Jönnek a legjobb határon túli előadások

András Lóránt Társulat (Marosvásárhely): Fade out
Vágólapra másolva!
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.
Vágólapra másolva!

A felső-szabolcsi kisváros, valamint a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.

András Lóránt Társulat (Marosvásárhely): Fade out Forrás: http://bereczky.ro/Bereczky Sandor

A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.

A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.

A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.

Kassai Thália Színház: A mizantróp Forrás: Kassai Thália Színház

Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.

A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus A mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.

A valószínűleg a legtávolabbról érkező, veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház az Eugene Ionesco The new tennant (Az új bérlő), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjaival versenyez a fesztivál díjaiért.

Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy): Az úrhatnám polgár Forrás: Tamási Áron Színház

A közönség megtekintheti emellett a Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézet harmadéves színészosztályának előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és Vivian Nielsen Hullámtörés című színművét a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában.

Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színház Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.

A fesztiválról

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza oldala azt írja az eseményről: „A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját 1989-ben rendezték meg először Kisvárdán, és azóta minden évben sor kerül rá. Az eseményen valamennyi határon túli magyar nyelvű kőszínház részt vesz Erdélyből, Szlovákiából, Szerbiából, Ukrajnából. A seregszemle komoly kihívás és megmérettetés a társulatoknak, hiszen egész éves munkájukat, tevékenységüket mutatják itt be a magyar közönségnek, színházi szakmának, egymásnak. A fesztivál 10 napja alatt kb. 40 produkciót mutatnak be a társulatok, melyek döntő többsége a Művészetek Házában zajlik. A többi előadás helyszíne a Várszínpad és a Kamaraterem, amelyet 2002-ben éppen a fesztiválra adtak át. A társulatok produkcióit egy neves színházi szakemberekből, írókból, kritikusokból, színművészekből álló zsűri szemléli végig, és ítél oda értékes díjakat. A fesztivál látogatóinak száma – és köre – egyre bővül, évente kb. 14-15.000 színházrajongót vonz az esemény.

1991 óta Kisvárdán egy határon túli színtársulatok művészeiből válogatott társulat a Várszínpadon színre állít egy darabot. Az első ilyen előadás Goldoni Chioggiai csetepaté című vígjátéka volt. Ettől kezdve minden évben sor került egy-egy ilyen »nemzetközi« bemutatóra, amelyet mindig más-más, általában határon túli rendező rendez. 1994-től 2001-ig Horváth Z. Gergely volt a Kisvárdai Várszínház művészeti vezetője, aki a Magyar Televízió egyik rendezője volt. Ettől kezdve az ő rendezésében a Várszínpadon színpadra került darabot filmre vitte a Magyar Televízió. Az elmúlt években valamennyit le is vetítette műsorában a Magyar vagy a Duna Televízió.

A Kisvárdai Várszínház műsorpolitikájának fő célja a szórakoztatás, de emellett az igényes színházi produkciók létrehozása is legalább olyan fontos” – írják.