A 900. Padlás-előadásra készül a Vígszínház

Kaszás Attila
Igó Éva
Vígszínház
A padlás
Vágólapra másolva!
2016. december 5-én tartja a Vígszínház A padlás 900. előadását. A mesés musical történetének eddigi 28 évében már több mint 900 ezer néző látta az előadást.
Vágólapra másolva!

A padlás Sztevanovity Dusán meséjéből, Presser Gábor zenéjével, Marton László rendezésében született meg, és mára minden idők legsikeresebb magyar zenés játékának számít. Az 1988. január 29-i vígszínházi ősbemutató óta már

majdnem az összes vidéki színház a műsorára tűzte.

A víges előadás sikere majdnem harminc éve töretlen, több generáció nőtt már fel A padlás-on. Az eddigi majdnem 900 előadáson

a 13 szerepet nagyjából 60 színész játszotta.

Az előtérben Kaszás Attila és Hegedűs D. Géza Forrás: Vígszínház archívum

Szomorú, hogy az egykori főszereplő Kaszás Attila mellett, Tábori Nóra, Rácz Géza, Selmeczi Roland, Sipos András, Vallai Péter és Vizy György már nem játszhatnak A padlás-ban.

Annak idején a Rádiós szerepét kifejezetten Kaszás Attila számára írták a szerzők, és halála után sok éven át Oberfrank Pál játszotta, akit később Szőcs Artur követett a sorban. A 900. előadásban pedig Wunderlich József énekli majd a Fényév távolság című dalt. A társulat Junior Prima díjas színésze éppen ebben a szerepben debütált a Vígszínház színpadán. Barrabást, a gengsztert és a Révészt sokáig Hegedűs D. Géza játszotta, december 5-én pedig egykori tanítványa, Csapó Atilla lép színpadra a szerepekben.

Az eredeti szereposztásban két olyan színésznő is szerepelt,

aki a 900. előadáson is játszik majd.

Igó Éva kezdetben Süniként 350-szer lépett fel, ma pedig már Mamókaként tűnik fel A padlás-ban. Pápai Erika az 530 éves Kölyök szellemként debütált, majd egy ideig Süni volt, és most újra Kölyökként játszik az előadásban. Egyébként ő lépett a legtöbbször színpadra A padlás-ban.

Wunderlich József, a rádiós és Telekes Péter Herceg szerepében Forrás: Szkárossy Zsuzsa

Mamókaként az 1988-as premieren Tábori Nórát láthatták a Vígszínház nézői. Lámpás szerepében a bemutatón még Rudolf Péter zsörtölődött a társaival, Csőre Gábor és Király Attila után pedig a 900. előadáson Tóth András játssza a törpe szellemet. A Rubik Ernő által tervezett és a színháznak ajándékozott Varázskönyv titkos hajtogatási technikáját még Méhes László tanulta meg Hercegként, ma pedig már Telekes Péter forgatja a könyvet. A különleges kellékből amúgy alig néhány darab létezik már. Például az ősbemutatóban játszó Varázskönyvet a Vígszínház társulata

négy évvel ezelőtt ajánlotta fel egy jótékony célú árverésre.

Az elején még Balázs Péter volt Témüller, ma pedig Fesztbaum Béláé a szerep. Igaz, ő Ütegként és Detektívként is színpadra lépett már. Az eredeti szereposztás Ütege Seress Zoltán, Detektívje pedig Vallai Péter volt. Robinson, a gép Sipos András hangján szólalt meg.

A december 5-én, 19 órakor kezdődő 900. előadásra sokan elmennek a régi szereplők közül, ahogy ott lesznek az előadás alkotói is.