Tenki Réka: Ki vagyok éhezve a filmekre

2017.01.23. 21:06

A Variety amerikai szaklap szerint Tenki Réka egyike annak a tíz európai színésznek, akire érdemes odafigyelni. A színésznő – akinek néhány hónapon belül két filmjét is bemutatják – az Origónak többek között arról is beszélt, hogy a több szakmai díjjal is kitüntetett Egyasszony című darabot a kérésére már nem játssza majd havonta kilencszer, ahogy eddig. 

A Variety című neves szaklap minden évben készít egy tízes listát azokról az európai filmesekről, akikre érdemes odafigyelni. Ezen a listán idén ön is helyet kapott. Mit szólt hozzá, amikor ezt néhány napja megtudta? 

Meglepődtem, és nagyon örültem a hírnek.

Tenki RékaFotó: Szabó Gábor - Origo

Nagyjából két órával az előadása előtt készül az interjú, nyugodtnak tűnik. Ez abból is adódhat, hogy ezt az előadást – az Egyasszony című darabot – tavaly havonta átlagosan kilencszer játszotta? Nem sok? 

De az, sok volt. Most havonta öt van, az sem kevés egy monodrámából, de jövő hónaptól kettő lesz csak.

Ha jól tudom az, hogy kevesebb ilyen előadás legyen, az ön kérése volt. 

Igen, mert főleg a kilenc egy kicsi túlhajtott volt. De azt is tudom, hogy egy időben volt minden fesztivál, és ezért kellett egymás után több helyre is elmenni. Az öt azért még kibírható. 

A darabban nyújtott teljesítményéért a MOST FESZT-en a legjobb alakítás különdíjával és a színikritikusok a legjobb női főszereplő díjával tüntetették ki. 

Az mindig öröm, és jót tesz az ember lelkének, ha mindent megtesz azért, hogy valami jól sikerüljön, és ennek még eredménye is van, pláne úgy, hogy néha még feszegetjük is a határainkat, és magasabbra tesszük a lécet, mint ahogy úgy gondoljuk, hogy át tudnánk ugrani.  Egy monodrámával úgy gondoltam, hogy feljebb raktam a saját lécemet. Így, hogy sikerült megugrani, ez nagy élmény. Az ember elvégez egy egyetemet, bekerül egy színházhoz, kap különböző szerepeket, főszerepeket különböző műfajokban, vígjátékoktól kezdve tragédiáig, és mindig fejlődni akar, a különböző korosztályokban mindig megtalálni azt, ami érdekli, és megtalálni azt, amitől még több lehet. Kiállni egyedül nagy felelősség és feladat. Én korábban monodrámával még nem próbálkoztam, de amikor Orlai Tibor felhívott, hogy olvassam el Péterfy Novák Éva Egyasszony című regényét, egyből igent mondtam. Arra gondoltam, hogy fontos élethelyzetekről beszélhetünk, erőt adhatunk, példát mutathatunk, és ezt nagyon fontos üzenetnek tartom. 

Nagyon fiatalon, tizenévesen játszotta az első szerepét, a Rómeó és Júliában Júliát alakította. Hogyan emlékszik vissza az akkori játékára? Ha visszamenne az időben, van, amit máshogy tenne a színpadon? 

Ez olyan dolog, hogy akkor az úgy volt, most meg máshogy van. Egyébként nem változtatnék, mert akkor, ahogy történt, az úgy volt jó. Én nem szeretnék azon változtatni, annak ellenére, hogy tapasztalatlan voltam, és egészen más volt a fejemben, mint most. Egészen másként néztem a világra, és egészen másként voltam naiv.  Ahhoz azonban akkor az kellett. 

Annyira más gondolt a világról akkor, hogy úgy tudom, nem mindenáron akart színész lenni. Így volt? 

Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem akartam tűzön-vízen át az lenni. Nem tudom, mi akartam lenni. 

Az biztos, hogy színházban nőttünk föl, azt tudtam, hogy ott jól érzem magam, és az egy biztonságos közeg. De, hogy igazából mi érdekel, azt nem tudtam. 

De mivel dráma tagozatos osztályba jártunk, egyértelmű volt, hogy mindenki felvételizik a Színművészeti Főiskolára, és így én is jelentkeztem. 

