Érdemes-e drog helyett színházjegyet venni?

Tünet Együttes
Az éjszaka csodái
Vágólapra másolva!
A Tünet Együttes rendhagyó évadnyitóján Dr. Zacher Gábor véleményét is meghallgathatjuk arról, hogy milyen bódító hatásai lehetnek a művészetnek.
Vágólapra másolva!

A toxikológus beszélgetőtársa Szabó Réka, a Tünet Együttes alapító-rendezője lesz az Az éjszakai csodái című darab kapcsán.

A másfél éve teltházzal futó előadás a társulat megfogalmazása szerint igazi éber álmodás, egy téridőn kívüli éjszaka története, melyben egy fiú és egy lány találkozik is, meg nem is. A darabot Weöres Sándor azonos című látomásverse ihlette. A hallucinogén színpadi világot úgy teremtette meg Szabó Réka rendező, hogy élőben manipulált animációval és élő zenével hangolta össze Szász Dániel és Furulyás Dóra táncművészek mozgását. A kivetített világ és a táncosok így egészen különös, szürreális viszonyba kerülnek.

Az éjszaka csodái Forrás: Tünet Együttes

Ebből következett a kérdés, hogy

Milyen folyamatok indulnak el az agyban egy jó darab hatására? Meg lehet-e győzni a fiatalokat arról, hogy az emberi elme drogok nélkül is képes átlépni egy módosult tudatállapotba?

A művészet határterületeit kedvelő Tünet Együttes most Dr. Zacher Gábor toxikológussal, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetőjével keresi a választ ezekre a kérdésekre.

Az esemény Az éjszaka csodái című darabbal kezdődik szeptember 13-án 19 órakor a Trafóban, a beszélgetésre pedig az előadás után kerül sor.