problémákra való reagálás, de emiatt is fontos előadás az Egyasszony. Mert arról a mindennapi elnyomásról és hatalomfetisizmusról beszél, ami talán a diktatúra örökségében gyökerezik, talán nem, és mélyen átjárja a magyar társadalmat, az intézményrendszert a szüléstől a köznevelésen át egészen a temetkezésig.

A zsigereinkig kiráz a hidegForrás: Takács Attila - Orlai Produkciós Iroda

Miközben irodalmi alkotásként és kvázi-dokumentumdrámaként is hihetetlenül hatásos, tucatnyi olyan résszel, amelyektől a zsigereinkig kiráz a hideg. Szenvtelen mondatokkal a halott magzatokról, elképzelhetetlenül brutális kórházi eljárásokról, a maguk módján gyönyörű történetekkel egy gyerekotthonból, és olyan, jól kiragadott hétköznapi motívumokkal, mint hogy az ember nem is tudja, hányas a gyereke lába, ha az sosem tudott lábra állni, és így cipőt viselni.

Vagy az előadás talán leginkább szívet tépő jelenetével, amikor az anyuka a magatehetetlen kislánya helyett éppen egy egészséges gyerekkel utazik egy autóban, és véletlenül ráhúzza a kezére az ablakot.Mi a francnak indulok el egy egészséges gyerekkel kettesben, hiszen ez nyúlkál! Aztán szépen lassan hozzászoktam, hogy ilyen gyerekek is vannak.”

Bár a szöveg is remek, fele ennyire sem lenne megrázó a monodráma, ha nem épp Tenki Réka adná elő.

Szinte már kívülről, gúnnyal tudja figyelni a saját életétForrás: Takács Attila - Orlai Produkciós Iroda

Az ezzel a szereppel egyébként éppen szülés után visszatérő színésznő elképesztően nagy utat jár be: naiv, egyszerű lányból a szemünk előtt nő fel és válik érett felnőtté – ami egészen addig üres közhelynek hangzik, amíg nem láttuk, hogy Tenki Rékával tényleg ez történik ez alatt a bő egy óra alatt a színpadon.

Gondtalan, romlatlan csitrije előbb a rettegést ismeri meg, aztán a folyamatos stresszt, végül, mire a hullámok többször földhöz vágják, eljut oda, hogy szinte már kívülről, gúnnyal, egy kis humorral tudja figyelni a saját életét.

Tenki mindezt nemcsak koncentrált, fegyelmezett, soha egyetlen túlzást meg nem engedő játékával mutatja meg. Paczolay Béla rendezővel tökéletesen megtalálják azokat a cselekvéseket, gesztusokat, amelyek mindig kifejezik az asszony aktuális lelkiállapotát, de sosem túl szájbarágósak.

Nem ejt egyetlen könnycseppet semForrás: Takács Attila - Orlai Produkciós Iroda

Tenki hol csillogó szemmel válik szerelmes kamasszá, amikor, még naivan, a jóképű doktorról beszél, hol a karját simogatja idegesen, hol – szinte Lady Macbethként – egy széket tisztogat egyre dühödtebben, hol magába roskad, hol tétován mozog, hol pedig túlmozgásos.

És közben nem enged a kísértésnek: nem ejt egyetlen könnycseppet sem, tartson akárhol is a történet. Nincs egyetlen olyan színészi eszköze sem, amivel ennyire primer módon akarna hatást elérni. Nincsenek olyan gesztusai, amelyek csak egy színpadon létezhetnek, és csak egy színészre jellemzőek, egy hétköznapi emberre nem. Megrendítő alakítás az övé egy nemcsak megindító, de jelentős előadásban, amely nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy Tenki Réka a legtehetségesebb színészek egyike. De arra is, hogy miért is érdemes színházba járni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK