Woodstock, mosógép, latex. Fishing On Orfű, 2012

2012.06.25. 11:00
A Fishing on Orfű fesztivál évről-évre rámutat pár dologra: elsősorban arra, hogy van igény a magyarokban a magyar zenére, a magyar természetre és a kettő szimbiózisára. Az idei tanulságokat az alábbiakban foglaltuk össze, néhány villám-koncertkritikával kiegészítve. Kiderül például, hogy olyan országból, ahol szieszta van, nem szabad mosógépet venni illetve, hogy egy minőségi viceházmester 200 forint is lehet - és hogy milyen az Európa Kiadó húsz év után készült új száma.

Egyetlen nyári záport leszámítva idén az időjárás végig lelkesen statisztált a fesztiválhoz, így az eddigi csapadékos évekkel ellentétben vidáman lehetett napközben fürödni, barnulni, lesülni, horgászni, tetkót mutogatni az uránbányászok rekreációjára 1962-ben létrehozott tóban.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

A kánikulának köszönhetően éppen "tetoválás és zene" témában tettük meg első megfigyeléseinket: a Fishing egyrészt megmutatta, hogy 2012-re tényleg feloldódtak a szubkultúrák, és nem kell ahhoz Tiësto-rajongónak lenni, hogy valaki magára varrasson egy mutatós ribancrendszámot. További tanulság, hogy a tetkójáról valamennyire azért mégiscsak megismerszik a közönség - vagy az adott zenekar fénykora. Negyvenes nők nyakán, a nyakcsigolya fölött halványuló japán vagy arab írásjelek: Üllői Úti Fuck- vagy Európa Kiadó-koncerten vagyunk. Húszas lányok lapockáján ötágú csillag: az Isten Háta Mögött játszik. Trópusi, artisztikus, színes virágornamentika harmincas nők hátán: Budapest Bár-koncerten vagyunk. Kigyúrt alkaron nonfiguratív, kígyósan tekergő jelek vagy lángoló motorkerékpárok: Ganxsta Zolee szórakoztat. Tetkók hiánya: Vad Fruttik-koncerten vagyunk.

És ez még nem minden az első napokból: meglepő volt, hogy a régi, sokak által rég leírt zenekarokban még mindig van erő. Az első napon a Bëlgán teltház volt, másnap az eggyel kisebb sátorba helyezett PUF-ra be sem lehetett férni, az Üllői Úti Fuck pedig fantasztikus délutáni szórakozást nyújtott. Pozitív tanulság az is, hogy a kiszolgálás itt sokkal türelmesebb, mint a gigafesztiválok bármelyikén; külön bodegasoron árulják a helyi borokat, ahol az egyik legfinomabb viceházmester mindössze 200 forintba került. Kellemes és szokatlan élmény, hogy fásult gépek helyett normális eladók állnak a pultok mögött, akik nem néznek rád ingerülten és megvetően, ha húsz másodpercig kotorászol az apród után, vagy ha tétovázol, hogy 1:2-es vagy 2:1-es arányban kérd a fröccsöt.

És bár idén először éreztem azt a Fishingen, hogy kezd kicsit mainstreamesedni (bármit is jelentsen ez), sok minden maradt a régiben. Például a ráérős a fesztiváltempó, amit olyanokon értem tetten, hogy volt időm két koncert között elbeszélgetni egy kecskeméti háztartásigép-szerelővel, aki kimondta a mosógépvásárlás tételmondatát: "Olyan országból, ahol szieszta van, nem szabad mosógépet venni!" A szakember pár mosási tippet is adott, például hogy ha az ember cipőt akar mosni, "össze kell várni a cipőket" és jól megtömni velük a mosógépet, mert egy-két pár szétveri a dobot.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Sokan vannak

A fesztivál negatív tanulságai főleg a logisztika hiányosságaiból fakadnak. Például, hogy a női vécékre már este hét körül nagyon sokat kell várni, éjfélre meg totál leharcolódnak. Előbbiek miatt ráadásul sok nő kényszerült a férfi vécékbe, ami meg a férfiak zavartalan piszoár-használatát lehetetleníti el - akadtak is ebből gender-konfliktusok. Sokan siratták továbbá a kettőről egyre csökkent diszkóhelyszínt illetve a kiszámíthatóan egyhangú, de "részegen nagyon adja" dj Paplan eltűnését. A koncertek után így ugyanis egyetlen opció maradt: a naponta különböző dj-kel üzemelő diszkósátor, ahol pont a zárónapi dj-t, Enikőt kapta el a rettenetes drum and bass- és mashup-gépszíj.

És a legfőbb sirámunk: a tömeg, ami pénteken és szombaton is tűréshatárra ért. Ennek okát megérdeklődtük az óriásos, a Fishingen fesztiválmindenes Egyedi Péternél, aki azt mondta, hogy egyrészt ezen a két napon volt teltház, másrészt 6500 főben maximálták a beengedhető emberek létszámát. Két évvel ezelőtti beszámolónk szerint az akkori maximum 5500 fő volt; érzésre a 6000 még rendben is lenne, a 6500 viszont tényleg inog, és ezzel éppen a híres családias sármját kockáztatja a fesztivál.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Az IHM egyetlen koncertje és húsz év után új Európa Kiadó-szám

Ismerek olyan fiatalokat, akik nem a zenei élményekért járnak a Fishingre; az egyik ilyen fesztiválcimbora arról panaszkodott, hogy miután szombat este nyolctól végigcsinált egy teljes nyolcórás műszakot, rárakott még kétórányi túlórát, és reggel nyolckor távozott, ami alatt összesen egy fél Kiscsillag-koncertet nézett csak meg; tulajdonképpen az egész Fishingen azt az egy koncertet látta. Hogy mennyien jártak még így, nem tudjuk, a Kiscsillag mindenesetre a tavalyinál sokkal jobb koncertet adott: azt végigunatkoztam, a mostani viszont friss volt és frappáns. Úgyhogy a közönség méretét és közönség lelkesedését tekintve mondhatjuk, hogy mostanra ért be a 2007-es gondolatunk: szemmértékre legalább annyi ember vehetett részt a koncerten, mint az ugyanezen a színpadon rendezett két évvel ezelőtti Kispál-búcsúmegelőző koncerten.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

A fesztivál exkluzív eseménye az idén kizárólag erre a koncertre összeállt Isten Háta Mögött-koncert volt. A zenével minden rendben, húzása is volt, ám valahogy érezni lehetett a zenekar tagjai közti távolságtartást, hiába puszilgatták egymást a meghajláskor. Pálinkás Tamás továbbra is hozza a szolid frontembert, ám mintha a hangja is kicsit fáradtabb lenne volna, mint korábban. Pénteken az Üllői Úti Fuck adta a nap legvidámabb koncertjét, köszönhetően a kellemes koraesti időpontnak, a szövegvilágnak és Szántó Faszi Woodstockot idéző, elképesztő sárga-kék trapézujjas felsőjének; és annak, hogy az Esküvő című sláger alatt felbukkant egy igazi menyasszony és vőlegény, osztatlan lelkesedést keltve a közönségben (lásd az alábbi videót; maga a jelenet 1:06-tól látható). Jó volt még a Supernem és a Soerii és Poolek is, utóbbinál különösen az a pillanat, amikor Kubányi Bálint tetőtől-talpig érő piros latex cuccban jelent meg a színpadon. Még az arcán sem láttunk nyílást.

 

 

Szombaton kiderült, hogy Szabó Balázsvalóban megszólítja a fiatalokat, a vékonydongájú fiatalember a közönségből ugyanis olyan őrjöngő lelkesedést váltott ki, amit csak ritkán látni egy ilyen csapnivalóan hangosított sátorban. Azt, hogy az ifjú zenekarvezető mit beszél, nem hallottam, azt viszont igen, hogy a Fishingen először itt csendült fel az Uhrin Benedek tündöklése óta ismert bíztatás: "nagyszínpad, nagyszínpad!" Annak ellenére, hogy csak nehezen lehetett érteni az éneket, hasított a koncert, a zenekar névadója kis túlzással percenként váltogatta a gitárt, a hegedűt és szájjal még didzseridú-szerű hangot is kiadott; a végén pedig széles mosollyal az arcán hálálkodott a közönségnek.

A nagyszínpad a fedettekkel ellentétben szinte végig jól szólt; jó volt a hangosítás szombaton délután hatkor is, amikor strandhangulatot emlegetett a magyar underground tulajdonképpeni ősatyja, Menyhárt Jenő. Egyik kezével ad, a másikkal elvesz, amikor azt mondja, hogy "ez egy remek fesztivál", majd azt dörgi mikrofonjába, hogy "köt minket a fesztiválfegyelem" és "a percekért kell megküzdenünk". A Küldj egy jelettel kezdődik a koncert, majd jönnek a legfontosabb Európa Kiadó-számok az Ez a várostól az Itt kísértünkön át a Romolj megig. Benne van a pakliban, hogy 1982 egy nevetséges nosztalgiabuli erejéig tér vissza, de nem: olyasmi kevert hangulat van, amit Menyhárt Jenő így fogalmazott meg pár éve a HVG-nek: "A művészetben azok a pillanatok érdekelnek igazán, amikor egyszer csak találkozik a múlt, a jelen és a jövő. Az Európa Kiadó szövegeiben benne volt ez a fajta jövőbenézés, jövőbe beszélés. Úgyhogy most elég érdekes, hogy innen, azaz a jövőből, hogyan nézünk vissza oda." És egyébként is, Mick Jaggeren kívül Menyhárt Jenő az az ember, akinek még ötvenen fölül sem áll rosszul, ha úgy táncol, mint harminc évvel korábban.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

A Fishingen másodszor debütált az Itt kísértünk - Love '92 lemez után készült első új EK-szám, Nem látta senki címmel, aminek rocktörténelmi jelentősségét még a Blikk is felismerte. Benyomásaink szerint harmonikusan illeszkedik a menyhárti világba, egy szép nőről szól, akiről az egyes szám első személyű lírai én nem érti, miért kavar vele, a lúzerrel.

Menyhárt Jenő szigorú eleganciával közelíti meg a rock and rollt, egyfelől ugye magázza a közönséget, másfelől meg is rója, ha nem kedve szerint viselkedik (itt most ilyen nem volt, csak tavaly). Megjelenése egy lovasis fesztiválon pedig azért is elgondolkodtató, mert a nyolcvanas évek vége felé ugyanolyan alapvetésnek vagy mondjuk viszonyítási pontnak számított a kezdő alterrock zenészek körében, mint a kilencvenes évek végén Bandi bácsi. Csak akkoriban kevésbé fogták ezt fel tragikusan a kezdők, köztük például éppen a Kispál és a Borz - és nem is mutogattak ujjal Menyhártra, hogy az ő művészete miatt komplexusosaik lesznek és képtelenné válnak a kiteljesedésre. Ilyen szempontból is ígéretes lehet Szabó Balázs, aki bár a középiskolában sok Kispált hallgatott, képes elvonatkoztatni tőle.