A Nemzet Színészei a Zenthe Ferenc Színházban

Törőcsik 80
Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, 80. születésnapján, a Nemzeti Színházban rendezett gálaesten.
Vágólapra másolva!
Öt premierrel és két új bérletsorozattal készül a 2016/17-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Egyik új kezdeményezésükkel a Nemzet Színészei előtt akarnak tisztelegni, akiket egy-egy előadói estre hívnak meg a Zenthe Szalonba – derült ki az évadnyitó társulati ülésen.
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, 80. születésnapján, a Nemzeti Színházban rendezett gálaesten. Fotó: Marton Szilvia - Origo

Simon Lajos, a színházat működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Black Comedy című bohózatot októberben, A kör négyszögesítése című vígjátékot novemberben, a Fazekas Mihály művén alapuló, Schwajda György által átdolgozott Ludas Matyi-t januárban mutatják be. Heltai Jenő darabját, A tündérlaki lányok-at márciusban, míg az Augusztus Oklahomában című fekete komédiát májusban viszik színre.

Az ötödik évadát kezdő színház az eddigi hét mellett

két új bérletsorozatot

indít. Az 1933-ban, Salgótarjánban született Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, Komlóssy Erzsébet nevét viselő bérlet operettet, operát és rockoperát tartalmaz majd, a Nemzet Színészei bérletsorozat keretében pedig

Almási Éva, Andorai Péter, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Haumann Péter, Molnár Piroska, Szacsvay László, Tordy Géza és Törőcsik Mari

szerepel előadói esten.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy partnerkapcsolatot építettek ki az egri Gárdonyi Géza Színházzal, a budapesti József Attila Színházzal, a komáromi Jókai Színházzal, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal és a Nemzeti Színházzal is: ezeknek a színházaknak a társulatait is láthatja majd a salgótarjáni közönség.

Az új szezont a Nemzeti Színház előadásával nyitják meg

Salgótarjánban szeptember 7-én: Tamási Áron Vitéz lélek című példázatát mutatják be, Vidnyánszky Attila rendezésében.

2017 áprilisában, ötödik születésnapján, vendégjátékkal szerepel a Nemzeti Színházban a Zenthe Ferenc Színház: a Vidéki Színházak Fesztiválján Harold Pinter Hazatérés című tragikomédiájával mutatkoznak be.

Susán Ferenc főrendező az évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy új tagként csatlakozik a színházhoz többek között

Vándor Éva Jászai Mari-díjas színésznő, Rácz János, aki jelenleg az egri Gárdonyi Géza Színház művésze és Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas rendező.

Simon Lajos kitért arra is, hogy augusztus 31-ig benyújtják a színház kiemeltté minősítési kérelmét. Ennek pozitív elbírálása esetén 2017-től állami normatív támogatással dolgozhatnának.