A kis kócos cigány lány megint megnyerte a versenyt

2015.12.20. 07:05

Tündérmese a vidéki, szegény családban felnőtt cigány lányról, aki egyszer meglátott egy hirdetést az újságban, és bár nem volt pénz a telefonján, be tudott kerülni az amatőr színtársulatba – aztán néhány évvel később főszerepet játszik egy budapesti kőszínházban a Rómeó és Júliában. Vagyis nem: ez kivételesen nem mese. Interjú Lovas Emíliával, aki a Turay Ida Színház két előadásában játszik, és szerepelt a Viktória – A zürichi expressz című filmben, és Szabó Simon díjnyertes rövidfilmjében, a Falban is.

  • Gyerekként is imádott a színpadon lenni, de sokáig nem jutott eszébe, hogy színész legyen.
  • A tanárai mindig azt mondták, sosem lesz belőle Júlia.
  • Amikor először állt színpadon, az olyan volt, mint légynek a légypapír.
  • Ha egy filmben cigány lányt kell játszani, megvan az a pár ember, akit mindig fel lehet hívni.
  • Kell foglalkozni a cigányság témájával, de nem úgy, ahogyan ő tette sokáig.

Amikor eldöntötted, hogy színész leszel, te is vágytál Júlia szerepére?

Nekem mindig azt mondták a tanáraim: „Emília, ügyes vagy, lesz belőled valami, de soha nem leszel Júlia”. Persze, amikor most megkaptam Júlia szerepét, rögtön felhívtam őket, de szerepálmom soha nem volt. Nyilván nagyon jó, hogy megkaptam ezt a szerepet, de nekem az a legfontosabb, hogy egyfolytában játszhassak, ne legyen kihagyás, és ezt csinálhassam, amíg világ a világ.

Ma már én is elhiszem, hogy lehetek JúliaForrás: Marton Szilvia

Miért gondolták a tanáraid, hogy sosem leszel Júlia?

Azt mondták, nem vagyok az a karakter, hozzám inkább mellékszerepek illenek.

Nem volt nagyon rossz fiatal, lelkes színésztanoncként ezt hallani?

Nem, mert tudtam, hogy jót akarnak nekem, nem azért mondták, mert ügyetlen vagyok. De, gondolom, ők jól ismerik a színházi világot. Akkor még én is úgy gondoltam, ez így van, és nincs is ezzel semmi baj, vannak jó karakterek, amiket majd megkaphatok. Nagyon izgi ám ezeket is játszani! De ma már én is elhiszem, hogy lehetek Júlia.

Beleszédül az ember abba, ha ilyen hamar főszerepet játszik?

Nem vagyok elszállós típus. Nagyon örülök neki, belerakom a szívemet-lelkemet, de ahhoz még nagyon fiatal vagyok, hogy elszálljak.

Ahhoz még nagyon fiatal vagyok, hogy elszálljak - Júliaként a Turay Ida SzínházbanForrás: Hurta Hajnalka

Tudsz a saját tapasztalataidból építkezni ebben a szerepben?

Szeretek magamból dolgozni, nyilván így a legkönnyebb. Konzervatív lánynak tartom magam: szeretem, ha udvarolnak nekem, és nem én megyek oda a fiúkhoz. Az első szerelem nekem is tizenöt évesen jött, sokáig együtt is voltunk – annál gyönyörűbb nincs a világon! Az első pillantásokat, az első érintéseket mind fel tudom használni Júliában.

Amikor a nyolcadik kerületi iskolák diákjai között néztem az előadást, és Júlia anyja azt mondta a kétségbeesett lányának, „Hozzám ne szólj, én úgyse felelek. Végezz, amit tudsz, végeztem veled”, a hátam mögött valakiből kiszakadt: „Na elmész te a picsába!”. Ez az érzés ismerős neked?

Lekopogom, de nem. Édesapám elég szigorú volt, és ezért azóta is hálás vagyok neki. Édesanyámmal elég jó viszonyban vagyok, mindent elmondok neki. Mindig azt mondta, bármit csináltam is, mindig elmondhatom neki, attól nem fog kevésbé szeretni, mert a lánya vagyok. Ő inkább olyan nekem, mint a dada a darabban.

Amikor én is magamra hagyatott voltam, azt én akartam: van, hogy az ember azt szeretné, hagyják békén és ne segítsen rajta senki.

Mindig imádtam a színpadon lenniForrás: Marton Szilvia

Mikor döntötted el, hogy színésznő szeretnél lenni?

Jaj, ezt a sztorit nagyon szeretem! Sokat jártam mesemondó- és szavalóversenyre, mindig táncoltam, imádtam a színpadon lenni. Egyszer, tizenhárom-tizennégy éves koromban egy újságban azt olvastam, lehet jelentkezni a Karaván Művészeti Alapítvány táborába. Lázba jöttem, nem volt egység a kártyámon, de egy szintén harmincas szám volt megadva, úgyhogy két napig vagy egymillió visszahívást kérő SMS-t küldtem, de tényleg, amennyit csak el tudsz képzelni.

Felhívtak, és elmondtam, nagyon szeretnék jelentkezni. Megnéztek egy castingféleségen, és azt mondták, járjak hozzájuk – én voltam az első vidéki gyerek. Aztán Balogh Rodrigó beválogatott a Tollfosztás című előadás szereplői közé. Amikor a Thália Színház kamaraszínpadán megéreztem a színház szagát, amikor bejöttek a nézők, és megéreztem, ami ezzel jár, az minden volt nekem.

A színházban az ember tényleg ki tudja tombolni magát: ott őszinte lehet, meg tudja nyitni a szívét, tud magából adni. Mintha pszichológushoz járna. Ez olyan volt nekem, mint légynek a légypapír. Tudtam, hogy én ezt akarom. A Karaván után jártam egy évet a Shakespeare Színművészeti Akadémiára, aztán a Magyar Színház akadémiájára.

A Karaván hirdetése előtt nem is gondoltál rá, hogy színész lehetnél?

Nem. Gyerekkoromban koreográfus szerettem volna lenni, a színház nem jutott eszembe.

A családod, a környezeted támogatott?

Örültek, mert tudták, én ezt szeretem, és tudom is csinálni. De amikor később panaszkodtam, hogy jaj, mi van, ha nem kerülök el sehová, vagy hogy nem vettek fel a Színművészeti Egyetemre, anyukám azt kérdezte: „Megéri ez neked? Miért nem mész el valahová dolgozni, hogy legyen állandó fizetésed?” Hiszen pályakezdőként színészetből nem lehet megélni.

Mindig is önfejű voltamForrás: Marton Szilvia

De megértette, hogy én nem fogok mást csinálni. Mindig is önfejű voltam: amit elhatároztam, annak úgy kellett lennie, és ezt anya is tudja. Nem vitatkozott, mert tudta, hogy felesleges.

És miért ragaszkodsz ennyire a színészethez?

Mert élek-halok a színházért. Már az is olyan élményeket ad lelkileg és fizikailag is, ha csak nézek valamit, hogy azt nem tudom elmondani – ha meg játszom, az pláne. Sokszor itt, a gyomromban érzem: nekem ez kell, ezt imádom.

Engem nem egy jó kajától vagy egy jó zenétől ráz ki a hideg, hanem egy jó előadástól, vagy ha egy jó partnerrel valami olyat csinálunk a színpadon, amiről azt érzem, ez most egy igazi pillanat. Ezt semmire sem cserélném el, még ha ritkán is van ilyen.

Természetes, hogy ilyen vagyok - Farkas Franciskával a Karaván Peer Gynt gyermekei című előadásábanForrás: Karaván Művészeti Alapítvány - Négyessy Edda

Számított, hogy a legelső előadásod, a Tollfosztás a cigányságról is szólt?

Akkor még tapasztalatlan voltam a színházban: erről a témáról könnyebb volt megmutatnom, mit érzek, mit gondolok. Nekem sem nem könnyű, sem nem nehéz erről beszélnem, hanem természetes. Természetes, mert még nem voltam mondjuk a te bőrödben. Így élek lassan huszonnégy éve, ilyen a bőröm, ez a származásom, ilyen a lelkem. Természetes, hogy ilyen vagyok.

Volt, hogy filmben vagy színházban máshogy kezeltek a cigányságod miatt?

Franc se tudja, hogy ez szerencse vagy nem szerencse, de sok filmbe hívnak emiatt. Ha kell egy cigány szereplő, megvan az a pár ember, akinek mindig lehet szólni. Ez jó is, de skatulya is: csak akkor jutsz eszükbe, ha cigány lányt kell alakítani.

Nem hiszem, hogy színházban ez hátrányt jelentene: vannak még rajtam kívül kreol bőrű emberek. Még soha nem éreztem, hogy ez hátráltatna vagy segítene. Volt, hogy én sokat foglalkoztam ezzel a témával, de a tanáraim mindig azt mondták, ne tegyem, csak dolgozzak úgy, ahogy akarok.