A dráma tagozatot említi, miközben édesapja és nagybátyja is színházban dolgozott. Nem az volt a nagyobb lökés? 

Senki nem volt rám hatással. Én nem érzem azt, hogy bárkinek a hatására mentem volna felvételizni. Azért mentem, mert azt gondoltam, meg akarom próbálni.

A főiskolán már biztossá vált, hogy ezt akarja?

Ezt így nem tudom kimondani. A főiskolán az első évben még nem nagyon tudtam magamról, de aztán megtanultam újra beszélni, járni, táncolni. Ezek életre szóló felfedezések és tanulások.  Nagy felelősség van a tanárokon itt is, mert amit itt megtanulunk a szakmáról tőlük, az a szemlélet lesz a kiindulási pont mindig, mi is olyan szemmel fogunk a színházra nézni. Nekem szerencsém volt, mert nagyszerű tanáraim voltak Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor és még sokan. Az ember mindig változik, és mindig mást gondol. Arra a négy évre úgy emlékszem vissza, mint életem egyik legjobb és legfontosabb négy évére.

Tenki RékaFotó: Szabó Gábor - Origo

A Testről és lélekről című filmet, amelyben szerepel, néhány hét múlva mutatják be. Mit tudhatunk a filmről?

A napokban tudtam meg, hogy versenyprogramban van a Berlinalén, és nagyon büszke vagyok rá. Enyedi Ildikó rendezte, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza a főszereplők, és nagyon mélyen és meghatóan léteznek a filmben. Úgy gondolom, sok mindenkit meg fog majd érinteni az érzékenysége és a témája, tele van váratlan vicces élethelyzetekkel, amit én nagyon szerettem a filmben.

Beszéljünk egy olyan filmről, amit több éve mutattak be, és az egyik főszereplője volt, ez a Poligamy. Hogy emlékszik a forgatásra?

Imádtam, hogy táncolni kell benne, és arra sokáig készültünk Sanyival (Csányi Sándor – a szerk.), aki a film férfi főszereplője volt, Tompos Kátya pedig a női. Nagyon jó csapat volt és rengeteget röhögtünk a lányokkal, a szünetekben, nagyon jó hangulatú forgatás volt. Én abban az időben párhuzamosan forgattam Pécsen a Géniusz, az alkimista című háromrészes tévésorozatot, így eléggé feszített volt a tempó, de nagyon élveztem azt az időszakot is.

A film arról szól, hogy kiderül, hogy a főszereplő apa lesz, a feleségében pedig mindig más nőt lát. A történet mennyire állt közel önhöz?

Az, hogy az ember mit érez akkor, amikor gyereket szeretne, de fél tőle, nem tudtam. Akkor ez még nem volt jelen az életemben. Most már másként nyilatkoznék erről. De nagyon szórakoztató volt a forgatókönyv, Orosz Dénes, a rendező és a feladat maga. Most pedig, már lassan tíz év elteltével, azt gondolom, hogy egy nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet a film.  Gyereket szeretnénk – de miért? Mindketten szeretnénk, vagy csak az egyikünk? Kinek mi a félelme, tudunk-e erről beszélni, vagy bezárva maradunk a saját fejünkbe a félelmeinkkel, de ha szeretve vagyunk, azáltal, akit szeretünk és akivel gyereket szeretnénk, túllendülünk a nehézségeken, és boldogok leszünk. Ez szerintem nagyon romantikus, és én hiszek benne.

Sokat szerepel színpadon, és sok filmben szerepel. Miben más filmet forgatni, illetve heti rendszerességgel színházban játszani?

Őszintén szólva, mivel film alig van, ha van, nehéz abba bekerülni. Nem úgy mint Törőcsik Mari idejében. Évente öt-hat tévéjátékot simán leforgatottak, és mindenki ismerte őket a színészeket, hiszen csak ők szerepeltek a tévében a celebek helyett. Olyan gyakorlatra tettek szert, ami manapság nagyon kevés színésznek adatik meg. Most olvasom a könyvét, amelyet Bérczes Lászlóval írtak, és nagyon sokat lehet tanulni Mari tapasztalataiból, élethelyzeteiből. Manapság, ha jön egy film – és azt hiszem, bármelyik színész nevében beszélhetek –, ki vagyunk éhezve arra, hogy benne legyünk. Ritkábban adatik meg, mint az, hogy színházban legyünk. Így most azt tudom mondani, hogy amikor forgathatok, az egy nagyon nagy ajándék, és attól sokkal izgatottabb vagyok.

