Kerényi Imre megtalálta a rák ellenszerét

2016.02.27. 16:40

A színházi emberből miniszterelnöki megbízottá elő- vagy visszalépett Kerényi Imre ritkán rendez. Ezúttal az Újszínház felkérésének tett eleget, mert, ahogy mondta, egy igazi magyar hősre talált. És tényleg: a Béres-csepp feltalálója nála igazi magyar szuperhős. 

Lehet azért szeretni a színházat, mert felkavar, és úgy szembesít az élet legnagyobb kérdéseivel, hogy valójában egy percig sem vagyunk veszélyben a kényelmes karosszékünkben. Mégis úgy állhatunk fel három óra múlva, mintha a valódi életünkben gazdagodtunk volna fontos tapasztalatokkal. 

A rendező Darányi Ádám színésszel

Forrás: MTI/Kallos Bea

És lehet azért szeretni a színházat, mert a minden oldalról talán soha meg nem ismerhető valóság útvesztőjében megmutatja, melyik a helyes irány. Csakhogy utóbbihoz az kell, hogy aki utat mutat, egyike legyen azoknak a nagy bölcseknek, akik tényleg teljes valójában ismerik a nagybetűs életet. 

Kerényi Imre tehát vagy nagyon bátor, vagy nagyon bölcs. Hiszen új rendezése az Újszínházban egyértelműen az ellentmondást nem tűrően iránymutató előadások táborába tartozik, és ez rögtön a felütésben kiderül. 

Timkó Eszter, Prokopiusz Fanni, Koncz Gábor és Szakács Tibor

Forrás: MTI/Kallos Bea

Egy magnóról dörgő hang a cselekmény kezdete előtt bemutatja a Béres-csepp feltalálója, Béres József és az államhatalom harcáról szóló darab szereplőit. És szemernyi kétség sem marad, kik a jók és kik a rosszak a történetben: az egyik hivatalnoknő elénekli, úgy szeretnék Aczél Györggyel kefélni”,  a rendőrök seggnyalást imitálnak, míg Béres barátai méltóságteljesen vonulnak, és már a nevük is szeretet követel (Ágika, Katinka, Kaponyás bácsi). 

Tordai Teri és Timkó Eszter

Forrás: MTI/Kallos Bea

És ezzel, mielőtt még megszületne, rögtön szörnyet is hal a színházi helyzet, a drámai szituáció. Konfliktusról – a színház alapjáról – ugyanis így szó sem lehet: a Becsületes Ember küzd az Elvetemült Gonoszok ellen, miközben tudvalevő, hogy a végén majd győz a jó, csak ki kell várni. 

Honnan ismerős a név?
Fazekas István költő, író, műfordító, jogász és politikus Kisvárdán, Béres József városában érettségizett 1985-ben. Nem csak irodalmi körökben ismert: a Fidesz–KDNP támogatottjaként 2006-ban Százhalombatta független alpolgármestere lett. A Népszabadság 2009-ben megírta: Fazekast a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség különösen nagy kárt okozó, százmilliós nagyságrendű, üzletszerűen elkövetett csalással és más súlyos bűncselekményekkel vádolja, ami miatt később előzetes letartóztatásba is került.
2012-ben Pozsgay Imre, az előző rendszer minisztere megbízta a Stádium nevű művészeti folyóirat felelős szerkesztésével. Fazekas a lapról azt mondta: „Nem azt mondom, hogy kultúránkban nincs helye idegen értékeknek, hanem azt, hogy azokat öncsonkítás nélkül kell befogadnunk! (...) Ez a lap kísérletet tesz arra, hogy irányjel legyen nemzetmegtartó értékeink felé.”

És Kerényi Imre rendezőként tovább hangsúlyozza, ami az első pillanattól fogva egyértelmű. Ám erre szolgáló módszerei nem túl változatosak: a legtöbb negatív szereplő ordibálva kommunikál, esetleg csámcsog és köpköd – emberi oldaluk nincs. 

Valami rejtélyes okból még a szerencsétlen hülyének ábrázolt Karel Gott is megkapja a magáét: miután minduntalan feltűnik a színpadon (talán a Kassán játszódó részekhez szolgáltat némi couleur locale-t), fellépése végén jó alaposan megszámolja, majd megcsókolja a honoráriumát, hogy értsük, neki csak a pénz fontos. 

Timkó Eszter és Kautzky Armand

Forrás: MTI/Kallos Bea

Pedig Fazekas István drámája árnyaltabban indul ennél a szintnél. Az első felvonás profi módon teremt feszültséget, a szerző ismeri a megfelelő írástechnikai fortélyokat, hogyan lehet izgalmasan felvázolni egy problémát.

Béres József csak némi – mondhatni, tartuffe-ös – késleltetés után jelenik meg a merőben fantáziamentes, pusztán funkcionális díszletekkel keretezett színpadon. Addig egy kassai család élete van fókuszban. Az épp szlovák fordítói munkát végző apa magyarságtudata válságban van,  a színész anya a karrier érdekében összeáll a helyi káderrel, a kislányról meg kiderül, hogy leukémiás. A hivatalos orvostudomány lemond róla – így kerül a képbe a gyógyító cseppek megalkotásán dolgozó Béres József. 

Prokopiusz Fanni és Brunner Márta

Forrás: MTI/Kallos Bea

Így eleinte még a hiányolt drámai konfliktus is felsejlik: megbocsátható-e a művésznek, ha elcsábítja a hatalom a siker ígéretével? Hogyan maradhat meg az ember magyar irodalmárnak szlovák nyelvi környezetben? Fontosabb-e egy kislány élete, mint egy esetleg majd sok-sok kislányt meggyógyító készítmény létrejötte? 