Szabó Simon Fal című rövidfilmjében Lovas Emília a főszereplő női partnerét játssza. A kisfilmről itt írtunk bővebben.

Mit értesz azon, hogy egy időben sokat foglalkoztál a származásoddal?

Mindig lázadó természet voltam, és ebbe a témába is túlságosan belementem. Már egy szóra ugrottam, mindig ki akartam állni az igazamért, és mindig meg akartam magyarázni mindkét félnek, hogy miért van vagy nincs igaza. Ma is ezt csinálom, csak nem olyan vehemensen. Kell ezzel foglalkozni, csak nem úgy. Előbb magadat kell megismerned, mielőtt szembeszállnál a világgal.

Nem vitatkozni kell, hanem tenni azért, hogy segíts ezeken az embereken. Cigány vagyok, az egész családom az, vannak lent, Szabolcsban nagyon szegény rokonaim, szívemen viselem a témát. Ha már én kicsit jobb helyzetbe kerülhettem, tanulhattam, akkor szeretnék segíteni más gyerekeken, hogy ők is el tudjanak ide jutni.

Meg kell nekik mutatni, hogyan tudnak hatni a világraForrás: Marton Szilvia

A Tudás 6alom csapatával, Horváth Kristófékkal csináltunk egy slam poetry dalt, a Tanulj jól-t: ez növekedett, növekedett, és ma már gyerekekhez járunk le foglalkozásokat tartani. Meg kell nekik mutatni, hogyan tudnak hatni a világra, hogyan ne féljenek – ezzel kell foglalkozni, és nem magunkat őrölni mások miatt.

Mit tudsz mondani a foglalkozásokon a hátrányos helyzetű gyerekeknek, hogyan törjenek ki?

Buzdítani kell őket, vinni kell őket színházba, játszani kell velük, filmeket, könyveket kell mutatni nekik. Maguktól fognak érdeklődni, nem kell őket noszogatni: azok a gyerekek ki vannak éhezve erre, és olyan az agyuk, mint a szivacs.

Azt tapasztalom, most már tanulnak, verseket írnak, olvasnak, színházba járnak, darabokat csinálnak. Tanítunk nekik képességfejlesztő játékokat, ők nem tudják, hogy azok, de játsszák, és látszik, hogy fejlődnek. Ha beszélgetünk, adnak a véleményemre. Úgyhogy csak arra kell figyelnem, hogy megmutassam nekik, jó, ha van szabad választásuk, szabad életük, és ehhez tanulás és elszántság kell.

Elég az elszántság a kitöréshez? Nyitottak előttük a kapuk?

Nem. És tudod, miért nem? Mert az emberek nagyon félnek az ismeretlentől – ha belegondolsz, ez a legnagyobb baj mindkét oldalon. Nem ismerik a másikat, ezért lehet, nem mernének odamenni hozzád egy kávézóban, és lehet, hogy te se mernél odamenni hozzájuk. Nem azért, mert azt hiszed, ők rosszak, vagy ők hiszik ezt rólad, hanem mert megszokták a biztonságos lakhelyüket, megszokták, melyik a másik oldal, és ebből nehéz kilépni. Ezért kellenek pozitív találkozások romák és nem romák között.

Szegény családban éltem - Kurkó J. Kristóffal a Rómeó és Júlia című előadásbanForrás: Hurta Hajnalka

Te milyen környezetben nőttél fel?

Szegény családban éltem. Anyukám és a barátja éjjel-nappal dolgoznak egy gyárban, hogy meg tudjanak élni. Nem azt mondom, hogy éheztem, mert anya mindig megteremtette, amit kellett, nem voltunk olyan szegények, mint mondjuk anyáék az ő gyerekkorukban. Anya, ha tud, mindig segít, de én nem tudok rá támaszkodni.

Téged mi segített a kitörésben?

Apukám magyar volt és szigorú. Mindig jól tanultam, versenyeket nyertem – sose felejtem el, mindig azt mondták: „na, a kis kócos cigány lány megint megnyerte a versenyt”. Ahol laktunk, volt a gettósuli, a szakmunkás, ahová kábé csak cigányok jártak, és volt a Damjanich. Én oda jártam, felvettek, mert jól tanultam, és szerettem is tanulni. Mindig vegyes volt a baráti társaságom, mindig tudtam barátkozni.