Az előbb említette, hogy Törőcsik Marit fiatalon is mindenki szerette, ismerte. Ön hogyan kezeli az ismertséget, azt, ha odamennek önhöz mondjuk az utcán ismeretlenek? 

Hozzám nem sűrűn jönnek oda. Én nem hiszem, hogy megismernének.  De nem lenne vele problémám. Persze, ha Angelina Jolie lennék, és minden pillanatban odajönne valaki, az lehet, hogy zavarna, de jelenleg ez nem áll fenn. 

A közönség szeretete mennyire fontos? 

Fontos, de a legfontosabb az, hogy szeretem, amit csinálok. És ha szeretem azt, amit csinálok, akkor remélhetőleg a néző is szereti. Ez persze rendezőfüggő is. Sőt, leginkább rendezőfüggő. Mert hiába van a fejemben valami, ha nem vagyok irányítva, az nem ér semmit.  Lehetek én jó színésznő, hogyha a saját agyamban maradok benne, és nincs egy külső szem, aki engem irányít. És fontos a partner is. 

Mi a helyzet a szakmai visszajelzéssel?

A kritikusokra gondol? 

Nem, elsősorban a szakmai díjakra, a már említett legjobb alakítás különdíjára és a színikritikusok díjára a MOST FESZT-en. 

Nagyon fontos, mert 

az ember mindig visszaigazolást akar, hogy amit csinál, és amit tanult, annak van-e eredménye. Ha valamibe tényleg annyi munkát fektettem, ami látszik rajta, és tényleg hitt benne a rendező is, meg a partnerek is, és minden olyan csillagzat alatt született, hogy tényleg jó lehet, és ezt díjazzák, az nagyon nagy öröm. 

Persze olyan is van, hogy hiszek valamiben, és sok energiát teszek bele, és nincs visszhangja. Rosszul esik, ha ezt a szakma nem látja, de az fontos, hogy én tudom, hogy mennyi munkát tettem bele. A legfontosabb az, hogy én magammal rendben legyek.

Hogy áll a manapság divatos kommentekkel, olvassa őket, mondjuk, a közösségi oldalakon?

Nem akarok káromkodni. Most biztos megsértek mindenkit, de nem érdekel. Ezeket a rosszindulatú kommenteket azok az emberek írják, akiknek elkeseredett életük van, és csak az alázás árad belőlük. Olyan mértékben elítélem és utálom, és annyira felidegesít, hogy nem is olvasom őket.

Kinek a véleményre ad?

A férjemére (Csányi Sándor, színész – a szerk.), egyértelmű és fontos a családom, a szüleim és a húgom véleménye is. Ők azok akik igazán ismernek, és a szemembe mondják, bármi is az igazság, ez nagyon fontos. 

Sok helyen játszik, sokat? Bírja energiával? 

Nem játszom sokat, csak zaklatottnak hangzik. Még kicsi a kislányunk, és szeretném kiegyensúlyozottan élni és szervezni az életem, hogy otthon is maradjak, és legyen munka is, amit szeretek.  Szerencsére, most megfelelő egyensúly van az életünkben. 

Van olyan, amire nagyon készül, és eddig nem tudhattunk róla? 

Azt már említettem, hogy az Örkényben készül a József és testvérei című darab, Ascher Tamás rendezi február 4-én lesz a bemutatója. Nemsokára lesz a tévében a Csak színház és más semmi című sorozat második évada, amiben nekem is jutott egy nagyon izgalmas epizódszerep, ezt február 24-étől lehet látni, és hamarosan kijön a Budapest noir című film is a mozikban. Nagy feladat volt, és nem tudom, hogyan sikerült, de remélem, hogy azt a munkát, amit beletettünk, és azt a sok tehetséget, aki dolgozott a produkción, visszaigazolja a film, és szeretni fogja a közönség.