Meghalt Gergely László rendező

2016.08.06. 12:49

A Magyar Teátrumi Társaság, a Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Cirkusz és Varieté közleményben jelentette be, hogy meghalt Gergely László színházrendező.

Gergely László a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja és a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke volt, korábban pedig a Magyar Cirkusz és Varieté (MaCiVa) ügyvezetője.

A közlemény szerint egy hete súlyos baleset érte az erdélyi Sepsiszentgyörgyön. Egy erkélykorlát kidőlt mögötte, ami miatt lezuhant, és később belehalt a kezelése közben fellépő szövődményekbe.

„Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként. Az elmúlt esztendőkben óriási erőfeszítéseket tett a magyarországi nemzetiségi színjátszás fejlesztése és támogatása érdekében. Nagy és fontos álmát, egy állandó, minden hazai kisebbségnek otthonul szolgáló budapesti színház megnyitását immár nélküle kell megvalósítanunk” – írta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, Fekete Péter, a MaCiVa ügyvezetője és a Nemzetiségi Színházi Szövetség. 

A három szervezet saját halottjaként gyászolja Gergely Lászlót, búcsúztatásáról családjával közösen intézkednek. 

Gergely László 1952. július 25–én született Budapesten. 1984-ben végzett, de már korábban rendezett a Vígszínházban, Gyulán és az Ódry Színpadon. 1984–85-ben a veszprémi Petőfi Színházban volt rendező, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1987–88-ban a Várszínház, 1989-től a Békés Megyei Jókai Színház rendezője volt.

Gergely László 64 éves volt.