Nehéz volt a kitörés, és magamnak oldottam meg, hogy most itt legyek, sok barátoknál alvás és sok spórolás árán, de nem érzem, hogy olyan nehéz lett volna nekem, mint a legszegényebb falvakból egy kisgyereknek.

Kell az elszántság meg az elhatározásForrás: Marton Szilvia

Csak tanulni kell ahhoz, hogy sikerüljön?

És kell az elszántság meg az elhatározás. Már mondtam: ha én egyszer valamit elhatározok, nem lehet, hogy az ne úgy legyen. Ez persze egyénfüggő.

Említetted, hogy nem vettek fel a Színművészeti Egyetemre. Ezek szerint az a terved, hogy ott folytatod?

Nem, már túlkoros vagyok – már Kaposváron is ezt mondták. És hogy inkább menjek, játsszak, csináljam a dolgom. Én meg azt kérdeztem tőlük: jó, de hová? Akkor még nem volt semmilyen lehetőségem.

Emlékszem, ott is mondták: „magának még Júliát kell játszania”, hiszen onnan 28 évesen jöttem volna ki, és – azt mondták – bármilyen fiatalos is a külsőm, ezt a felelősséget nem vállalhatják. De már elfogadtam, hogy örök életemre „színész kettes” maradok.

Ez után hívott fel Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház igazgatójaForrás: Marton Szilvia

A Pesti Magyar Színiakadémia után hogyan lettél a Turay Ida Színházban a Rómeó és Júlia főszereplője?

Pál András és Őze Áron voltak az osztályfőnökeim. Az akadémia után felhívtam mindenkit, Áront is: „Figyeljen, nagyon nincs semmi munkám. Én vigyázok a gyerekeire, főzök kávét, megcsinálok bármit, csak segítsen valamilyen munkát találni!”

Pár nap múlva felhívott: „Jól van, Emília, berakom az előadásba. Tud bábozni?” Rávágtam, hogy persze, hogyne! De fogalmam se volt, úgyhogy gyorsan rákerestem, hogy legalább tudjam, mi az a bunraku báb. Aztán egy bábos megtanított rá, és imádom, nagyon élveztem. Ez után hívott fel Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház igazgatója.

Nagyon szeretném magamat megmutatni - A Turay Ida Színház Párizsi éjszakák című előadásábanForrás: Hurta Hajnalka

Ő hívott fel téged?

Megnézte több vizsgánkat az akadémián. A három fiút el is hívta a színházba, és nekünk, lányoknak odaadta a névjegykártyáját, mert kellett még két lányszereplő. Hárman voltunk, de én nem tudtam elmenni a castingra, mert Kaposváron felvételiztem az egyetemre – a két lány be is jutott.

Úgyhogy felhívtam azzal, hogy tudom, csak két lányra volt szükség, de nagyon szeretném magamat megmutatni, szívesen segédkezem bármiben a színháznál, ugrasszon, ha van bármilyen lehetőség. Úgyhogy voltam egyszer szórólapozni: ott ismerkedtünk meg. Éreztem a hangján, hogy szimpatizál velem. Aztán beugorhattam egy-két dalra a Bubamara című zenés előadásba. Ebben is megnézett, és utána hívott a színházba.

Azt akarom, hogy játszhassak egyfolytábanForrás: Marton Szilvia

Hülye kérdés, de azért megkérdezem: mik a  hosszú távú céljaid?

Nyilván nagyon szeretnék majd egyszer Jászai Mari-díjat és Kossuth-díjat. De főleg azt akarom, hogy játszhassak egyfolytában, hogy ne legyen vége, és ezt csinálhassam, amíg csak lehet.

Mindegy, hol? A színészhallgatók azért sokszor felállítanak egy rangsort: legjobb lenne a Katona József Színházba kerülni, vagy az Örkénybe.

Nagyon menő lenne mondjuk a Radnótiban játszani, de bizonyos értelemben mindegy: hasznos, ha sok helyre eljuthatok, és mindent kipróbálhatok. Biztos van, ami jobban áll, és van, ami kevésbé, de egyszer mindent ki kell próbálni.

Örülök, hogy egyáltalán van alattam színpadForrás: Hurta Hajnalka

Foglalkozol azzal, hogy a színházi szaklapok nem tartják túl nagyra a Turay Ida Színházat?

Ez nem az én dolgom. Nekem ugyanazt a munkát kell megcsinálnom itt a színpadon, mint bármilyen színházban bármilyen színésznek. Pályakezdőként örülök, hogy egyáltalán van alattam színpad.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK