Vérszemet kaptak a jegyüzérek a Harry Potter-színdarab miatt

J.K. Rowling A Harry Potter és az elátkozott gyermek
London, 2016. július 29. A Harry Potter és az elátkozott gyermek című színházi előadást hirdető felirat a londoni Palace színház bejáratánál 2016. július 29-én, egy nappal a világhírű fantasy regénysorozat folytatásának színházi ősbemutatója előtt. (MTI/EPA/Andy Rain)
Vágólapra másolva!
Egy-két előadásra több mint 8300 fontért, tehát körülbelül hárommillió forintért árulnak jegyet az üzérek. Akkora az érdeklődés a Harry Potter és az elátkozott gyermek című kétfelvonásos előadásra, hogy alig lehet jegyhez jutni, és pontosan ezt akarják kihasználni az üzérek is.
Vágólapra másolva!

Az előadás már június óta fut a West Enden, a Palace Színházban, és már megdöntötte a korábbi jegybevételi rekordokat. A rajongók órákig állnak sorban, hogy jegyhez jussanak. Hivatalosan

140 font (körülbelül 50 ezer forint) a legdrább jegy az előadásra.

Az interneten viszont több olyan oldal is működik, amelyik másodkézből árulja a belépőket. 2017. március 3-ára például 8300 fontért is lehet jegyet venni,

ez körülbelül 3 millió forintnak felel meg.

London, 2016. július 29. A Harry Potter és az elátkozott gyermek című színházi előadást hirdető felirat a londoni Palace színház bejáratánál 2016. július 29-én, egy nappal a világhírű fantasy regénysorozat folytatásának színházi ősbemutatója előtt. (MTI/EPA/Andy Rain) Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

A darab producerei vasárnap már figyelmeztették az érdeklődőket, hogy nem érdemes ilyen úton jegyet szerezni, mert a bejáratnál a jegyszedők egyszerűen nem engedik be őket, ha kiderül, hogy üzérektől vették a jegyet.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek iránt olyan hatalmas az érdeklődés, hogy már újabb 250 ezer jegyet hoztak forgalomba, de egyetlen nap alatt elkapkodták őket. A darabot 2017 decemberéig játsszák a londoni színházban, de a producerek

sűríteni akarják az előadásokat, hogy minél többen nézhessék meg.

Sonia Friedman és Colin Callender producerek harcot hirdettek az üzérek ellen, akik szerintük a rajongók kétségbeeséséből szeretnének meggazdagodni. Rengetegen utaztak már Londonba más országokból csak azért, hogy lássák az előadást - írja a Guardian.

Azt mondták az üzérekről, hogy

A közleményükben azt is írták, hogy számukra elsődleges szempont, hogy megvédjék a rajongókat. Ezért mindent meg is teszne, hogy ellehetetlenítsék az üzéreket.

A J.K. Rowling Harry Potter-sorozatának főhőseiről szóló darab

a regényfolyam hetedik, befejező története után 19 évvel játszódik.

A drámában Harry Potter már felnőtt férfi, három iskolás gyerek apja, a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, Hermione Granger pedig Ron Weasley felesége. A két felvonásos színházi mű Harry Potter történetének eddig kevésbé ismert részeiről, a fiú meggyilkolt szüleinek életéről is mesél.

Rowling először 2013 decemberében beszélt a darabról, miután elmondása szerint számtalanszor megkérték arra, hogy alakítsa át színpadi művé a regényeke. A két hete könyv formájában is megjelent darab megírásában Jack Thorne író és John Tiffany rendező is részt vett.