Eddig visszafogott, korrekt az előadás, noha a túlnyújtott jelenetek révén vannak ritmusproblémái, és totális félreértés a magnó folyamatos használata is: semmi szükség nem lenne arra, hogy egy géphang akár félpercenként bemondja a következő jelenet egzakt dátumát, évszámmal, hónappal, nappal, napszakkal, helyszínnel. Hiszen a színháznak szerencsére megvannak a maga eszközei, hogy érzékeltetni tudja az idő múlását és a helyszínek váltakozását. 

Timkó Eszter és Prokopiusz Fanni

Forrás: MTI/Kallos Bea

És hát feltűnő, bár a magyar színházban nem egyedülálló, hogy a női karakterek vagy boszorkány anyósok, vagy kurvának nevezett félrelépők,  vagy a férfiúi igazsággal szemben rosszba vinni akaró feleségek. 

De amit az első felvonás felépített, a másodikban mind összedől: szinte nyomtalanul tűnik el Ágika és családja, ráadásul még azelőtt, hogy a fent sorolt konfliktusokról bárki is komolyabban elgondolkodott volna – így végül a puszta témafelvetésen kívül semmilyen gondolat nem hangzik el magyarságról, erkölcsről, csábításról. 

Csurka László és Koncz Gábor

Forrás: MTI/Kallos Bea

Még a hazaszeretet kérdése is kritikátlanul jelenik meg: itt egyértelmű, hogy aki tisztességes, nem hagyja el a hazáját. Ha másért nem is, legalább a kísértés színházi konfliktusteremtő ereje miatt elfért volna egy kérdésfelvetés. 

De az előadás innentől csakis azt ábrázolja, milyen álnokul tisztességtelen módszerekkel próbálja megakadályozni a szocialista hatalom a minden porcikájáig feddhetetlen és támadhatatlan Bérest a cseppek feltalálásában. És ezzel minden átmegy totális túlzásba. 

Timkó Eszter

Forrás: MTI/Kallos Bea

A színészek is ekkor kezdenek ordibálni: az Aczéllal minden jóra kapható káderasszonyt játszó Bordán Irén, a másik két pártfunkci, Jászai László és Almási Sándor gyakorlatilag semmi egyebet nem tesznek egész idő alatt. Vass György államügyészként legalább eleinte ábrázol egy a többieknél merevebb, tisztességesebb figurát, míg végül vele is el nem szalad a ló. 

Az anyukát játszó Timkó Eszter már az első felvonásban is affektál, széles gesztusokat tesz, képtelen szabadulni a teátrális mimikától és hanghordozástól. A férjét játszó Szakács Tiboron érezhető, hogy ha meg lenne írva, el tudná játszani azt is, ami az ábrázolt alkoholgőzös tépelődés után következik. 

Koncz Gábor olyan, mint egy kőszikla

Forrás: MTI/Kallos Bea

De Kerényinek egyébként is különös elképzelései vannak a színészeiről. Esztergályos Cecília például egyetlen, fülsértő visítozással terhes jeleneten kívül mindössze annyi szerepet kap Béres feleségeként, hogy férje szobájának ajtajában állva sápítozik, és azt mondogatja, hogy „Jóska!”. Koncz Gábor (Béres) pedig olyan, mint egy kőszikla, ami valahol érthető rendezői koncepció, de egy előadás címszereplőjének teljes érzelmi világát és kifejezésmódját leíró szóként azért ez mégiscsak hiányérzetre ad okot. 

A túlzások ugyanakkor nemcsak azért gyengítik az előadást, mert így egy tét nélküli kalandfilm izgalmi szintjére redukálják, hogyan küzdi le a főhős a rá leselkedő veszélyeket. Hanem azért is, mert – a színházakban és általában minden művészeti ágban rendhagyó módon – egy létező, pénzért árusított, jelentős reklámkampányt folytató termékről van szó a színpadon, ami etikailag akkor is problémás lenne, ha kellően árnyaltan ábrázolnák. 

Timkó Eszter, Koncz Gábor és Esztergályos Cecília

Forrás: MTI/Kallos Bea

De árnyaltságról itt szó sincs, sőt: az előadás egészen odáig eljut pirulás nélkül, hogy azt állítja, a Béres-csepp cakkumpakk gyógyítja a leukémiát,  és utal arra, hogy más gyógyíthatatlan, halálos betegségek elmulasztására is képes – pedig ilyesmit még a termék marketinganyagai sem állítanak. 

Az ember mindig szívesen szimpatizál egy olyan jó szándékú gyógyítóval, aki nem engedi, hogy megtörje az államhatalom. Még akkor is így lenne, ha egy színházi előadás venné a bátorságot megpiszkálni az esetleg bennünk élő bizonyosságokat: szeretni vagy támogatni nem csak a makulátlanokat lehet, megvetni pedig nem csak magát a patás ördögöt.  Sőt, alighanem többet is érne az a pozitív érzület, amely a nézőben születik meg gondolkodás eredményeképp, mint az, amit készen nyeletnek le vele, akár a teába kevert gyógycseppeket. 

Kerényi Imre az előadás próbáján

Forrás: MTI/Kallos Bea

De épp ez a probléma az iránymutatásra felesküdött színházzal: nem meri megpiszkálni a bizonyosságot az emberben, nem meri megkísérteni azt, akinek a támogatására számít. Talán mégis fél: mi lesz, ha egy kis gondolkodás után csökkenne a vakon egyetértők tábora? 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra